A piros sétálómagnómban (merthogy ez volt a hivatalos magyar elnevezése a walkmannek, ha egyáltalán valaki még emlékszik rá), amelynek fekete fülese volt, nyújtottra, nyúzottra és szinte élvezhetetlen minőségűre hallgattam a sokszorosan átmásolt kazettát (vagy kazettákat?) Cseh Tamás dalaival. Az Antoine és Désiré volt, vagy a Levél nővéremnek, vagy a Nyugati pályaudvar, de lehet, hogy az Új dalok, esetleg mind a négy egy kilencven percesre másolva, nem tudom, nem is fontos. A szegedi gimnazista és egyetemi évek, a villamosmegállók, a sötétedés utáni buszutak (amikor már nem bírta a szemem a könyveket és helyettük jöttek a Cseh–Bereményi-dalok, mert a hang itt zene volt, a szöveg pedig irodalom) jutnak eszembe.
Több nemzedéknek (a hetvenes évek fiataljaitól szinte az ezredfordulón szocializálódottakig) adtak a Cseh Tamás által előadott dalok – köztük a Másik Jánossal készített vagy a Csengey Dénes szövegeivel megjelent albumok – nemcsak valós lenyomtatot és hiteles képet a korról és életérzésről, de szólásokat és szállóigéket is.
Ilyeneket: „Száll a 424-es.” „Kérdésem volna, pálinkát mérnek-e már?” „Mindegy a neve mi, fontos, hogy engedi.” „Mennek az évek, jönnek az évek, azért a komcsik pártja kemény.”
Az utóbbi sor az Új dalok egyik darabjából, az Illegalitásban című dalból van, s így folytatódik: „Vonuljunk máma illegalitásba, hátha van remény.” A kommunista diktatúrával szemben kritikus Cseh Tamás többször belső emigrációba – mintegy illegalitásba – vonult. Hol a bakonyi erdők – barátaival alkotta, fiktív és autonóm – indiánrezervátumába, hol egy falusi iskola mállott tantermébe. Az indiánozás fölkeltette a szocialista rendszer állambiztonsági szerveinek a figyelmét, s egyik besúgójuk azt az operatív utasítást kapta 1967-ben, hogy járjon utána, az indiáncsoporttal kapcsolatban, hogy „valóban a játék köti össze őket, vagy összetartozásuknak egyéb oka is van”.
Legtöbbjüknek volt „egyéb oka” is. Utálták a diktatúrát. S igyekeztek – ha csak néhány napra is – elmenekülni a baloldali és liberális múltátírók által „puhának” becézett kádári kommunista diktatúra rideg valóságából egy álomvilágba. Cseh Tamás – indián nevén: Füst A Szemében – indiánságáról így vallott Bérczes Lászlónak a vele készült beszélgetőkönyvben: „A holland meg a német indián bemegy a boltba, és megveszi a vidrabőrt, hódprémet, kagylódíszeket, sastollat, sőt kap kész pipát, tomahawkot is, amit csak akar. Mi mindent magunk csinálunk, magunk szerzünk be úttalan utakon, lehetetlen helyeken. Ettől viszont minden értékesebb is: nem mindegy, hogy valamit öt perc alatt megveszel a boltban, vagy hónapokon át naponta rajzolod, fested, csiszolod, varrod.”
Cseh Tamás 1943. január 22-én született.
Szimbólumnak is beillik, hogy napra pontosan százhúsz évvel azután látta meg a napvilágot, hogy Kölcsey Ferenc befejezte és letisztázta a Himnusz kéziratát. 1989 óta ez a magyar kultúra napja.
Szüleivel a forradalom és szabadságharc leverése idején, 1956. november 5-én költözött vissza Budapestre. „Dörögtek a fegyverek, a teherautó ülésén anyám folyton nyomott lefelé, le, a műszerfal alá, én meg lestem volna kifelé mindenáron, és lestem is. Ma már nem tudom, hogy valóban láttam-e, vagy fotókról ismerem ezeket a képeket: halottak az utcán. Kerepeltek a sorozatok körülöttünk. Hogy ki lőtt kire, fogalmam sem volt” – emlékezett vissza.
Képzőművésznek készült, fiatalkora óta rajzolt, festett, írt – s először egy érettségi ajándékként kapott gitáron zenélt. Sokoldalú alkotó volt, regényt és meseföldolgozásokat egyaránt írt. Volt segédmunkás, diákotthon „nevelő elvtársa”, Bereményi Géza lakó- és szerzőtársa, de mindenekelőtt különös és markáns atmoszférát teremtő, összetéveszthetetlenül egyedi előadóművész.
A hatvanas–hetvenes években divatos – és a szocialista állampárt fiatalokat tömörítő politikai szervezete, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) által komolyan szorgalmazott és támogatott – polbeat mozgalom gitáros-énekes képviselői (köztük Berki Tamás és Boros Lajos) az akkori pártállami kultúrpolitikai elvárásoknak megfelelően „égető társadalmi kérdésekről” és a „haladó erők” (vagyis az ő értelmezésükben a szovjetbarát baloldal) hazai és nemzetközi küldetéséről dalolásztak. A valóságban propagandadalokat adtak elő. Cseh Tamás ettől a csoporttól egészen eltérő módon valós társadalmi ügyekről és kollektív nemzedéki problémákról énekelt, s a Bereményi-szövegek is jóval áttételesebbek és indirektebbek – ugyanakkor hitelesebbek – voltak, mint a „pártosoké”.
Bereményi Géza író, költő, filmrendező, dramaturg így emlékezett pár éve kettejük kapcsolatára. „Kapcsolatunkat inkább szövetségnek mondanám. Cseh Tamás lámpalázas volt fellépések előtt, ha ott voltam, oda kellett mennem hozzá, és azt mondanom, nem te vagy a fontos, hanem a dalok.” Cseh Tamás tizenöt éve, 2009. augusztus 7-én hunyt el. A dalai s az azokból vett szállóigék azonban itt vannak velünk. Mert fontosak. Mint ahogy ő is az.
A hatvanas évek
(Cseh Tamás–Másik János–Bereményi Géza)
A hatvanas években nyár felé
tetőzött az ifjúsági probléma.
Emlékszem, nap mint nap hajóval
átmentünk Almádiból Siófokra.
Ó a régi, ó a Balaton…
régi nyarakon, bár nem volt vitorlás hajónk.
Ó a régi, ó a teraszon…
ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon.
Filmek is készültek, vászonról
ránk néztek autóstoppos fiatalok.
Tvisztelve nézték a víztükröt,
s hallgatták, mit csacsognak a vízhabok.
A hatvanas években, fellazult tételben
fogalmazódott meg a világ.
Kafkában, Sartre-ban és távoli
bölcsekben csodálta meg önnönmagát.
Ó a régi, ó a Balaton…
régi nyarakon, bár nem volt vitorlás hajónk.
Ó a régi, ó a teraszon…
ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon.
Táguló gyűrűkben konszolidációt
hullámzott a szép Balaton
Emlékszem, átmentünk
Bélatelepről Révfülöpre egy nyári napon.
Ó a régi, ó a Balaton…
régi nyarakon, bár nem volt vitorlás hajónk.
Ó a régi, ó a teraszon…
ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon.
Tangó
(Cseh Tamás–Bereményi Géza)
Légy ma gyerek, és játssz megint velem!
Emlékezz, ahogy én emlékezek
Játsszuk azt, hogy félünk megint
Játsszuk azt, hogy játszunk megint
Hogy az idő nincs hályog alatt,
hogy a tangó divat.
Légy ma gyerek, és bújj függöny mögött
Lessük meg azt, hogy
Díszbe öltözött anyánk Tóth úrral diskurál
Míg apánk a jövőnkről politizál
És minden kéz pohárra tapad, hisz a tangó divat!
Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk
Tegyünk újra úgy, hogy semmiről sem tudunk
Mások játszanak, s mi lessük függöny mögül
Míg a régi régi tangó hegedül
Játsszuk ma újra el, hogy mindenki
másról beszél
Egy néhány hírfoszlányt hoz
fülünkbe a szél
Játsszuk azt, hogy félünk megint
Játsszuk azt, hogy játszunk megint
Hogy az időre hályog tapad, hogy a tangó divat
Légy ma gyerek, és játssz megint velem
Emlékezz, ahogy én emlékezek
Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk
Tegyünk újra úgy, hogy semmiről sem tudunk
Mások játszanak, s mi lessük függöny mögül
Míg a régi régi tangó hegedül
Játsszuk ma újra el, hogy mindenki másról beszél
Egy néhány hírfoszlányt hoz fülünkbe a szél
Játsszuk azt, hogy félünk megint
Játsszuk azt, hogy játszunk megint
Hogy az időre hályog tapad, hogy a tangó divat
Horvátország
(Cseh Tamás–Bereményi Géza)
Felsorolhatnám az összes abortuszát,
Jól tudjuk azt, hogy mellettem miken ment át.
Na jó, nem volt könnyű nekem, sem neki.
Van-e ki e nevet nem ismeri?
Hogy Anna, Anna, An-nan-nanna,
Nanan-nananna-nan-nananna, nanna.
Nanan-nananna, nanna, nanna, nanna.
És még egyszer nan-nanan-nananna.
Lemegy gyufáért, azt mondta nekem.
Tudtam, úgyis hiába kérlelem,
Mert magával vitte kék útlevelét,
Benne fényképét és a nevét.
Hogy Horváth Anna, Anna, Horvát Anna.
Fal felé fordultam gyorsan, nan-nananna.
Mit is mondhattam volna nan-nananna?
Hát menj csak le gyufáért Anna, Horvát Anna.
Volt még ezelőtt egy társas kirándulás,
Párizs és London és Amszterdam körutazás.
Eszembe se volt a London térkép fölött,
Hogy álmomban ide még egypárszor visszajövök.
Hogy itt van London és benne lesz Horvát Anna,
Na-na-nanna, nan-a-nan-nananna
Hogy épp itt Anna nanna na-nanna-nanna
Nan-an-nanna, nanna, nanna, nanna.
Most elképzelhetem, ahogy Londonban alszik,
Zöld takaróban, zöldben tetőtől talpig.
Nevethetsz rajtam, ha úgy hozza a kedved,
Akkor is furcsa, hogy Horváth Anna elment.
Nekem az nem London, hanem
már Horvátország.
Ráterítette rohadt kis zöld takaróját.
Mit nekem világhelyzet, földrajzi helyzet,
Akkor is furcsa, hogy Anna mégis elment.
Fölsorolhatnám a Föld összes fővárosát,
és Annának mind a négy tőlem volt abortuszát,
hogy megértsd, hogy London mért
Horvátország nekem.
Hát ennyi és nem több a világhelyzetem,
Nanan-nanan-nananna, nanna
Nanann, nanna, nanna, nanna.
Felosztottuk egymás közt Anna, Horváth Anna
Nanan-nan-nanna, nanna, nanna, nanna.
Nanann, nanna, nanna, nanna.
