Lélek és szögesdrót – beszédes a címe annak az olvasmányos, egyben alapos kötetnek, amely Alekszandr Szolzsenyicin születésének 100. évfordulójára jelent meg. Hiánypótló a mű több szempontból. Egyfelől kissé megfeledkeztünk erről a jeles dátumról és személyről, másfelől Szolzsenyicin magyar kapcsolatáról, Rózsás Jánosról sem beszélünk már olyan sokat. Ezt az űrt tölti be ez az esszékötet, amely Domonkos László munkája és Baranyi Krisztina, az IdőJel Kiadó vezetőjének hatékony együttműködése eredményeként láthatott napvilágot.
Az alcím már elárulja a kötet lényegét: Szolzsenyicin, magyar ecsettel. Domonkos László ugyanis úgy írta meg a Nobel-díjas orosz író élettörténetét, hogy saját életének eseményeivel szőtte azt át: miképpen találkozott először egyetemistaként, külföldön Szolzsenyicin írásaival, hogyan hatottak rá az első – csak titokban hozzáférhető – olvasmányok. Ez az egyik magyar szál, vagyis a magyar ecset egyik lenyomata. A másik is központi a kötetben: a szintén gulágot megjárt, egykori levente, Rózsás János és a szintén Ekibasztuszban raboskodó Szolzsenyicin megható története, szellemi kapcsolata.
A kötet nagy előnye, hogy könnyen olvasható, jól felépített, mégis sok-sok történeti adalékot tartalmaz, és kronologikus sorrendben vezeti végig az olvasót a mostoha sorsú, de emblematikus Szolzsenyicin életén és életművén. Sőt érdekes és értékes adalékokról szerezhetünk tudomást: Szolzsenyicin matematika és fizika szakot végzett, önként vonult be katonának, és a második világháború idején tüzérként szolgált. Addig, amíg a katonai elhárítás fel nem figyelt barátjával való levelezésére. Innen vezetett az út a kényszermunkatáborokba: 1945-ben nyolc év rabigára ítélték. Moszkva közelében zárt kutatóintézetben dolgozott, ahol több meghatározó tudóssal találkozott.
Kazahsztánba kerülve kőműves lett, a lágerben „írt” műveit emlékezetében rögzíthette csak. Szabadon bocsátása után még három évet kényszerlakhelyen kellett töltenie, befőttesüvegekben ásta el írásait. A sztálini személyi kultusz leleplezése után, 1956-ban rehabilitálták. 1959-ben megírta kisregényét, az Ivan Gyenyiszovics egy napját, amely 1962-ben meg is jelenhetett. De a hruscsovi olvadást követően a brezsnyevi éra már nem bánt vele ilyen elfogadóan.
Domonkos László ezt a történelmi folyamatot, a háttéreseményeket is bemutatja könyvében, s azt is, hogy vált az egyik legnagyobb orosz író száműzötté, hazájából kiutasítottá. A Kanadában menedéket találó Szolzsenyicin nagy művét – A Gulag szigetvilágot – ekkoriban már az egész világon ismerték, a szerzőt mint egyfajta prófétát tisztelték.
De vajon megtalálta-e nyugalmát, önmagát Nyugaton? Miért és hogyan tért vissza Oroszországba? Milyen volt Putyin viszonyulása a hosszú életű Szolzsenyicinhez? Erről is szól ez a kötet – egy magyar írótól, aki a legnagyobb tisztelettel és szeretettel adózik a XX. század egyik legmeghatározóbb gondolkodója emlékének. Domonkos László könyvének hitelessége két pilléren nyugszik: az életmű ismeretén és az életműhöz fűződő szubjektív, de szavahihető megnyilvánulásain. Így válik Rózsás János után a legavatottabb Szolzsenyicin-ismerővé és -ismertetővé. A Lélek és szögesdrót ezáltal egyfajta vallomás is, ahogyan erről maga Domonkos László is szól könyvében: „Ott, a Szent Pál-katedrális tövében azonban valami egészen más történt. Kézen fogott vagy inkább torkon ragadott valami. Életre szólóan. Akkor a nyugati szabadság manifesztálódásának, isteniből materiálissá lényegülésének (vagy valami hasonlónak) véltem. Azóta kiderült: mindössze egy, egyetlenegy ember volt. Egy orosz író. Aki fura, paradox, egészen hihetetlen és képtelen módon éppen ezt testesítette meg.”
(Domonkos László: Lélek és szögesdrót– Szolzsenyicin, magyar ecsettel. IdőJel Kiadó, Budapest, 2018. 223 oldal. Ára: 2990 forint)
