Ezért sem könnyű kibogozni, hogy mit akar a szerző, mikor azzal a felütéssel ír nyílt levelet Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkárnak, hogy „az SZFE-n és más, a kultúrát célozni óhajtó intézkedésekben“ az úgynevezett ejtőernyőzést véli felfedezni. Így hívják azt, amikor pozíciójukat vesztett vezetők átmentik magukat egy új rendszerbe, és Cserhalmi – felteszem – azt kéri számon a kulturális kormányzaton, hogy az SZFE új kuratóriumába a nyílt pályáztatás után olyan tagok is helyet foglaltak, akiket az egyetem szenátusa javasolt Lanner Judit oktatási és gyermekügyi miniszternek. Egyfelől érthető, hogy Cserhalmi, akinek komoly ellenérzései alakultak ki a NER-rel és Vidnyánszky Attila működésével kapcsolatban is (dacára korábbi munkakapcsolatuknak, barátságuknak), nehezményezi, hogy a kulturális kormányzat Vidnyánszky vélt (!) embereit is hellyel kínálja. Másfelől mi ez, ha nem az a törzsi viselkedés, aminek ifjabb korában Cserhalmi is ellenállt? Bár Cserhalmi azt írta, nem vár választ, Nagy Ervin mégis megtette: ebben némi vádaskodás és az „elszámoltatás” ígérete közepette egy szimpatikus mondatot is megfogalmazott, miszerint szakítani kíván az efféle törzsi logikával.

Erről Cserhalmi pár napja azt állította, érdemben nem is arra reagált, amit ő írt, és egyébként is miért nem hívja fel inkább telefonon. Én meg azt mondom, lehet, Cserhalmi nem véletlenül ismételgeti olyan gyakran, hogy annyira ne vegyük komolyan.