A régi magyar nyelv gazdagságát bámulatos aprólékossággal megörökítő Erdélyi magyar szótörténeti tár lapjain sűrűn találkozunk „harmadfél, negyedfél, ötödfél” formájú mennyiségjelölésekkel: „az harmad fel hold foeldeket…” (1625), „negyed fel eztendeigh” (1600), „eötöd fél órakor” (1697). Az efféle kifejezések – szemben a másfél szó gyakori előfordulásával – kiszorultak a mindennapos nyelvhasználatból: XIX. századi jelenlétük a sajtóban és az irodalomban még bőségesen adatolható, a XX. század elejétől viszont jóval ritkábban, leginkább már csak a tudományos vagy irodalmi igényű írásokban bukkannak föl. Figyelemre méltó, hogy nyelvjárási környezetben is csak egy alkalommal (Bálint Sándor Szegedi szótárában) jegyezték föl a harmadfél alakot; illetve hogy egy Bartók Béla által Nagymegyeren gyűjtött népdalban is feltűnik ilyen számnév: „Te kis leány te, te, te / Hány esztendős lehetsz te? / Tizenhárom meg egy fél / talán tizennegyedfél”. (Ez a népdal szerencsére nemcsak régi adattárak kottalapjain porosodik, hanem olykor modern fesztiválkoncerteken is felcsendül Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Csík Zenekar lendületes előadásában.)
Az ilyen, úgynevezett felező számneveknek az élő nyelvből való fokozatos kiszorulása azzal is együtt jár, hogy az efféle kifejezések értelmezése sokszor gondot jelent a beszélők számára. Az, hogy a másfél ’egy és fél’, minden mai nyelvhasználó számára nyilvánvaló, de a harmadfél ’kettő és fél’, a negyedfél ’három és fél’, az ötödfél ’négy és fél’ hagyományos jelentése sok esetben magyarázatra szorul. A harmadfél szó hallatán sokan talán tévesen ’három és fél’, vagy a ’háromnak a fele’ tartalmat tulajdonítanak ennek a régies megnevezésnek.
A szótörténeti tár szerzője, Szabó T. Attila több tanulmányában is foglalkozott ezzel a különleges szócsoporttal. Írásaiban amellett érvelt, hogy ezek a nyelvi formák – amelyeknek párhuzamai rokon nyelvekben és más európai nyelvekben is felfedezhetők – a számfogalmak kialakulásának valamely ősi, kezdeti fokán, a kézpárral való számkifejezés logikáján alapulhatnak. Ennek a szemléletnek a maradványa lehet nyelvünkben az is, hogy a páros testrészeket egységként kezeljük, egymagában pedig fél kéz, fél láb, fél szem formában emlegetjük. A másfél esetében tehát „egy egész és a más(ik) fél”, a harmadfél esetében „kettő egész és a harmad(ik) fél”, a negyedfél kapcsán pedig „három egész és a negyed(ik) fél” sematikus jelentést írhatunk le.
