Az Est a Nemzeti Kaszinó Széchenyi-lakomájáról tudósít február 4-én. „Az emlékbeszédet a Széchenyi-serleggel kezében gróf Somssich László, a magyar gazdatársadalom vezére mondotta. Fél nyolc órakor érkezett meg Horthy Miklós kormányzó, előtte érkezett meg Albrecht és József főherceg, akiket az előcsarnokban fogadtak.

A lakomán négy asztal mellett a kaszinónak mintegy kétszáz tagja vett részt.” Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület elnöke kijelenti: „Sohasem volt olyan időszerű legnagyobb magyarunk emlékének felidézése, mint ma, e realisztikus és materialisztikus korszakban, midőn az eszményért való lelkesedés, a kötelességteljesítés iránti buzgalom oly csekély fokát látjuk, s a személyeskedés, gyanúsítás, önzés vad tobzódása túlharsogja minden nemes érzés megnyilvánulását.” Emlékeztet: nemzeti sajátosságaink ápolása alatt nem szabad sovinizmust érteni. Széchenyi István sem azért járt annyit külföldön, hogy a divatot tanulmányozza, hanem amiatt, hogy a nemzet számára hasznos tudnivalókat sajátítson el és gyümölcsöztessen. Mint hangsúlyozza:
Hazánk mai sanyarú állapotában mindenkinek, aki magát magyarnak tartja, kötelessége hivatását betölteni, s az ország érdekét előmozdítani.

A munkát az egyik legfontosabb értéknek tartja, mivel „a munka az embernek éppúgy, mint a népeknek legfőbb, sőt talán egyedüli kincse.” A közéleti szerepvállalás mellett foglal állást: „Nem szabad engedni, hogy egyes osztályok a maguk érdekében sajátítsák ki a közéletet, hanem együttműködve mindig a nemzet egyetemes érdekét szolgáljuk, mert csak az ilyen munkából fakadhat jólét a hazára.” Arra buzdít, hogy
a földbirtokosok maguk vegyék kézbe gazdaságaik irányítását. „Kényelemszeretetből vagy a szakértelem hiányából ne adjuk földünk kezelését másoknak, hanem szerezzük meg a szükséges szakértelmet, s akkor szeretni is fogjuk a földet.”

Az ellenzéki összefogást elemzi a 8 Órai Ujság február 5-én.

Kenedy Géza volt országgyűlési képviselő, jogász úgy értékel: „Ami jó van a demokrata pártmozgalmakban ― most már látnivaló ― azt a szocialistákból és az elfajult a polgári töredékekből alakult blokk fogja tönkretenni. Különösen az utóbbiak. A szociáldemokratákról mindenki tudja, hogy a bolsevizmus osztályuralma felé irányítják a legalsóbb néprétegeket. A hozzájuk szegődött polgári demokratákról azonban lassan lehullik a lepel és azokról egyre világosabb, hogy nincs bennük semmi nemzeti. Ők is valamiféle osztályzsarnokság fele cipeltetik magukat.” A szerző rámutat: „ezek az emberek is Bécsbe mászkálnak napiparancsért az ottani szociáldemokrata Oberkommandóhoz és a moszkvai szovjet ottani követéhez.”
Magyarország pénzügyi-gazdasági életének egyik kiemelkedő alakját, báró Ullmann Adolfot búcsúztatja Rákosi Jenő a Pesti Hírlapban február 6-án.
