Ősi feminizmus a khászi törzsközösségben

India északkeleti csücskében él a khászi törzsközösség, amelyre mind a mai napig többé-kevésbé az ősi anyajogú társadalmak működési modellje jellemző. A modern feminista mozgalmak talán örülnek ennek, ám az ottani férfiak már erősen követelik a jogaikat.

Mártonffy Attila
2021. 03. 08. 14:38
null
Forrás: Pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Először irányította rá tudományos felkészültséggel a világ figyelmét az anyajogú társadalmakra Johann Jakob Bachofen svájci jogász, szociológus és antropológus (1815–1887).

Bachofen az 1850-es években görögországi ásatásokon is részt vett, és a temetkezések leletanyagát tanulmányozva ötlött fel benne először az a gondolat, hogy

a sírokban talált tárgyak szimbolikája, a mitológia ellentmondásai egy ősi nőuralom feltételezésével megmagyarázhatók lennének.

Ezután behatóan tanulmányozta a fennmaradt ókori görög, egyiptomi, indiai, közép-ázsiai és afrikai források, mítoszok utalásait a házasság és a család különböző formáira, majd kidolgozta elméletét.

Jóllehet mechanikusan alkalmazta az evolúciós téziseket a társadalomra, számos nézete fölött eljárt az idő, s következtetései zömét megcáfolták, de a nők szerepére vonatkozó társadalomelméleti kutatások az ő eredményein alapulnak, vagy éppen azzal vitatkozva, azokat kiegészítve születtek.

Sőt még az 1970-es évek feminista mozgalmai is merítettek téziseiből. Ha most élne, örömmel merülne el többek között a jelenkori India és Délkelet-Ázsia túlélő matriarchális közösségeinek kutatásában, s vetné össze ezek modern kori működését az ősi anyajogú társadalmakéval.

Sokak szerint az északkelet-indiai Meghálaja államban élő khászi törzsközösség az egyik legjobb példája egy olyan társadalomnak, ahol a nőké a főszerep. Az állam mintegy hárommillió lakosának közel a felét teszik ki az ausztro­ázsiai nyelvcsaládhoz s ezen belül is a mon-­khmer csoporthoz tartozó khászik, akik a második legnagyobb számú etnikai csoporttal, a garókkal az anyajogú társadalmi hagyományokat követik.

A leszármazottak az anya család(klán)nevét viszik tovább, s a vagyont is anyaágon örökli a legkisebb lány. Ha a házaspárnak nem születik leánygyermeke, örökbe fogadnak egyet, s rátestálják a vagyont.

Modern kori kutatók szerint a rokoni kapcsolatok ilyetén alakulása a mitikus ködbe vész, amikor a nők kötelessége volt a háztartás vezetése, miközben a férfiak háborúztak. Bachofen ennél sokkal prózaibb magyarázattal szolgál: mivel a matriarchátus kialakulásának kezdetén a törzsek nőtagjait nagy fokú promiszkuitás jellemezte, így gyermekszülés esetén csak az anya személye volt biztos. Mindenesetre az ősök örökségének felügyelete a legkisebb leánygyermek dolga amolyan gondnokként, vagyonkezelőként. Feladata az is, hogy gondozza a szülőket és a még hajadon nővéreit. Így lesz belőle társadalmi intézmény, akinek a háza nyitva áll az egész család előtt. Ez persze nem jelenti azt, hogy saját tulajdonaként rendelkezhet a vagyon (föld, nemesfém, értékes ruházat és így tovább) fölött.

Meghálajában ők a családfők, gyakran vezető szerepet töltenek be a közszférában, s anyagilag is támogatják a családtagokat.

Az északkelet-indiai államban egy 1997-ben elfogadott törvény védi a matriarchális hagyományokat. Az, hogy a leszármazottak az anya nevét viselik, védi a gyermekeket a társadalmi kiközösítéstől még abban az esetben is, ha az anya újraházasodik vagy házasságon kívül születik gyermeke.

A nők mindenütt ott vannak, a bazárokban, a vállalatok élén, a kormányhivatalokban – panaszkodott az egyik férfijogi aktivista csoport volt vezetője a Deutsche Welle német hírportál tudósítójának. (Igaz ugyanakkor, hogy politikai jogaik nemigen vannak.)

A csoport elődszervezetét még a hatvanas években alapították a törzsi öregek – köztük orvosokkal és tanárokkal –, miután rádöbbentek, hogy közösségeikből teljesen eltűntek a férfiak.

Elterjedt vélekedés szerint mindez annak volt tulajdonítható, hogy a khászi matriarchális szokások egyszerűen elnyomták őket. Ha egy khászi férfi megnősül, s egy család legfiatalabb leánygyermekét veszi feleségül, a lányos házba, azaz az anyós és népes családja lakhelyére kell költöznie. (Ez a szokás jellemző a Délkelet-Ázsiában – Kambodzsában, Vietnamban és Thaiföldön – szétszórva élő csam nemzetiségre is, ahol a lányok választják ki férjüket, s szüleik mennek a kiválasztott családjához fiúkérőbe.) Indiai férfi­jog-védők szerint ez az egyik oka annak, hogy sok család nem hoz anyagi áldozatot fiúgyermekei nevelésére, mivel a fiúk úgyis „elviszik” ezt a pénzt a feleségük házába.

Ha egy férfi bajba kerül, és segítségre van szüksége, kizárólag a saját családja vagyonfelügyeletét ellátó és a családtagok támogatásáért felelős húgához fordulhat.

Miközben India többi részén a fiúgyermekek születését részesítik előnyben, Meghálajában a leánygyermek világra jöttét sokkal nagyobb pompával ünneplik. Sok férfi ezért kisebbrendűnek érzi magát. A felelősség szó talán ezért is hiányzik a khászi férfiak szótárából. Ez a felfogás gyakran kábítószer-fogyasztáshoz, alkoholizmushoz és a női partnerek gyakori váltásához vezet. Ezt utóbbinak még következménye sincs, mivel ha egy nős férfinak megtetszik egy másik lány, s teherbe ejti, a gyerek úgyis a lány családjához kerül. Sok férfi számára ez álomélet, ám az így potenciálisan selejtté váló emberek nemigen kellenek a khászi nőknek, s inkább nem a közösségükből, hanem kívülről választanak elfogadhatóbb vőlegényt. Ez azonban nemcsak azzal a veszéllyel jár, hogy felhígul a khászik etnikai tisztasága, hanem fenyegetést jelent életmódjukra is egy ökológiailag és kulturálisan törékeny környezetben.

A mintegy ötezer főt – köztük ötven nőt – számláló akciócsoport most azon munkálkodik, hogy megváltoztassák az örökösödési törvényt, s az apa családneve legyen a mérvadó.

A világ legnagyobb ismert matriarchális közössége egyébként Indonéziában található, ez a négymillió lelket számláló minangkabau nép. Ősvallásuk az animizmus, ezt később befolyásolta a hinduizmus és a buddhizmus, de sokan közülük az iszlámot követik. Ez utóbbiak sikeresen egyeztették matriarchális hagyományukat a Koránnal, amely elvileg nem tiltja a nők vagyonbirtoklását és a döntéshozatalban való részvételüket. Aztán ott vannak a Kínában élő moszuók, akik számára ismeretlen a férj vagy az apa fogalma. Úgynevezett sétáló házasságban élnek, amelyben a férfi alkalomadtán a nőnél töltheti az éjszakát, de nem élnek együtt.

A gyermekeket a nő családja neveli fel, de biológiai apjuknak ebbe nemigen van beleszólása, mivel ők saját matriarchális családjukban élnek.

A borítókép illusztráció. Fotó: Pexels

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.