Szabó T. Attila széles körű adatgyűjtése és meggyőző okfejtése alapján valószínűsíthetjük, hogy a különféle nyelvekből idevonható nyelvi példák nem az egyes nyelvek egymásra hatásával, hanem hasonló logika alapján, de minden bizonnyal önálló belső fejlődés eredményeként jöhettek létre. Ilyenek a latin sesqui (’másfél’, vagyis ’féllel több, mint az egység’) vagy a sestertius (’két és fél’, vagyis a ’harmadik csak fél’), illetve a német anderthalb ’másfél’ vagy a finn puolikolmatta (’harmadfél’, azaz ’kettő és fél’) kifejezések.
A magyar nyelvemlékekben a XIV. századtól követhetjük nyomon a másfél, negyedfél, kilencedfél, tizenötödfél és hasonló típusú szavak írott alakjait, de az adatok számából kitűnik, hogy a legáltalánosabb, leggyakoribb a másfél és a harmadfél, illetve az egyéb tízen aluli számok használata lehetett. (Az adatok hosszas sorolása helyett érdemes csak Pálóczi Horváth Ádám Ötödfélszáz énekek című, 450 dalt tartalmazó 1813-as művére gondolni.)
Irodalmi művek mellett még helynevek őrzik az efféle számnevek hajdani jelentőségét: ilyen a Negyedfélmegye havasa név is, amelynek hatalmas területét évszázadokon át három és fél (egyház)megyét alkotó hét község birtokolta a Székelyföldön, Csíkban.
