Elefántsuttogó

Az elmúlt 15 évben nem telt el úgy hat hónap, hogy ne ült volna repülőn – kivéve a tavalyit. Öt kontinensen és több mint negyven országban járt. Evett nagyfenekű hangyát, csikóhalat, fakéreg alól kipiszkált hernyót. Életében már legalább öt hetet töltött a levegőben repülőn utazva. Mátai András, miközben a világot járja, dokumentumfilmeket is készít. Legutóbbi, díjnyertes alkotása az elefántturizmus sötét titkairól szól.

Ozsda Erika
2021. 03. 07. 14:14
null
Mátai András legutóbbi filmje, a Szolgalelkű óriások a megalázó produkciókra kényszerített állatokról szól Forrás: Mátai András archívuma
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nyaralt már életében, tudja, hogy az milyen érzés?

– Amikor az ember a tengerparton napozik vagy a medence partján olvasgat? Nem, én csak egy órát tudok egy helyben ülni, aztán indulnom kell. Nekem az a pihenés, ha megyünk, és felfedezünk új dolgokat. A szüleim tanárok voltak, és nyáron rengeteget túráztunk, bicikliztünk, sátoroztunk.

A tengerparti nyaralások is aktívan teltek, kirándultunk, hegyet másztunk. Emlékszem, a testvéremmel hazaértünk az egyik táborból, anya kimosta a ruháinkat, és másnap mentünk a következőbe. Gyerekként mindig arról álmodoztam, hogy egyszer nekiindulok a világnak.

– Mi a különbség a turista és az utazó között?

– A turista felcsapja az útikönyvet, kinézi a legfontosabb látnivalókat, és azokat körberohanja. Számára a célállomás a fontos, az utazónak maga az út, amelyet bejár. A turista kitűnik a tömegből, az utazó viszont szeret elvegyülni. Régen én is követtem az útikönyveket, de ma már jórészt a megérzéseim után megyek. Próbálom a helyi kultúrát megismerni, és úgy élni, ahogy a helybeliek. Szállást is inkább ott foglalok, ahol ők laknak, és az általuk látogatott étterembe, kocsmába megyek. Amikor először jártam New Yorkban, az egy őrült rohanás volt. Nem mentem vissza a szállásomra, egész éjszaka mászkáltam a városban. Amikor sokadszorra tértem vissza, akkor fedeztem fel apró dolgokat, vegyültem el a helyiekkel. Már nem volt bennem a félsz, hogy valamit kihagyok.

Szépségek és veszélyek

– Az útjai során tanult meg nyelveket, vagy iskolában?

– Tizenkét évig tanultam németül, mégse tudok beszélni. Az angolt és a spanyolt Amerikában és Kolumbiában sajátítottam el. Mindkét országban dolgoztam.

– Milyen szakon végzett?

– Műszaki menedzser vagyok. Főiskolás koromban utaztam először egyedül külföldre. 2004 nyarán egy Connecticut állambeli gyerektáborban dolgoztam sofőrként. Aztán két nyáron át egy vidámparkban kaptam munkát mint hullámvasút-kezelő. Az első nyáron a szabadnapokat New Yorkban töltöttem, a második nyáron már messzebb mentem, Floridába. A harmadik évben csatlakoztak barátok, a testvérem, és nagyobb utakat tettünk meg a nyugati parton. A vidámparkban kolumbiaiakkal dolgoztam együtt, akikkel nagyon jó barátok lettünk. A segítségükkel jutottam ki Bogotába. Egyéves kulturális csereprogramban vettem részt, és az ottani egyetem nyelvészeti intézetében dolgoztam tanársegédként. Az ösztöndíj lejárta után úgy éreztem, hogy még nem szeretnék hazajönni, ezért másik munkát kerestem. Kolumbiának most sincs túl jó híre, nemhogy akkor, 2007-ben, amikor kiköltöztem. Bogotá elzárt világ volt, alig volt külföldi a nyolcmilliós nagyvárosban. Én még úgy láttam Kolumbiát, ahogy ma már nem lehet. Budapesten aranyéletünk van a közbiztonságot illetően. Dél-Amerikában még ma is nagyon kell figyelni, hogy az ember mikor mit csinál, hol veszi elő a mobiltelefonját, hol száll ki a taxiból. Életveszélyes helyzetbe nem kerültem, de többször megtámadtak. Erre fel kell készülni. Figyelni kell a határokra, ami szó szerint értendő, mert az utca egyik oldala veszélyes, a másik nem. Az emberek nagyon vendégszeretőek voltak, önzetlenül segítettek. Ha egy másik városba utaztam, a barátaim odatelefonáltak az ismerőseiknek, hogy érkezem. Ott úgy fogadtak, hogy kinézték, hogy milyen a magyar zászló, és fölfestették a falra. Kolumbiában a szegények minden lehetőségre lecsapnak, hogy egy kis pénzt keressenek. Volt, aki beállt egy kereszteződésbe, és irányította a forgalmat, amiért a vezetőktől néhány fillért kapott. A „percárusító” perceket árul az utcán. Az övére csatolt tíz mobil közül különböző szolgáltatók telefonjait lehetett felhívni úgy, hogy egy vécéláncon lógtunk az oldalánál.

– Hol érezte úgy, hogy nincs ennél gyönyörűbb vidék? Melyik a világ legszebb pontja?

– Ez nem a szépségtől függ, ebben már biztos vagyok. Ha egy szép helyen az ember rossz passz­ban van, akkor semmit nem jelent számára. A legszebb hely attól függ, hogy kivel vagy ott, és milyen élményeket éltek át együtt. Szép emlék volt a párommal felfedezni Havanna turistáktól távol eső városrészeit, Kolumbiában eljutni a Los Nevados Nemzeti Parkban található ötezer méter magas vulkán tetejére. A sivatagban is jártunk, a dzsungelben pedig megmásztuk az Elveszett Várost. Négy jó barátommal egy hétig hajón laktunk, búvárkodtunk, és azt ettük, amit kifogtunk a tengerből. Nagyon emlékezetes a salvadori karnevál. Brazíliában a riói karneválon is voltam, de az inkább a médiának szól, míg a salvadori az utca emberének. Egy héten keresztül pörög az egész város. Veszélyes, mert iszonyú ereje van a tömegnek.

Váratlan találkozások

– Milyen meglepetések érték útjai során?

– Az mindig meglep, amikor a világ egyik végé­ben összefutok egy ismerőssel. Zalaegerszegi vagyok, és New Yorkban a 34. utcában találkoztam valakivel a városunkból. Bogotában egy buliban egy srácról kiderült, hogy vannak magyar ismerősei, közülük a legjobb barátja az a fiú, akivel otthon sokszor kosaraztunk együtt. Egy koreai fiú – aki nevelőszülőknél élt Hollandiában – Kolumbiában elmesélte, hogy ismer egy magyar srácot. Majd elájult, amikor mutattam róla egy képet a telefonom: a testvérem egyik legjobb barátjáról beszélt. Azt magam is nehezen hittem el, mikor az őserdőben egy helyi indiánnal, két zseblámpával, egy puskával és két golyóval – annyi volt a fejadagja éjszakára – elindultam vadászni. Belegondoltam, hogy én most Amazóniában egy bennszülöttel dzsungeldisznókra fogok lövöldözni? Indonéziában óriási élmény volt a négyrészes dokumentumfilm forgatása, valamint Thaiföldön az „elefántos film” elkészítése, amellyel az utazók szemét szeretnénk felnyitni.

– Kikkel dolgozik együtt a forgatásokon?

– Gyerekkoromban sokat lapozgattam Michael­ Palin, a Monty Python tagjának könyveit, és néztem a világ körüli útjairól szóló filmjeit. A testvéremmel tíz éve alapítottunk és írunk utazási blogot. Mostanában Utazási Podcast – nem csak utazóknak címmel készítek interjúkat világlátott emberekkel. Úgy gondoltam, több műfajban is kipróbálom magam. A független és extrém utazókat megszólító rendezvényen, a Járatlan Utakon Fesztiválon találkoztam Csapó Andrással. Először egy videósorozatot készítettünk együtt Nincs kifogás címmel, ahol hat utazó mesélte el, hogyan indultak útnak. Az egyik lány eladta a lakását, más otthagyta a munkáját, egy srác száz euróval a zsebében stoppolt, útközben kisebb munkákat vállalt, és beutazta Nyugat-Európát. Egyikőjük, Harmincz Rita ötlete volt, hogy készítsünk filmet Indonéziáról, ahol több évig élt. Kapóra jött, hogy András épp akkor kapott Balira egyéves ösztöndíjat. Rita szervezte az utazásunkat, mert jól ismeri az ott élő törzseket, melyek közül négyet ismertünk meg közelebbről. Balin a balinézek ősi vallását, meghökkentő szokásaikat és egyedi művészetüket kutattuk. A mentawai törzs tagjai a dzsungel mélyén élnek; a bajok, a tengeri cigányok mostanáig a tengeren születtek, imbolygó hajókon éltek, és ott is haltak meg; a toraják pedig egész életükben a temetésükre gyűjtenek. Képesek hónapokig együtt élni elhunyt családtagjaikkal… A legutóbbi filmünk, a Szolgalelkű óriások a turizmusban dolgozó és megalázó produkciókra kényszerített elefántokról szól. Hónapokig tartó kutatómunka után Thaiföldre utaztunk, és három elefántparkot jártunk végig.

A „rossz” parkban egy elefántshow-n inkognitóban vettünk részt, mert ilyen helyekre nem kaptunk forgatási engedélyt. Az elefántturizmus milliárdos üzlet, és nem szeretnék, ha fellebbenne a fátyol arról, hogyan törik be és bántalmazzák az állatokat. A második parkban már jobban bánnak az elefántokkal, a harmadik, az Elephant Nature Park pedig a világ első etikus elefántparkja. Egy hölgy, Sangdeaun Lek Chailert alapította, aki már több mint kétszáz elefántot mentett meg. Nála az állatok szabadon élnek, nem kényszerítik őket semmire. Leknek a Ford Alapítvány a Földgolyó Hőse címet adományozta, a Time magazin az Ázsia Hőse címmel tüntette ki. Lek, az „elefántsuttogó” nagyon elfoglalt, csak kitartó próbálkozásunknak köszönhető, hogy hajlandó volt fogadni minket.

Mátai András legutóbbi filmje, a Szolgalelkű óriások a megalázó produkciókra kényszerített állatokról szól
Fotó: Mátai András archívuma

Pénz, idő, rugalmasság

– A Szolgalelkű óriásokkal már több nemzetközi díjat nyertek.

– Ezt a filmet hárman készítettük, a harmadik társunk a párom, Majoros Kinga. Egyikünk se gondolta volna, hogy ez a téma ennyire megérinti az embereket. Az online vetítésre 12 ezer ember iratkozott fel, és azóta is folyamatosan kapunk megkereséseket. Egyébként még rengeteg filmötlet van a tarsolyunkban. Várjuk, hogy mikor lehet utazni.

– Gondolom, sokakat érdekel, hogyan tudja finanszírozni az utazásait. Tényleg csak az a titka, hogy nem iszik, nem dohányzik, és az utakra gyűjt?

– Az utazáshoz három dolog kell: pénz, idő és rugalmasság. Utóbbi kettő a fontosabb, mert kevés pénzből is lehet utazni. A turisták megnézik, hogy mennyibe kerül elutazni a Maldív-szigetekre, és ha tudják, kifizetik. Az utazók figyelik az olcsó repülőjegyeket és szállásokat. Én is kilenctől ötig dolgozom, de néha úgy veszem ki a szabadságot, hogy a munkahelyről már megyek is a reptérre. Holt szezonban minden jóval olcsóbb, és ahol lehet, alkudni kell. Ha valaki leteszi a cigarettát, abból már elmehet nyaralni. Ki mit vállal egy útért.

– Magyarországot is bejárta?

– Sok időt töltök nyaranta a Balatonon. Az Északi-középhegységet és a Dunántúlt igen jól ismerem.

– Már csak egy utolsó kérdés. Nem nehéz. Hol a legszebbek a lányok?

– A dél-amerikai lányok is gyönyörűek, de természetesen a magyar nők a legszebbek!

Névjegy

Mátai András 1981-ben született Zalaegerszegen. A Dunaújvárosi Főiskolán logisztikai mérnökként végzett. Egy telekommunikációs cégnél dolgozott, mielőtt Kolumbiában élt két évig. Miután hazatért, egy lengyel cég alkalmazta technikai vezetőként. Tíz éve a Walt Disney Magyarország IT-menedzsere.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.