Szellemi honvédő
Amikor 1940. augusztus 25-én, vasárnap délelőtt Balatonfüreden halálos autóbaleset történt, az odasereglők az áldozatban megdöbbenve ismerték föl Pethő Sándort, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztőjét. Az árokba borult roncsból kiemelt holttestet hamarosan virágok borították. Az ekkor már nagy hírű publicista pályája a csúcson tört meg. Megölte a vak véletlen…
Pethő Sándor munkásságának legnagyobb hatású alkotásai a Magyar Nemzetben jelentek meg, mindössze két éven át. Azokról a vezércikkekről van szó, amelyek a szellemi honvédelmet hirdető napilap példányszámát hatvanezer fölé emelték, vasárnaponként akár százezerig repítették, és ezzel az írások alanyát a történelmi szereplők első sorába emelték, olvasható Závodszky Géza A kolozsvári alma matertől a Magyar Nemzet rostrumáig – Pethő Sándor (1885–1940) című monografikus korrajzában (Kronosz Kiadó–Magyar Történelmi Társulat, Pécs–Budapest, 2019).
Bár biográfiai adatokat is kapunk, a monográfia szerzője megjegyzi, Pethő Sándor nem vezetett naplót, nem írt életrajzot, kivéve a Literaturában megjelent önarcképét. Újságírói életművében már a húszas évek elején a parlamentarizmus becsületének helyreállítása, a szegényparasztság földhöz juttatása és a kiterjesztett, titkos választójog kapott központi helyet. Sokszor leírja, elmondja: mindez a területi revíziónak is feltétele. A tekintélyuralmi törekvések egyre nyíltabban törnek felszínre, s az eltékozolt időt a mindenható Isten sem adhatja vissza. Úgy vélte, ha el akarjuk kerülni, hogy egyik óráról a másikra ránk szakadjon a csőcselék parancsuralma, meg kell alkotni a politikai demokrácia alkotmányos alapjait. Minél később látunk neki a vérátömlesztésnek, annál életveszélyesebb missziót vállalunk. A szélsőjobb szerint a változást a forradalom, vagyis az erőszak, a diktatúra hozza meg, aminek következménye Pethő szerint nem lehet más, mint romlás és pusztulás.
A több mint háromszázötven oldalas, lábjegyzetekkel és szakirodalommal bőségesen ellátott könyvből elsősorban azt a Pethő Sándort ismerjük meg, aki jelentkezésüktől kezdődően éles polémiát folytatott a nemzetiszocializmus hazai gócai ellen. Elvi legitimizmusa, amelynek alappillére a magyar érdekek mentén újjászerveződő Duna-medence, eleve kizárta a totalitarizmus bármilyen formáját. Pethő Sándor önmagát – a liberalizmussal szemben – kritikus keresztény konzervatívként határozta meg. Fejtegetéseit a nemzeti függetlenség és a kossuthi szabadságeszmény ihlette, a magyar történelmet és a történelmi sorsfordulókat szerves egységben látta, vizsgálta.
A Magyar Nemzetet is a „korszellem” képviselőinek szerepében ágáló szélsőjobb ellen hozták létre 1938. augusztus 25-én, Bethlen István támogatásával, Imrédy Béla miniszterelnök csendes beleegyezésével. Závodszky Géza azt is taglalja, hogy a francia külügy nemcsak számon tartotta Pethő Sándort és a lapot, de anyagilag is finanszírozta. A német nyomás fokozódása idején – mint az egyik legexponáltabb németellenes közszereplőnek – a nyugati hatalmak menedékjogot ajánlottak, amit Pethő elfogadott. Úgy vélte, külföldön még hasznára lehet nemzetének.
Végzetesen Franciaország összeomlása rendítette meg. Felőrölte a cenzúra, a személye és a Magyar Nemzet elleni gyilkos kampány. Elment Teleki Pál miniszterelnökhöz, és kikényszerítette a távozását jóváhagyó állásfoglalást. A kálváriát Pethő egészsége is megsínylette: visszavonult a balatonfüredi szanatóriumba.
Bohuniczky Szefi írónő négy nappal a tragikus baleset előtt találkozott vele. Arról faggatta vendéglátóját, hisznek-e még neki. „Sokan árulónak tartanak most, de a jövő engem fog igazolni. A háborút elveszítjük […] már nem tehetek semmit. Nincs, ahova írjak” – panaszolta az írónőnek Pethő Sándor.
Závodszky Géza minden apró részletre figyelő monográfiája erről az emberről és környezetéről, kapcsolati hálójáról, a korabeli hazai sajtóról és a politikai erőviszonyokról szól.
G. K. E.