Öntörvényű vászon

A művészet a remény legszebb megnyilvánulása” – mondta néhány évvel ezelőtt a ma nyolcvankilenc éves német festő, Gerhard Richter.

2021. 07. 29. 11:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mások életéért Oscarral jutalmazott rendező, Florian Henckel von Donnersmarck két évvel ezelőtti alkotása, a Mű szerző nélkül a híres kortárs képzőművész, Gerhard Richter élettörténetét alapul véve rajzolt képet a művészi útkeresésről, meghasonlásról és a siker visszásságairól, miközben a XX. század bonyolult történelméről mesélt. A film a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, és emellett Oscar-jelöléseket is kapott – mindenhol leírták, hogy tulajdonképpen Richterről szól, ő viszont radikálisan elhatárolódott tőle. Különben is: sokat idézett frázisa szerint teljesen felesleges a festészetről beszélni.

Az 1932-ben Kelet-Németországban született Richter tizenöt évesen kezdett rajzolni. Színházi díszletfestőként került kapcsolatba a festészettel, majd 1952 és 1957 között a drezdai Képzőművészeti Akadémián tanult. 1960-ban sikerült Nyugatra, Düsseldorfba jutnia, hogy az ottani Képzőművészeti Főiskolán tanulhasson. Az NDK-ban és más kelet-európai országokban uralkodó szocialista realizmus parafrázisaként új irányzatot indított: a kapitalista realizmust, amelyet később a fotórealizmus, majd a konceptuális festészet követett. Gerhard Richter rengeteget kísérletezett hosszú pályája során, nagy technikai és elméleti tudása pedig olykor más irányzatok felé is elcsábította, például az absztrakt expresszionizmus felé, de híres üvegművészetéről és fotográfiáiról is. Corinna Belz dokumentumfilmje a 2009-ben festett nagy méretű absztrakt sorozatának születéséről szól.

„A művészet a remény legszebb megnyilvánulása”

– mondta néhány évvel ezelőtt a ma nyolcvankilenc éves német festő, akinek 2016 februárjában 30,4 millió fontért elkelt 1986-os képe jelenleg listavezető az élő európai művészek alkotásai között, de világviszonylatban is felzárkózott Jeff Koons és David Hockney mögé. Corinna Belz rendezőnő még 2005-ben került kapcsolatba Richterrel, amikor a festő az évszázadokon át épülő kölni dóm második világháborúban kilőtt ólomüveg ablakát sajátos módon pótolta: a gótikus stílust a XXI. század egyik legfontosabb építőkövével, a pixelekkel keverte össze. Ezt az aktust örökítette meg Belz, aki minden bizonnyal beférkőzött a művész bizalmába, hiszen filmje a nyilvánosság elől egyébként elzárkózó Richter műtermébe kalauzolja a nézőt, hogy aztán az alkotói folyamat közben és mindennapi élethelyzetekben is megmutassa a művészt, aki a steril, magas falakon túli világgal való ellentmondásos kapcsolatáról is vall a kamerának. Látjuk, hogyan fest, hogyan figyeli meg félkész műveit, hogyan mérlegel, vívódik és alkotja újjá azt, ami nem működik.

A kertből beszűrődő madárcsicsergést Richter visszhangzó léptei váltják fel. Megvizsgálja a munkáját különböző szögekből, majd megjegyzi: ő hiába talál ki valamit, az absztrakt festmények azt csinálnak, amit akarnak. Fog egy spatulát, majd elkezdi lefejteni az egymásra mázolt festék felső rétegeit. Minden alkalommal más irányba mozdul a keze, a festés itt fizikai munka, a végeredmény nagyban múlik a kreatív impulzusokon és a puszta véletlenen is. A művész pedig nem végez addig, amíg elégedett nem lesz a végeredménnyel.

Corinna Belz dokumentumfilmje komolyan veszi a mester alapvetését, miszerint a festészet a gondolkodás másik formája, ezáltal pedig nem magyarázható. A Gerhard Richter, a festő látni tanít. Érzékeny portré korunk egyik legnagyobb képzőművészéről, legszebb részei pedig kétségkívül azok, amikor beáll a csend.

A művész néma párbeszédet folytat festményével: áll óriási vászna előtt, és lassan, egy nehéz lécet áthúzva a felületén, színek újabb és újabb rétegeit fedi fel. Amikor pedig válaszol az egyetlen igazán személyes kérdésre, melyet Belz feltesz neki, és elmeséli, hogyan szökött meg az NDK-ból maga mögött hagyva szüleit, akiket soha többé nem látott viszont, elhallgat. A kamera tovább fürkészi az arcát, ám a szavak ebben a pillanatban értelmüket vesztik. Nincs mit mondani. Akár a festészetről beszélni – felesleges.

(Gerhard Richter, a festő – német dokumentumfilm, 97 perc, 2011. Rendező: Corinna Belz. Forgalmazó: Cirko Film. Magyar premier: 2021. július 22.)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.