1941. április 3-án reggel 1/2 7 órakor mély álomból ébresztett fel a telefon. Ki beszél? – kérdeztem. Incze Péter: Légy szíves azonnal jönni, Pali öngyilkos lett. Jézusom, kiáltottam fel! Mire a feleségem mellettem termett, ijedten, olyan ijesztő volt ez a felkiáltás. Rögtön kocsiba vetettem magam: fel a miniszterelnökséghez, amilyen gyorsan tud, hajtson! A Sándor palotában a portás rémült arccal fogad. Mi történt? Nem felel, csak némán mutat a lépcsőház felé. Felszaladok, az ajtó előtti térben találom az altisztet, kisírt szemmel, ijedt arccal.
Magyarázni kezd, félretolom s benyitok a várószobának használt helyiségbe. Balra akarok fordulni a dolgozószoba felé, ahol utoljára 12 nappal tárgyaltam vele a községi és körorvosok ügyében, amikor elébem jött Incze Péter és csak annyit mondott: azt hiszem, itt már semmi sem segíthet, s átkísért a jobb felé eső nagy szobába, ahol közvetlenül a fal mellett feküdt az ágy, amelyen nyakig betakarva a takaróval, hanyatt fekvő helyzetben találtam Telekit. A jobb keze az arca jobb felénél mereven tartotta a nagy typusú Browning pisztolyt, a cső vége valamivel a j. halánték alatt volt, s a halántéktájon egy két pengősnyi behatolási nyílás látszott véralvadással, csapzott hajjal kitöltve, a bőr megpörkölve. Megpróbáltam a pisztolyt kivenni, nem tudtam a merev ujjaktól. Elfordítva a fejet, a bal halántéktájon az előbbinél nagyobb nyílást találtam, a csontszélek kifelé fordultak.
[…] Mennyi keserves meggyanúsításnak voltam kitéve a következő években! Engedtem a kormány nyomásának, segítettem a sötét merényletet eltusolni, hamis bizonyítványt állítottam ki; miért nem boncolta fel hivatásos törvényszéki orvos; Orsós prof. nem vállalta a boncolást, mert tudta, miről van szó? stb. stb. Még baráti környezetem sem hitt nekem, férfiak, akik pedig jól ismertek, hogy megfélemlíthető nem vagyok, tehát feltételezték, hogy mindez szükségszerűen politikai okokból történt. Végül 1945. aug.-ban nyilvánosságra került a kormányzóhoz írt Teleki-féle levél, amely így szólt:
Főméltóságú Uram!
Vádolom magam, hogy nem tudtam megakadályozni a jugoszlávok elleni német akcióban való részvételünket, a nemzet becsületét veszni hagytam, a jugoszláv nemzet a barátunk, Mohácson is ezt hirdette Főméltóságod. De mi most a gazemberekkel szövetkeztünk. A délvidéki magyar és német kisebbségek ellen elkövetett atrocitások hírei nem igazak, azokat a németek találták ki. Talán halálommal is szolgálatot teszek nemzetemnek.
Teleki Pál
Visszagondolva a dolgokra sok minden jutott eszembe, ami már akkor súlyos aggodalmakat keltett bennem. Kb. hat héttel Teleki halála előtt egy délelőtt bejött hozzám a klinikára, hogy vizsgáljam meg a bal vállát, mert megütötte, s nagyon fájdalmas minden mozduláskor. A vállat duzzadtnak, a bőrét kékeszöldnek találtam. Kifaggattam. Úgy történt az eset, hogy késő este kiment a bástyasétányra levegőzni, így mondta, s egy feljáróba belezuhant. Többször járt be kezelésre s tőle szokatlanul csendes, szótlan, nyomott hangulatú volt. Incze Péter, aki kísérte, kérte, hogy vidám dolgokat beszéljünk neki, hátha fel tudjuk deríteni. Nehezen ment. Egyszer nevetett jóízűen, amikor elmondtam neki az akkor szájról szájra járó viccet: Vége a háborúnak, az emberek kipusztultak. Churchill elindul embert keresni. Végigmegy Európán, nem talál élő embert. Elérkezik Afrikába, egy oázis széléhez ér épp akkor, amikor két gorilla beszélget egymással.
A hím mondja a nősténynek: na, anyjukom úgy látszik, kezdhetjük újra! Ezen még másnap is kaczagott.
[…] Pár nap múlva országos részvéttel temettük. Alighogy az Országház kupolatermében bevégződött a szertartás, megjelentek a gyászmenet fölött az első ellenséges repülőgépek, s megszólaltak a légvédelmi szirénák. Hányszor szóltak ez időtől fogva, amíg végre szép fővárosunk áldozatul esett a rossz helyezkedés politikájának. Szegény Teleki halálával sem tudta ezt megakadályozni.
(Részlet Bakay László, Teleki Pál orvosa visszaemlékezéséből, História, 1983/4. Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)
Nyolcvan éve, 1941. április 3-án lőtte főbe magát gróf Teleki Pál földrajztudós, Magyarország miniszterelnöke.
