Hang a hátsó sorban

– Indiától Egyiptomon át Alaszkáig számos helyen vetítették rövidfilmjét, három tévé- és a tavaly bemutatott mozifilmjét. Ezzel az öt alkotással eddig hány fesztiválra kaptak meghívót, és hány díjat nyertek?
– Egyszer összeszámoltam, hogy több mint kétszáz fesztiválon legalább nyolcvan díjat kaptunk.

– Ha kisfiú kora óta rendező akart lenni, akkor miért producer szakra jelentkezett a főiskolára?
– A gimnázium után az IBS-re, az angol nyelvű üzleti főiskolára vettek fel. Egy év múlva jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára producer szakra, esti képzésre. Nem tudtam volna rendező szakra járni nappali tagozatra, és szerintem nem is vettek volna fel. A producer szakon nagyon szerették, hogy üzleti iskolába járok, nyelveket beszélek, így nemzetközi kapcsolatokat tudok majd kiépíteni. Tetszett nekik, hogy filmőrült vagyok. Engem az alkotói folyamatok érdekeltek, szerettem a forgatókönyvírást, a dramaturgórákat, amikor vizsgafilmeket kellett gyártani a párhuzamos osztályokkal, viszont gyártásvezetőnek borzasztó voltam. Emlékszem, elsőben meglátogattuk a prágai filmfőiskolát. Ott hangzott el az a mondat, amellyel akkor még nem tudtam mit kezdeni, hogy nincs olyan film, mely ne kerülne be valamelyik fesztiválra, és olyan sincs, amelyik mindenkinek tetszik. Minden filmnek meg kell találni a közönségét és a piacát. Azzal az alkotókat is szembeköpjük, ha hagyjuk a polcon heverni. Ezért is veszek részt tevékenyen a filmkészítés minden fázisában. A párhuzamos diplomaszerzést úgy oldottam meg, hogy mind a két suliban felmentettem magam azzal, hogy éppen a másikban vagyok.

Az Örök tél című film forgatása a Mafilm fóti bázisán, 2017
Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

– Annak ellenére, hogy a színészvezetés-órákról is lógott, a színészek nagyon dicsérik.
– Érdekel, hogy kicsodák ők, milyen emberek, forgatáson kívül is szeretek velük lenni. Sok időm nincs bandázni, de minden filmem főszereplőivel nagyon jó viszonyban maradtam. Keresem a lehetőséget, hogy újból együtt dolgozzunk. Mindezt hálásan fogadják, ők is gyakran felhívnak.

– Liv Ullmann-nal mikor beszélt utoljára?
– Régen, legalább tíz éve. Akkoriban egy koprodukciós filmtervünk – amelynek ő volt az egyik biztos pontja – közel volt a megvalósuláshoz. Az külön fejezet az életemben, amikor Liv Ullmann-nal kommunikáltam – faxon. Hiába mondta egy nap az ügynöke, hogy két évig nem ér rá, ő azt válaszolta, hogy akkor is jön. Amikor valamiről meg kellett győznöm, gyorsan megnéztem Bergman Őszi szonátáját, és a záró mondatával fejeztem be a faxomat. Voltak ilyen manipulatív megoldásaim. Egyszer felhívott a mobilomon, és elpanaszolta, hogy ő sem kap pénzt a norvég filmalaptól, az amerikai sztárok nem hívják vissza, és ne legyenek illúzióim, nehogy azt higgyem, előnyt jelent, hogy ő benne van a filmben. Így biztatott egy órán keresztül.

– Mihez kezdett a két diplomájával?
– Körbejártam a filmszakmát. A végén kezdtem. Már a főiskola alatt írtam filmkritikákat, később a Vox mozimagazin főszerkesztőjeként nagy csapatot mozgattam.

– Hogy lett önből rendező?
– A reklámszakma volt az igazi iskolám. Az IBS-en sok reklámügynökségen dolgozó embert ismertem meg, akik többször hívtak, hogy ötleteljünk együtt, mert tendert akarnak nyerni. Mondtam, jó, de ha megnyerik, akkor én rendezem. Megnyerték. Az első egy-két munkám borzalmas volt, minden mérce szerint vállalhatatlan. De visszahívtak! Aztán hamar belejöttem, sok mindent megtanultam, kipróbáltam, amiket aztán a filmekben hasznosítottam. Külföldön és itthon is azt mondták, hogy kellene egy névjegykártya – egy rövidfilmmel. Az elsőt, a Most látszom, most nem látszom címűt úgy hoztuk össze, hogy a reklámot forgató stábot továbbvittük hat napra – nyomott áron. Úgy éreztük, sínen vagyunk, jöhetnek a játékfilmek. Ehelyett tíz év szünet következett Liv Ullmannostul, mindenestül.

– A berni követ megtörtént esetet dolgoz fel. 1958-ban két magyar emigráns tört be a berni nagykövetségünkre, ahol tűzpárbajba keveredtek. Találkoztak olyanokkal, akik ismerték a történetet?
– Köbli Norbert forgatókönyvíró átnézte az összes dokumentumot, a teljes jegyzőkönyvet, majd ezeket elég szabadon kezelte. Döbbenetes pillanat volt, amikor a premier utáni beszélgetésen megszólalt egy hang a hátsó sorban. Az egyik fiú leszármazottja vagyok, mondta, és ez nem így történt, nem emiatt mentek be a követségre. Néma csend lett, aztán Kulka János elegánsan megoldotta a helyzetet, mondván, nem dokumentumfilmet készítettünk. Egy másik hozzátartozóról tudtunk, őt el is hívtuk a vetítésre, de nem jött, mert nem akarta föltépni a sebeket.

Fotó: Teknős Miklós

– A Félvilág című tévéfilmje, amely a nagy siker miatt moziforgalmazásba is került, a Monarchia idején játszódik. Kegyetlen gyilkosság előzményei­ről és három nő (Kovács Patrícia, Gryllus Dorka, Döbrösi Laura) bizarr és szenvedélyes kapcsolatáról szól. Milyen messzire jutott el a film híre?
– Rengeteg fesztiválra hívták meg, és több mint húsz díjat kapott. Spanyol és portugál nyelvterületen nagyon megszerették. Forgalmazási szempontból is értünk el sikereket, sok helyre megvették. A latin-amerikai Netflixen új közönségre talált. A színésznők mesélik, hogy Brazíliából kaptak rajongó leveleket, Argentínából pedig fotókat – valaki rábukkant a Félvilág kalóz DVD-jére egy indiánok lakta kis faluban.

– Örök tél című alkotásának története szerint 1944 decemberében orosz katonák egy dunántúli sváb faluból a donyecki munkatáborba deportálják a munkaképes nőket, és embertelen körülmények között dolgoztatják őket a szénbányában. Irénnek (Gera Marina) Rajmund (Csányi Sándor) segít túlélni a tábor borzalmait. Milyen hangulatban forgatták a filmet?
– Minden színész másként dolgozta fel a helyzetet. Gera Marina, aki személyesen is érintett, mert a dédnagypapája megjárta a hadifogolytábort, a szünetekben félrevonult, és a szerepéhez szükséges lelkiállapotban tartotta magát. Csányi Sándor is tartalékolta az energiáit, Marinával sem beszélgetett. Másoknak viszont az tett jót, ha a csapó után oldottuk a helyzetet.

– Kicsoda Havasi János?
– Az ő édesanyja volt az igazi Irén, aki megjárta a munkatábort. Tíz évvel korábban már megkereste Köbli Norbertet a novellájával. Amikor a Gulag-emlékévhez kapcsolódva pályázatot írtak ki, beadták. A film első verzióját csak a szűk stábnak mutattuk meg. A vágónk már a neki előre elküldött musztereken sírt. Az minket is megdöbbentett, hogy Nagy András operatőr annyira elérzékenyült, hogy kiment a vetítőből.

– Első mozifilmje, az Apró mesék egy szélhámosról (Szabó Kimmel Tamás) szól, aki jutalom reményében a háborúban elveszett szeretteiket kereső rokonoknak ad elő hazug történeteket. Figyelembe vették a tesztvetítést nézők véleményét, változtattak valamin?
– Kíváncsi voltam, hogyan reagálnak, ezért fölvettük a közönséget videókamerával. Nagyon tanulságos volt. Meglátták Szabó Kimmel Tamást, és minden poénért hálásak voltak. Ki akartunk vágni egy jelenetet, mert nem tartottuk elég viccesnek, ám a nézők nagyon értékelték, ezért benne hagytuk. A film elejét viszont megváltoztattuk. Kérdőíveket is kitöltettünk, hogy pontosan értik-e a történetet.

– Hat év alatt négy kosztümös filmet rendezett. Ki biztosítja önnek a nyugodt alkotói hátteret?
– A családom, elsősorban Dóri, a feleségem, aki egyébként a titkos fegyverem is. Mindig ő az első nézőm. Kifinomult kritikai érzéke van. Ő látja az első vágott verziót, és kapjuk tőle az ívet rendesen. A berni követet még szétcincálta, a Félvilágot is miatta vágtuk át többször. De úgy tűnik, javulunk, mert az utóbbi időben egyre kevesebb kritikát fogalmaz meg. Fiainkat is sikerült megfertőznöm a filmkészítéssel, a 18 éves rendező akar lenni, a 13 éves a színészettel is flörtöl. Ha ez teszi őket boldoggá, akkor minden erőmmel támogatom majd őket.

– Nagy thriller- és horrorrajongó. Mi a műfaja a legutóbbi forgatókönyvének, mellyel pályázott: romantikus horror?
– Nem, nem, csak horror. Bár most, hogy mondja…