Először múlt év nyarán vettünk észre ismeretlen, sötét pettyeződést a diófák levelén, aztán megfeketedett a zöld védőburok, és a találomra feltört gyanús küllemű golyóbisokban bűzlő, barnás kocsonyát találtunk a krémszínű belsőség helyén. A nyár közepén szokatlan citromsárgára aszalódott a mindig haragoszöld akáckoronák némelyike, holott ezt a fát a magyar vidék elpusztíthatatlan gladiátorának tartották emberemlékezet óta. Legalábbis Apó, édesapám, Baró-ti Géza az iharosi rengeteg meghódításában fejezeteket szentelt az Iharosi krónika riportfolyamában az akácdzsungel megtörhetetlennek tűnő aktivitásának. Baljós jelek és események bőséggel adódtak a krónika majd húszesztendős fejezeteiben és utána is, amikor újjáéledt a történet. Ám amikor befűztem a papírt az immár százesztendősnél is idősebb Continental írógépbe, amelyet úgy őrzünk, mint muzsikusgenerációk a családi Stradivarit, elfogott a kétség a sok lehangoló információ miatt.

A baloldaliak is állva hallgatják a magyar hiszekegyet
Az új főpolgármester, Ripka Ferenc székfoglaló beszédében kijelenti: a nemzetnek ma nagyobb szüksége van Budapestre, mint bármikor, mert régi egységének ez az egyetlen hatalmas, életerős emléke.