– Nigériában kétszázmillióan laknak, ebből százötvenmillióan az Egészségügyi Világszervezet szerinti nyomorhatár alatt. Egy év alatt több millióan fertőződnek meg maláriával, és egymillióan meghalnak. Bár megfelelő kezeléssel egyetlen hét alatt ki lehet lábalni a betegségből, se gyógyszerre, se ivóvízre nincsen pénzük, sőt társadalombiztosításuk sincs, ezért minden egyes szolgáltatásért fizetniük kell. Nem beszélve arról, hogy vannak olyan területek, ahol százezer lakosra jut egy orvos. Ezért van az, hogy amikor megérkezünk, megrohamozzák a kórházat, hiszen mi ingyenes szolgáltatásokat nyújtunk számukra. Afrikában csak a legkiváltságosabbak, az össznépességnek talán az egy százaléka szül kórházban. Az újszülötteknek egyhetes korukig nem adnak nevet, mert lehet, hogy elhaláloznak az első néhány napban. A gazdagok természetesen minőségibb ellátásban részesülnek, mint a szegények, viszont utóbbiak alkotják a társadalom hatvan százalékát. Ők előbb elmennek a füvesemberhez, ha van, aztán imádkoznak, majd amikor már haldokolnak, talán az orvost is felkeresik. Senkit nem kérek arra, hogy vállaljon missziót Afrikában, de a szívem hasad ketté, hogy ott olyan betegségekbe halnak bele, amelyek nálunk pofonegyszerűen gyógyíthatók. Nigéria olyan ország, ahol nincs adórendszer, mert az állampolgárok túl keveset keresnek ahhoz, hogy legyen mit levonni. A földműves kimegy a piacra, egész nap árul, majd az egy dollárnak megfelelő pénzéből élelmet vesz a családjának. Annak, hogy a világjárvány miatt bezárták a piacot, tömeges éhínség lett az eredménye. Miután a közoktatási intézményeket is bezárták, azt a lehetőséget is elvették tőlük, hogy az iskola menzáján étkezzenek. A háztartásokban általában nyolcan élnek, de se villanyáramuk, se hűtőszekrényük sincs, élelmet nem tudnak tárolni.