– Egészében véve mégis tisztább ez a nyelvjárás, mint az északkeleti nyelvterületnek akármelyik pontján.
Még egy érdekes, irodalmi hatásról eshetik szó: a Károli fordította Biblia nyelvének a hatásáról. A debreceni ember, mint kálvinista vallású, nagy bibliaolvasó és ismerő. S ez a könyv már tekintélyénél fogva is átültette régiesebb szólamait a beszédében nem sokat változó polgárság nyelvébe. Így a mindezekután teljesebb alakjában forog közszájon: mindezeknek utána (v. mindeneknek előtte: mindenekelőtt). A Károli nyelvére vallanak a figura etymologica köréből az ilyenek: látást lát, hallván hajjá, tudván tuggya stb.
(Oláh Gábor: A debreceni nyelvjárás, 1906)
*
Ha Oláh Gábor csak valamennyivel fegyelmezettebb, csak valamennyivel következetesebb, ha valamivel kevésbé összeférhetetlen, ha nem olyan arányvesztetten önimádó, és nem téved a meg nem értett zseni tudattorzító lelki zsákutcájába – akkor, úgy vélem, helye alighanem az igazi nagy költők közt lehetne; de szépprózája és különösen néhány remekmívű esszéje is kortársai első vonalába emelné.
Az ő tragédiája némiképpen Szabó Dezsőére emlékeztet, de Szabó Dezső legalább megérhette, hogy bár igen rossz irányba, de mégis hatott, lelkesedést váltott ki, Oláh Gábor azonban afféle vidéki nyughatatlanként került a kortársi irodalmi köztudatba, ráragadt egy olyan „provinciális” címke, amely valójában egyáltalán nem volt egy pillanatra sem jellemző rá.
Halála óta pedig jórészt elfelejtették; sokan nem tudják, mennyire méltó kortársa volt korábban Adynak, Móricz Zsigmondnak, később József Attilának és a népi írók legjobbjainak, sőt esszéivel Szerb Antalnak és Halász Gábornak is. Legszebb versei, novellái, irodalmi tanulmányai, regényeinek és verses regényeinek legjobban sikerült részletei a legelsők sorában biztosíthatnák nevét és emlékezetét.
Igaz: verseinek nagyobbik része egy nyughatatlan, nemegyszer az idegbetegség határán járó, felettébb zavaros poéta képét is keltheti, epikájának gyengébb részei olykor a dilettantizmusig süllyednek, életvitelére és politikai-irodalmi kiállásaira pedig a kapkodás, az állhatatlanság, a folytonos sértődöttség a jellemző. De éppen azt, ami valóban érték, sőt nagy érték ebben az egyenetlen életműben, előbb-utóbb mégis fel kell fedezni, mert enélkül hiányos minden irodalmi körkép, amelyet A Holnap költőinek megjelenésétől a második világháború kezdetéig terjedő több mint három évtized hazai irodalmáról akár csak felvázolunk.
