Gryllus Vilmos – a Kaláka együttes egyik alapítója s jelenlegi tagja – tavaly töltötte be hetvenedik életévét. Más ebben a korban nyugdíjas idejét tölti, esetleg emlékiratain dolgozik, dalszerző-előadónk azonban elkészítette eddigi legfrissebb lemezét, amelyen tíz magyar költő tizenöt alkotásának megzenésített változata hallható.
„A minap a kezembe került egy vers, és írtam belőle egy dalt. Be akartam tenni a fiókomba, de nem fért: volt már benne tizennégy másik. Az elmúlt években születtek valamennyien. Most mind előbújtak, sorrendbe álltak, úgy, mintha mindig összetartoztak volna, és illegették magukat. Követelőztek. Én meg beadtam a derekam, és most itt vannak mind a tizenöten” – idézi fel Gryllus a borító belső oldalán az album létrejöttének körülményeit.
És hogy a Lassan, tünődve című korongon szereplő versek csakugyan egybetartoznak, arról már az első néhány belehallgatás után meggyőződhet a befogadó. A nyitó tétel – Tóth Krisztina: Folyó-dal – a születés előtti állapottal foglalkozik, a következő – Weöres Sándor: Szunnyadj, kisbaba – már a világrajövetelt követővel.
Áprily Lajos jól ismert, életörömöt hirdető tavaszköszöntője („A nap tüze, látod, a fürge diákot a hegyre kicsalta…”) után a reménytelen, frusztráló szerelmi várakozás hangjai szólalnak meg (Nemes Nagy Ágnes: A szomj), s máris beköszönt az ősz (Molnár Krisztina Rita: Ez volt a nyár).
Aztán rátérünk az alkotói munka dilemmáira. Kiss Judit Ágnes szájharmonika-futamokkal rockossá tett versének leghangsúlyosabb megállapítása alighanem ez: „Nem kérdez a vers, csak mondja magát”, Tóth Árpád Jó éjszakát-ja pedig felteszi a kérdést: szükség van-e egyáltalán arra, hogy a költő – hivatásának megfelelően – verseket írjon? („… kicsit fájón sóhajtom: minek? / Minek a lélek balga fényüzése?”, osztja meg aggályait a hallgatóval.)
Bereményi Géza Volt egy időszak című versében a szerző – első hallásra – a kártyacsatáknak, a lányoknak s az ivászatoknak állít emléket, ám az is kitűnik belőle, hogy a szellemi alkotások igenis képesek tartós hatást gyakorolni a befogadóra – ez hát a közvetett válasz Tóth Árpád felvetésére. Egyébként feldolgozásról van szó, hiszen annak idején Cseh Tamás is megzenésítette ezt a szöveget – A telihold dalai című, 1997-es lemezén jelent meg először. A Gryllus-féle változat leginkább abban tér el a gitáros dalnokétól, hogy emelkedettebb a hangulata – erről a már-már ünnepélyes vonósfutamok gondoskodnak.
Kisvártatva elérjük a pontot, ahonnan immár közelebb van a földi pályafutás vége, mint az eleje. Ezt két ismert József Attila-vers tudatosítja: a címadó Lassan, tünődve a szembenézés aktusát örökíti meg, a melankolikusra, de nem lemondóra hangszerelt Talán eltűnök hirtelen pedig az elkerülhetetlen halált.
Mégsem ez a zárótétel, hanem a Weöres Sándor Öröklét című költeményére komponált dúdolgató, mélázó dal, amely az öröknek látszó és múló, valamint a múlónak látszó és örök dolgok viszonyát taglalja, és az élet utáni létezés lehetősége mellett érvel. A Lassan, tűnődve megzenésített versei tehát egybefüggő gondolatmenetet alkotnak, amely átfogja a teljes emberi létet, kezdő- és végpontjai azonban nem a születés és a halál – az előbbit megelőző s az utóbbit követő állapotokba is bepillantást nyerhetünk. Ahogy az egy ilyen korban született album esetében nem is meglepő.
(Gryllus Vilmos: Lassan, tünődve – CD. Treff Kiadó, Budapest, 2021. Ára: 3000 forint)
Borítókép: Egy férfi József Attila verseskötetét olvassa az otthontalanokat segítő Menhely Alapítvány Vajdahunyad utcai nappali melegedője és éjjeli menedékhelyén Budapesten 2017. január 8-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
