A migránsválság csúcsa után, 2015-ben Európa abból indult ki, hogy az európai uniós-török megállapodás lélegzetvételnyi szünethez juttatta a kontinenst. Kevesen olvasták el Davutoğlu korábbi török miniszterelnök Stratégiai mélység című könyvét. A szerző, aki volt külügyminiszter is, és azelőtt egyetemi tanár, magas színvonalon elemezte a török stratégiai célokat. Nem véletlen, hogy miután európai uniós tárgyalásai túl sikeresek voltak, Erdoğan félreállította saját miniszterelnökét.
Törökország volt az egyetlen állam, amely az első világháborút lezáró, számára megalázó békeszerződést Kemal Atatürk vezetésével képes volt módosítani. Erre a vesztes hatalmak közül senki más nem volt alkalmas. Ugyanakkor azzal, hogy Törökország 1945-ig nem lépett be a második világháborúba, elveszítette annak lehetőségét, hogy a partjai előtt lévő szigeteket megszerezze. A görögök ennek előnyeit mindmáig élvezik, a törökök számára a módosítás lehetősége – a ciprusi kérdés kivételével – nem vált lehetővé.
Az arab tavasz Törökország számára a szíriai kérdés kapcsán vált rendkívül fontossá. Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy Szíriában az első tüntetésen, amelyet Asszád államfő és rendszere ellen szerveztek, egyetlen ember sem ment az utcára. Az azóta eltelt közel egy évtized alatt az ország jelentős része rommá vált. Irak mellett itt rendezte be egyik legfontosabb központját az Iszlám Állam, és uralta az ország jelentős részét.
Szíriában gyakorlatilag kibékíthetetlen ellentétek vannak a térségben jelen lévő nagyhatalmak és középhatalmak érdekei között.
Oroszország két fontos katonai bázist tart fenn az országban. Máshol a Földközi-tenger térségében nincsen bázisuk. Bár a legutóbbi választásokon jelentősen meggyengült az iráni vezetés, Szíriában tartja az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda néhány egységét, részint azzal a céllal, hogy támogassák Asszád elnököt, részint, hogy a libanoni Hezbollah szervezet támogatásával nyomást gyakoroljon Izraelre. Utóbbi számára az orosz jelenlét elfogadható, az iráni nem.
A török stratégia alapja, hogy az ország adja a NATO második legnagyobb létszámú hadseregét. Területén több millió, részint szíriai menekült él. Ankara számára létkérdés, hogy ne jöjjön létre kurd autonóm terület Szírián belül.
A török politika alapvető célja Szíriában, a közös határ mentén olyan zóna kialakítása, amelybe, ha kell, erőszakkal visszatelepítik a Törökországban élő szíriaiak jelentős részét. Ankara elképzelései szerint a visszatelepítés valamennyi költségét, beleértve a házak és egyéb infrastrukturális létesítmények felépítését, az Európai Uniónak kellene fizetnie. Mivel ezen területeken jelenleg abszolút kurd többség él, a szírek visszatelepítésével a kurd autonóm régió lehetősége is megszűnne. Az elmúlt évek egyik legfontosabb tanulsága, hogy az Iszlám Állam elleni harcban kulcsszerepet játszottak a szíriai és iraki kurdok. Ezeket a Nyugat a megváltozott politikai helyzet miatt egyik pillanatról a másikra magukra hagyta. Ennek közép- és hosszú távon lesznek még következményei.
Miután a törökök által elfoglalt szíriai zónában 33 török katona meghalt, a válaszcsapás nem késett sokáig. A támadásban több száz szíriai katona elesett, Törökország ragaszkodott a NATO 4. cikke alapján a NATO Tanács összehívásához. Erdoğan török államfő elment konzultálni Moszkvába Putyin elnökkel.
Az összecsapások nyomán az ENSZ Biztonsági Tanácsában éles vitára került sor a kialakult helyzetről, amelynek során – az ENSZ hagyományainak megfelelően – semmiféle érdemi határozathozatalra nem került sor. A török államfő telefonon egyeztetett Merkel német kancellárral, és elutazott Brüsszelbe, hogy találkozzék az Európai Unió és a NATO illetékes vezetőivel. Ezeken a megbeszéléseken megállapodásra nem került sor, miután a felek álláspontja köszönőviszonyban sem volt egymással. A török cél a lehetőség szerinti minél nagyobb európai uniós pénzeszközök megszerzése volt, ez valószínűleg sikerülni fog, emellett cél volt a támogatás elérése a szír helyzet kapcsán. Itt az álláspontok alapvetően mások. Törökország folytatni kívánja a tárgyalásokat az Európai Unióval, és eltöröltetni a korábban megígérteknek megfelelően a vízumkényszert. Az unió ebben a kérdésben is rendkívül megosztott.
Miközben Törökország lezárta szíriai határait, a térségben közel egymillió ember torlódott fel. Ezután a kis-ázsiai állam megnyitotta nyugati határait. Isztambulból és egyéb városokból buszokkal, taxikkal, lovas kocsikkal szállították a migránsokat, és részint erőszakkal próbálták őket rávenni arra, hogy hagyják el Törökország területét. A görögök, szemben a korábbi baloldali kormány politikájával, kőkeményen védik a határaikat, és új elem, hogy a helyi lakosság fellép a migránsokkal és az NGO-kkal szemben.
A török-görög határon kialakult konfliktus kapcsán újra, sokadszorra kiéleződtek az ellentétek a két ország között. A NATO egyik legnagyobb érdeme, hogy meg tudta akadályozni a háborút.
A válság igazi vesztesei a migránsok, akik képletesen a senki földjén várják sorsuk további alakulását. Merkel, aki 2015-ben egyedül eldöntötte a migránskérdést, most az újabb befogadás ellen volt. Ugyanakkor a német kormányban részt vevő Szociáldemokrata Párt nyomására tudomásul vette, hogy fogadjanak be néhány száz 14 év alatti egyedülálló gyereket, többségében lányokat.
A mostani válság egyik tanulsága, hogy Európa öt év alatt sem tudta megteremteni saját biztonságát, és a pénzért megvásárolt időt nem tudta kihasználni. Nagy tanulság, hogy a menekülthullám és a koronavírus összefüggést mutat, hiszen a migránsok jelentős része Iránon keresztül érkezett, és a menekülttáborokban a minimális higiéniás viszonyok sem állnak rendelkezésre. A válság kezdete óta egyetlenegy NGO-s hajó sem kötött ki Olaszországban. Mivel a koronavírus-járvány miatt Európa helyzete folyamatosan romlik, és a munkaerő jelentős részét hazaküldik, a bejövő migránsokra még kevésbé van szükség, mint eddig volt.
Elemzők azt vizsgálják, hogy a jelenlegi válságban a 2015-össel összehasonlítva melyek a hasonló és melyek az ellentétes elemek. Tény az, hogy a magyar kormány álláspontját – mely szerint az Európai Unió külső határait védeni kell, és nincs szükség a papírok nélkül bejövő, döntően gazdasági migránsokra – akkor még elítélte az unió, ma pedig ugyanezeket az elveket vallja.
Görögország számára nincs más lehetőség, csak a határvédelem, mivel tökéletesen tudja, hogy ha átengedné a migránsokat, ahogy a török vezetés követeli, akkor szembekerülne Brüsszellel és balkáni szomszédaival egyaránt. Mára, szemben 2015-tel, a balkáni államok is megerősítették államhatáraik védelmét. Athén azt is tudja, hogy az Európai Unió és Törökország között megkötött megállapodás, amely hamarosan lejár, Görögországot a perifériára tette. Athén nem akar még egyszer ilyen megalázó szerepet.
Törökország pozícióelőnyben van, és ezt tökéletesen érvényesíti Brüsszellel szemben. Ugyanakkor senki nem vizsgálja, hogy a török–szír határon összezsúfolódott közel egymillió menekültből mennyien tartoznak a korábbi Iszlám Államhoz, hiszen ez a terület volt a terroristák utolsó központja. Mindmáig azt sem vizsgálta meg senki, hogy ha Európa képtelen önmaga biztonságát megteremteni, mekkora összegeket fognak kérni az észak-afrikai államok a határaik zárásáért. Arra sincs válasz, hogy Európa kész-e és képes-e – és ha igen, mikortól – külső határainak védelmére.
Erdoğan pénzt kér Brüsszeltől, és itt a két fél álláspontja gyökeresen eltér egymástól. Az unió 1,7 millió Törökországban élő szíriai migránst támogat havonta pénzzel. Az európai vezetők, Merkel, Macron és Johnson videókonferencián állapodtak meg Erdoğannal az alapelvekről, de a gyakorlati megvalósítás fogja megmutatni, hogy ennyire ellentétes nézeteket valló politikai erők között hol és hogyan lehetséges a kompromisszum.
