Sértések diplomáciája

Hiába rendelkezik Moszkva fölénnyel az atomeszközök számában, Kína villámgyorsan fejleszti fegyverzetét.

Putyin a moszkvai Győzelmi Múzeumban. Új hidegháború? Fotó: Sputnik Photo Agency Forrás: Reuters

Hm… hm… igen. Közel egy hónapja az amerikai elnök, Joe Biden válasza ez volt arra az újságírói kérdésre: „Ön ismeri Vlagyimir Putyint, gondolja, hogy gyilkos?” A kezdeti bizonytalanság után határozott igent kapott a riporter az államfőtől. Aztán a beszélgetés során még meg is toldotta a „lelketlen” jelzővel. Még a szovjet érában sem hagyta el hivatalban lévő elnök száját nyilvánosan ilyen egyértelmű sértés. Az amerikai liberális média nem látott semmi kivetnivalót az ügyben, felhozták a Reagan-féle „gonosz birodalmát”, amelyet a Szovjetunióra használt, aztán a két Bush, apa és fia, minősítéseit – a panamai Noriega „törvényen kívüli”, míg a volt iráni elnök, Ahmadinezsád „tirannus”. De vajon szerintük hol állnak ezek a „lelketlen gyilkoshoz” képest?

Az eddig sem virágzó amerikai–orosz viszonyban ez a minősítés új korszakhatárt jelez. Putyin még felajánlott Bidennek egy vitát az interneten, de valószínűleg tudta, hogy az öreg amerikai elnök kitér majd ez elől.

A sokat tapasztalt külpolitikai elemzők sem emlékeznek arra, hogy valaha a sértések diplomáciája idáig fajult volna. Valami nagyon bánthatta Bident, aki pályája során valóban nemegyszer találkozott az orosz elnökkel. Egy lelketlen gyilkossal beszélgetett, aztán mosolyogva kezet szorítottak, és elváltak egymástól? Az interjúban Biden megemlítette, hogy Putyin be akart avatkozni a tavaly novemberi amerikai választásokba, persze nem az ő pártján. És ettől valaki rögtön gyilkos lett? Nem, nem erről van szó. Ilyet csak egy frusztrált politikus mondhat, aki nem tud mit kezdeni a szemben álló féllel. Az orosz nemzet a Krím visszacsatolása után viszonylag épségben túlélte a nyugati szankciókat.

Putyin a moszkvai Győzelmi Múzeumban. Új hidegháború?
Fotó: Reuters

A szakértők véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy Biden minősítése valójában egy új hidegháború kezdete-e. Erről szó sincs – állítja az egyik tábor, hiszen a második világháború utáni helyzet a kölcsönös atomfenyegetésen nyugodott. Ma ez még nem áll fenn, ám másban legalább olyan nagy a versenyfutás: a technológiai iparban, a mesterséges intelligencia alkalmazásában, a kibererőtérben. Ideje ebbe Kínát is bekapcsolni, mert ő a fő vetélytárs. Március közepén az alaszkai Anchorage-ban került sor a Biden-adminisztráció első ülésére a kínai illetékesekkel. Viharosra sikeredett. Az amerikai fél a négy évvel ezelőtti, szokásos mantrájával állt elő. Bírálta az emberi jogok kínai helyzetét, az önkényuralmi törekvéseket az ázsiai országban. Ám erre meglepő választ kapott: nem kell minket kioktatni, és hagyjuk az arroganciát, amely arról szól, hogy az Egyesült Államok a demokrácia világbajnoka. Nézzenek magukra, szétszakadt társadalom, rasszizmus, és ami különösen érzékeny ponton találta az amerikaiakat, az a hanyatló birodalom megfogalmazás. Az amerikaiak tátott szájjal hallgatták a kínai küldöttségvezetőt, ehhez nincsenek hozzászokva, ők tanári szerepre készültek. A kínaiak felvették az eléjük dobott kesztyűt. Aztán dolguk végezetlenül távoztak.

Ha ez a magatartás uralkodik el a három nagy között, annak beláthatatlanok lesznek a következményei. Megszűnik az értelmes beszéd Amerikával.

Egyelőre fölösleges foglalkozni a Putyin–Biden-csúcstalálkozóval, akárcsak a kínai–amerikai legfelsőbb szintű megbeszéléssel. A CNN, a Newsweek, a The New York Times megállapította, hogy nincs ebben semmi meglepő, hiszen Joe Biden már kampányában megígérte: kemény kézzel bánik majd Moszkvával és Pekinggel. Mintha most kicsit elvetette volna a sulykot. Ez pedig magával hozhatja az események zuhatagát, amelyet senki sem tud majd ellenőrizni. Az amerikai stratégia szerint a Biden által tervezett „demokráciakonferencián” összehívja a szövetségeseit. Itt „császárrá” koronázzák mint a demokrácia legnagyobb védelmezőjét. Aki a meghívottak közt lesz, az számíthat az Egyesült Államok jóindulatára. Aki nem, annak idomulnia kell.

Az „önkényuralmi rezsimek”, mint amilyen Kína és Oroszország, nem kerülhetnek be a demokrácia védelmezői közé. Így a Nyugat hozzájárul ahhoz, hogy Peking és Moszkva egymás kebelére boruljon. „Még nem jött el ennek az ideje, de egy napon el tudom képzelni” – mondta Putyin még tavaly novemberben a kínai–orosz katonai szövetségről. Pedig eddig Moszkva volt az, amely inkább fenntartásait hangoztatta az ilyen szoros szövetség ellen. Neki valószínűleg szoknia kell, hogy egy katonai együttműködésben nem az övé a döntő szó. Kína lakossága tízszerese az oroszénak, gazdaságáról meg ne is beszéljünk.

Hiába rendelkezik Moszkva fölénnyel az atomeszközök számában (6800 és 300 az arány e téren), Kína villámgyorsan fejleszti fegyverzetét. Putyin azt is hangsúlyozta, hogy közös hadgyakorlatokat már sikerrel tartottak, egyre elmélyültebb a hadiipari együttműködés, az oroszok „érzékeny kategóriába” tartozó fegyvereket is átadnak Kínának. Ha elérkezik a nap, amelyen létrejön az új katonai tömb, akkor a Nyugat önvizsgálatot kezdhet, hogy ebben mekkora volt a szerepe.

Az biztos, hogy nem csak kéttagú lesz ez a katonai szövetség. Számosan csatlakozni fognak azon országok közül, amelyek nem veszik szívesen, hogy Washington megint demokrácialeckéket tart nekik. Ott van Irán, amely a közelmúltban jutott megegyezésre a huszonöt évre szóló kínai gazdasági megállapodásról. Peking négyszázmilliárd dollárt fog befektetni a közép-ázsiai országba. Vajon Teherán kit választana? Ez nem kérdés. A jelenlegi török vezetést sem várják nyitott ajtókkal a demokráciaklubban. És ezek az országok hozzák közelálló partnereiket is. A két katonai tömb között viszont kialakulhat hidegháború, olyan, amilyet már megismertünk. Különösen 2050 tájékán, amikor egy feltörekvő szuperhatalom, Kína fogja váltani a világ élén az Egyesült Államokat.

Csak nehogy forróvá váljon ez a helycsere.