A negyvenéves hölgy a változás jelképe, üde színfolt a német politikai életben. Az ugyancsak negyvenéves párt – a zöldek – a kereszténydemokraták sorozatos elbizonytalanodásának következtében fokozatosan leküzdötte hátrányát. Április legvégén a legnépszerűbb politikai tömörülésnek számított az országban, megelőzve a CDU/CSU pártszövetséget. A német nagyvállalkozók és vállalati vezérigazgatók közt végzett 1500 fős kutatást is ők vezetik. Új idők, új dalok és más énekesek. Ezek szerint nemcsak a lakosság körében, de a náluk jóval kritikusabb nagytőkések közt is viszik a prímet. Ők az egyetlen párt, amely balról és jobbról is képes elszipkázni a szavazókat. Ez pedig nem fest felhőtlen jövőt a 16 éven át kormányzó keresztény – nevében konzervatív – együttműködésnek.

Egy lövés a lélekbe – A nagy generáció
A nagy generáció című film túlmutat önmagán.