(Anna)
Voltak idők, amikor újra és újra az „Anna” című dal pörgött a fejemben, lelkemben. Cseh Tamás és Csengey Dénes szerzeménye. Gyönyörű, megfoghatatlan, talányos, olyan, amiről igazán nehezen tudnánk megmagyarázni, hogy miért is mászik be ennyire mélyen a szívünkbe. De megteszi. Emlékszem, ezt a számot egy barátom ajánlotta pár évvel ezelőtt. Akkor hallgattam meg először. Hány fejben foroghat, bolyonghat ma is?
„Így szállok én is el nemsokára,
te pedig így hajolsz majd utána
annak a személyvonatnak,
melyen utazom
haza én, haza egyedül.”
Most, 2025-ben hetvenkét éves lenne Csengey Dénes. Az első gondolat, amely keselyűként körözni kezd a szívünkben, hogy mennyi mindent írhatott, tehetett volna értünk, Magyarországért az elmúlt harminc évben. Mit szólna a mai állapotokhoz, hogy politikai értelemben még mindig, talán örökre ketté van szakadva, szakítva az ország? Ennél csak az elszomorítóbb, ha arra gondolunk, hogy milyen kevesen ismerik ma már a nevét. Elkeserítő lenne egy ezzel kapcsolatos közvélemény-kutatás, és nem is csak az egészen fiatalokra gondolok. Ha valaki, ő megérdemelné, hogy egy városközpont viselje a nevét. Persze, egy párhuzamos Magyarországon.
Csengey Dénes sokunk „politikai” példaképe a kései 20. századból. Számomra talán a legnagyobb. Nem elsősorban politikusként, illetve nemcsak politikusként, hanem befejezetlen, torzóként is kiemelkedő életműve miatt. Élete delén ragadta el a halál, és ezért vált – ahogyan a zene területén mondjuk Radics Béla, az irodalom világában Hajnóczy Péter – önmagán túlmutató szimbólummá.
Utólag nekünk jelent igazán sokat, bizonyítékként, hogy igenis voltak tiszta szívű politikusok, voltak olyan írók, akik bátran, a tabukat határozottan arrébb rugdosva keresték a párbeszédet. Nem kell betörnünk. Élhetünk tiszta szívvel.
(Egy vicc)
Lassan itt a monori találkozó negyvenedik évfordulója. Meghívtak, előadást tartok pár nap múlva a városban, ami számomra családilag is fontos – a feleségem onnan származik. Lehet, hogy abból a filmünkből is levetítünk majd néhány részletet, amelyet a bátyám, Huth Gergely rendezett, és én írtam. Ez a Szétszakadt Magyarország. A címéből valamelyest kitalálható, hogy a népi–urbánus ellentétről, illetve annak elmélyüléséről szól, s persze arról az állambiztonsági ÉK-műveletről, amelyet a megosztás érdekében kifundált a már döglődő állampárt és modellváltásra készülő titkosrendőrsége.