– Harkiv légvonalban körülbelül 1300 kilométerre fekszik Budapesttől. Mennyire rázós kijutni odáig?
– Vonattal mindmáig viszonylag egyszerűen el lehet jutni Harkivba, meglepően gyors és kényelmes az összeköttetés Kijevvel. Ennek ellenére én autóval mentem, mert fontos volt, hogy szabadon mozoghassak, ne legyek kiszolgáltatva a tömegközlekedésnek. Útközben persze számos ellenőrző ponton haladtam át, szerencsére minden gond nélkül. Biztos, ami biztos én is kérvényeztem különleges engedélyt, bár erre elvileg csak akkor van szükség, ha kifejezetten katonai alakulatokkal tart az ember. A frontvonalon a Harkiv és Volcsanszk között körülbelül félúton fekvő Sztarji Szaltiv nevű faluig engedtek.
– Mennyi látszott a háborúból?
– Harkivban meglehetősen szürreális most az élet. Egy olyan szállodában laktam, ami egy delfinárium is egyben, az alagsorban wellnessrészleg, a tetőtéren medence működött.
Éjszaka 23 órától van kijárási tilalom, de addig minden zavartalanul üzemel, nyitva vannak a bárok és kávézók. Egyértelműen az a cél, hogy fenntartsák a normalitás látszatát. Ugyanakkor napi rendszerességgel bombázzák a várost: főként Sz–300-as légvédelmi rendszerekből indítható rakétákkal, ami körülbelül negyven másodperc alatt eléri a célt. Ottjártamkor éppen egy nyomdát találtak el, hét emberrel végezve. Másnap két siklóbombával lőtték az egyik barkácsáruházat. Folyamatosan repkednek az égen az orosz drónok. Az ukrán légvédelem képtelen megvédeni a települést. Lényegében állandó a légiriadó. Ez viszont elég jól működik: egy telefonos alkalmazással régiókra lebontva adják ki a figyelmeztetést, Telegram-csatornákon pedig szinte valós időben követhető, hogy milyen a fenyegetés.
– Hogy viselik ezt az állandó életveszélyt a lakosok?
– Két év alatt az emberek megtanultak együtt élni a háborúval. Mostanra már a légiriadó is a mindennapok része lett: nem húzódnak fedezékbe, nem zárnak be az üzletek. Sőt, olyat is láttam, hogy az egyik parkban szalagavatós táncpróbát tartottak közben. Olyan ez kicsit, mint a lottó ötös: „beárazták”, hogy nagyon kicsi az esélye, hogy eltalál egy rakéta. Ha az orosz csapások célja a pánikkeltés volt, úgy nem jártak sikerrel. Harkiv a háború kirobbanása előtt 1,5 millió lakosával Ukrajna második legnépesebb városa volt. Pontosan nem tudni, most mennyien lehetnek, de fejvesztett menekülésről nem lehet beszélni. Sokan elmentek, de rengetegen érkeztek is, elsősorban belső menekültek, a keleti területekről.
Pedig a front légvonalban már alig húsz kilométerre húzódik a várostól.
– Elképzelhető, hogy Harkivot is megostromolják?
– Nem volt teljesen váratlan az orosz offenzíva, bár kétségtelen, hogy az ukránok valamivel későbbre várták a megindítását. Ez magyarázhatja, hogy nem volt megfelelő erődítés, a támadók gyorsan betörtek négy-öt kilométer mélységben. Azóta viszont lényegében megállt az előrenyomulás, beállt a front. Valószínűtlen, hogy az oroszok ezután megpróbálkoznának Harkiv ostromával, ehhez nincsenek is elegen. Csakhogy nem is ez volt a céljuk; sokkal inkább az, hogy szétfeszítsék az ukrán védelmet, lekössék az ellenfél tartalékait. Az oroszok ugyanis egyszerre több irányból támadnak, miközben most tűz- és élőerőben egyaránt fölényben vannak. Részben sikerrel is jártak, az ukránoknak jelentős csapatokat kellett átcsoportosítaniuk.
– Mi várható a front többi részén?
– Tavaly nyár végére egyértelműen kiderült, hogy az ukrán ellentámadás kudarcot vallott, majd ősszel az oroszok átvették a stratégiai kezdeményezést. Szakértői körökben arról nincs vita, hogy az idei év az oroszoké lesz.
Az ukránok egy dolgot tehetnek: aktív védelemre rendezkednek be.
Hosszabb távon sincs sok választásuk, még 2025-ben is óriási kockázattal járna egy masszív támadó művelet. Persze ha lehetőség kínálkozik, akkor korlátozott ellenlökéseket végrehajthatnak. Ezt is teszik: Harkivnál már javában fektetik a sárkányfogakat, telepítik az aknákat, ássák az árkokat. Közben a nyugati felhatalmazás oroszországi célpontok elleni támadásra lehetővé teszi, hogy mélységi csapásokat tudjanak mérni, például parancsnoki és logisztikai pontok, csapatösszevonások ellen. Ráadásul szerencséjükre az oroszok mindehhez asszisztálnak. Valószínűleg az orosz katonai vezetésnek is jobban ínyére lenne most védekezni, tartalékokat képezni, aztán nagyobb erőfölényből újra támadni. Ehelyett politikai nyomásra folytatják az irgalmatlan veszteségekkel járó offenzívát.
– Működhet az ukrán stratégia?
– Kijevben elhúzódó, felőrlő háborúval számolnak. Céljuk pontosan az, hogy az oroszok ne tudjanak stratégiai tartalékokat felhalmozni. Emlékeztetnék, hogy orosz katonai bloggerek szerint idén Avgyijivkát 16 ezer katona élete árán foglalták el, és legalább 666 páncélozott harcjárművet veszítettek. Ezekkel az erőltetett támadásokkal az oroszok magukat véreztetik ki. Csakhogy demográfiát és erőforrásokat tekintve még így is óriási a fölényük. Hiába hal meg egy támadásban háromszor több orosz katona, az ukránoknak inkább ötszörös-hatszoros arányra lenne szükségük. Ez sem lehetetlen, láttunk már ilyet például tavaly Bahmutnál. Igaz, a mennyiség mellett fontos a minőség is: nem mindegy, hogy a védőknél tapasztalt elit alakulatok, vagy a támadóknál „feláldozható” frissen sorozott börtöntöltelékek esnek el.
– Van olyan manőver vagy „csodafegyver”, amely fordulatot hozhat?
– Nincs. Valerij Zaluzsnij korábbi ukrán főparancsnok már 2023 őszén arról írt, hogy a szárazföldi hadszíntéren az I. világháborúhoz hasonló patthelyzet alakult ki. Azt jósolta, hogy nem fogunk jelentős áttöréseket látni – és igaza is lett. Napi néhány száz métert, legfeljebb néhány kilométert mozog a front. Lépésről lépésre haladnak, megpróbálják egymást felőrölni. Harcászati szinten ettől persze még nagyon sok minden történik. Mindkét fél rengeteget tanul egymástól, folyamatosan alkalmazkodnak a másikhoz. Nemrégiben például jelentősen csökkent a nyugati fegyverekkel végrehajtott precíziós csapások hatékonysága, miután az oroszok rájöttek, hogyan zavarhatják ezeket elektronikai eszközökkel. Most az ukránokon a sor, hogy erre kitaláljanak valamit.
– Akkor készüljünk az elhúzódó háborúra?
– Attól tartok, igen. Nem látom a valós tárgyalási hajlandóságot. Oroszországnak megvan a stratégiai türelme, várakozásaik szerint idővel elfogy a nyugati támogatás Ukrajna mögül, egy elhúzódó háborúban pedig előbb-utóbb felőrlik a védelmet. Ennek veszélyével persze Kijevben is tökéletesen tisztában vannak, ezért figyelmeztetik arra saját lakosságukat és nyugati partnereiket egyaránt, hogy hosszú harcra kell készülni. Viszont attól, hogy két és fél éve kitartanak, egyáltalán nem magától értetődő, hogy ezután is ki fognak.
Elképzelhető olyan forgatókönyv, hogy a front összeomlik, és az oroszok ismét jelentős területeket foglalnak el.
– Mennyi az esélye, hogy az ukrajnai patthelyzet világméretű konfliktussá fajul?
– Attól függ, mit értünk konfliktus alatt. Bizonyos tekintetben a konfliktus ma is világméretű. Moszkva szerint az információs, kiber- és gazdasági területeken a konfliktus közte és a Nyugat között közvetlen, csak épp nem katonai eszközökkel zajlik. A háború fizikai értelemben vett kiszélesedésének kockázata azonban csekély.
Ezzel együtt az eszkaláció lehetőségét nem lehet teljes mértékben kizárni.
Ezzel szerencsére Washingtonban is tisztában vannak, komolyan veszik a fenyegetéseket. Ma már ismert, az Egyesült Államok 2022 őszén számolt a lehetőséggel, hogy az oroszok nukleáris fegyvert vetnek be. Ezért is siettek az amerikaiak elhatárolódni, mikor idén az ukránok drónokkal orosz Voronyezs stratégiai előrejelző radarállomásokra csaptak le. Ez már a nukleáris erőegyensúlyt boríthatja meg, amit a tengerentúlon sem szeretnének. Főleg, hogy Oroszország álláspontja az, hogy valójában a Nyugattal állnak szemben. A szemükben Ukrajna fontos hadszíntér, de nem az egyetlen. Sőt, az ukránokra gyakran nem autonóm szereplőként, hanem az amerikaiak bábjaként tekintenek. Bár az oroszok mozgástere korlátozott, persze azért a nukleáris fegyver bevetésén túl is bőven van lehetőségük az eszkalációra. Megtehetik, sőt megteszik a kibertérben, vagy szabotázsakciókkal az európai ügynökhálózatukra támaszkodva.
