– Egy közeli faluban voltunk elszállásolva. A falusiak, ha kellett, hozzánk fordultak segítségért. Történt, hogy a postamester, aki hipertóniás volt, krízis-szerű állapotba került. Azonnal indultunk, s amit lehetett, megtettünk. Három vagy négy nap múlva jött a felesége, toporgott egy darabig, majd kinyitotta a táskáját, és egy literes üvegedényt vett elő, mondván, ő ezzel tudja csak megköszönni, amit tettünk – a férje túljutott a krízisen –, hogy hozott nekünk erdei szamócát. Életünkben akkorákat nem láttunk: hatalmas, dió nagyságúak voltak. Rögvest megkérdeztük, hogy ők is ilyet esznek? A válasz az volt, hogy persze. Azonnal szóltunk, hogy ezt nem szabad! Igen, mondta, feltűnt, hogy eddig aprók voltak a szamócák, most meg mekkorák, de hát fele annyi idő alatt be tudjuk gyűjteni, amennyi nekünk kell. De ez semmi – folytatta, a gombák is ugyanilyen hatalmasak, majdnem esernyő nagyságúra nőttek. Elég, ha egyet találunk, a családnak megvan a vacsorája. Amikor magas rangú tisztek érkeztek hozzánk, rákérdeztünk mindezekre, s az egyik visszakérdezett: emlékeznek még a Mengyelejev-féle táblázatra? Rábólintottunk. Na, hát akkor képzeljék el, hogy az itt van a levegőben. Majd hozzátette: csak nem nyugalmi állapotban, hanem cikázik és él.
– Mindezeket hallva, fölvetődik az emberben: nem valamiféle karanténnek tekintette az akkori hatalom a csernobili katasztrófa körzetét, s nem eleve azzal számolt, hogy a benne élők sorsa megpecsételődött?
– Kérem szépen: mit számított fél millió ember, amikor voltunk vagy kétszázhatvan millióan? Az a mennyiség a statisztikában a tizedespont után a „futottak még” kategóriába tartozott. De akkor már a gorbacsovi szellem járta, a nyugat is bekapcsolódott a mentési munkálatokba, tehát az egészet nem lehetett marokba zárni, és így az ujjak között azért kibuggyant az igazság. Belpolitikai szempontból viszont fontos volt, hogy ne törjön ki tömeghisztéria. Nem a nyugat véleménye lett volna káros, hanem az, ami országhatáron belül történhetett volna… A többszázezres hisztéria gerjesztő hatása! Hagyták inkább, hogy sodorja az ár a ladikot. Kuss legyen.
