– Honnan a különleges keresztneve: Romulusz?
– Édesapám Máramarosszigeten született 1939-ben. Őt is így hívták. Tizenegyen voltak testvérek, és minden nagybátyámnak, nagynénémnek hagyományos magyar neve van: Margit, László, Ferenc. Alighanem azért lett apám Romulusz, mert már elfogytak a magyar nevek – szoktam mondani viccesen. Erdélyben egyébként nem ritka keresztnév a Romulusz.
– Gyerekként érte hátrány, esetleg származott előnye a nevével kapcsolatban?
– Inkább előny. A furcsa nevű gyerekre mindenki felkapja a fejét. Amúgy olvasom én is a nevemet kritizáló kommenteket, de azt mondom, ameddig csak a nevemet támadják, addig nincs okom aggódni.
A hitelesség stratégiája
– Felmenői apai ágon tehát erdélyiek, de ön már Miskolcon nőtt fel. Mikor kerültek át?
– Nagyapám jegyző volt Erdélyben, és ismerjük a bécsi döntések utáni helyzetet, tanácsos volt akkoriban a román kézen maradt Dél-Erdélyből Magyarországra költözniük, ez, gondolom, nem igényel bővebb magyarázatot. Én Miskolc mellett, Edelényben nőttem fel, de tizennégy évesen Egerbe kerültem a honvédkollégiumba.
– Milyen hatásra döntött a katonai pálya mellett?
– Mint minden kisfiút, engem is nagyon érdekelt a pisztoly, tetszett az egyenruha, férfiasnak és izgalmasnak találtam a katonaéletet. Édesapám öccse alezredes volt a felderítőknél, de mégsem az ő példája volt a döntő, sokkal inkább egyfajta romantika, amely ezt az életformát övezte.
– Milyen tanuló volt? Csak mert valahogy él egy kép a köztudatban, hogy azok a fiatalok választják a katonai pályát, akiknek úgyszólván jobbak a testi adottságaik, mint az iskolai eredményeik.
– Ha az a kérdés, hogy a közepes tanulókból lesznek-e a katonák, akkor ezt határozottan cáfolom. Sok bajtársamhoz hasonlóan én is jeles tanuló voltam az általánosban, válogathattam a középiskolák között, és nem dicsekvésképpen mondom, de a főiskolai és egyetemi diplomám is kitüntetéses oklevél, sőt büszke vagyok PhD-fokozatomra és az USA-ban szerzett mesterdiplomámra is. Tény, hogy nem hátrány ezen a pályán, ha valakinek jó fizikai adottságai vannak, de ami nincs meg, az is fejleszthető. Én sem voltam élsportoló, de a csapatsportokat mindig is szerettem. A foci, de főleg a kézilabda egész jól ment, idővel pedig az ejtőernyőzés vált a szenvedélyemmé.