Hat évvel ezelőtt Jouda Ghurab gázai halász a sekély vízben férfi alakját pillantotta meg. Azt hitte, valaki belefulladt a tengerbe, de közelebbről megvizsgálva rájött, életnagyságú bronzszoborra akadt, amelyet rokonaival sikerült kiemelnie a vízből, szamárhátra rakták, és a közeli házukba vitték. Rövid időn belül híre ment a nagy fogásnak, és csakhamar megjelentek a Hamász katonai csoportjának emberei, és elvitték a szobrot – mondta el 2013-ban a Bloomberg Businessweeknek Ghurab. A Gáza városban élő egyik műkincskereskedő értesítette a Hamász-kormányt a rendkívüli értékről, a kivezényelt rendőrök meg is találták a 180 centiméteres, 450 kilogrammos kincset.

A baloldaliak is állva hallgatják a magyar hiszekegyet
Az új főpolgármester, Ripka Ferenc székfoglaló beszédében kijelenti: a nemzetnek ma nagyobb szüksége van Budapestre, mint bármikor, mert régi egységének ez az egyetlen hatalmas, életerős emléke.