Spanyolországban még ennél is messzebb merészkedhetett az orosz titkosszolgálat.
Februárban egy garázsban találtak rá Makszim Kuzminyov szitává lőtt holttestére.
Ő az az orosz pilóta, aki korábban Mi–8-as helikopterével együtt átrepült Ukrajnába, hogy menedéket keressen. Az orosz katona története persze nagyot futott a médiában is, miközben hazájában bosszút esküdtek az áruló ellen. Kuzminyov álnéven, új ukrán papírokkal Spanyolországban telepedett le, de úgy tűnik, ott sem tudott elrejtőzni. Moszkva sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy köze lenne a dezertőr halálához. A spanyol hatóságok azóta sem találják az elkövetőket.
Könnyebben megúszta Leonyid Volkov, akit a néhai orosz ellenzéki vezető, Alekszij Navalnij jobbkezeként tartottak számon.
Őt kalapáccsal verték agyba-főbe Litvániában, de szerencsére túlélte a támadást.
Az elkövetőket legalább elfogták: két szurkolói ultrákhoz köthető lengyel állampolgár volt, akik a megbízást egy belarusz személytől kapták. Ha pedig már Belarusz: el kell ismerni, mesteri titkosszolgálati művelet volt, mikor 2021-ben hamis riadóval leszállásra kényszerítettek a minszki repülőtéren egy Athénból Vilniusba tartó repülőgépet, fedélzetén az ismert belarusz ellenzéki politikussal és barátnőjével, akiknek a landolás után egyenes út vezetett a börtönig.

A sort még hosszan lehetne folytatni. Bulgária, Norvégia, a balti államok – a már említetteken kívül megannyi európai országban robbant ki valamilyen súlyosabb kémbotrány az elmúlt hónapokban. És valószínűleg ez csak a jéghegy csúcsa, azok az esetek, amelyek egyáltalán napvilágot láttak. Persze az orosz kémhálózatok működése egyáltalán nem újdonság. Emlékezetes, hogy már az előző években sem riadtak vissza más „árulók”, például Alekszandr Litvinyenko vagy Szergej Szkripal, legutóbb pedig Alekszij Navalnij ellenzéki vezér megmérgezésétől külföldön (még ha egyértelmű bizonyítékokat nem is találtak). Vagy emlékezzünk vissza, már a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány is az orosz beavatkozástól volt hangos. És naivitás lenne azt gondolni, hogy a Nyugat adós maradna a maga „házi feladatával”.
Nyilván a CIA vagy az MI6 sem tétlenkedik Oroszországban. Az oroszok azonban mértékben és a módszerekben mégis szintet léptek az elmúlt években, és különösen az ukrajnai háború kirobbanása óta.
Hidegháborús reflex
– Természetesen már a hidegháború során is működtek orosz kémhálózatok Európában, elsősorban a semleges országok, például Svájc vagy Ausztria voltak a fő műveleti területek. Aztán az 1990-es években ezeket részint felszámolták, mert Oroszországnak nem voltak meg a szükséges pénzügyi és politikai eszközei a fenntartásukra. Csakhogy 2007-ben Vlagyimir Putyin a híres müncheni beszédével ismét szembefordult a Nyugattal. Ezután indult többek között az orosz fegyverkezés, a hadsereg modernizációja, a grúziai háború, továbbá a hírszerzői láncok újraépítése is – tekintette végig az elmúlt évtizedek történéseit lapunk megkeresésére Bendarzsevszkij Anton. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint ez az új hálózat azonban már teljesen új alapokra épült.
Oroszország felduzzasztotta nagykövetségeinek létszámát. Rengetegen diplomataként dolgoztak, ami egyfajta legális védelmet adott, de valójában hírszerzői tevékenységet láttak el. A nyugati országok keze így meg volt kötve.
Egy másik módszerként említette, hogy pályájuk végén járó, vezető döntéshozókat egyszerűen „megvásároltak”, ennek egyik legismertebb példája Gerhard Schröder egykori német kancellár, aki a Gazpromnál kapott zsíros állást. – Ezeknek a politikusoknak a kapcsolati hálóját, szavainak súlyát használták fel arra, hogy befolyással legyenek az európai döntésekre. Még ha vádolták is ezeket a vezetőket oroszbarátsággal, mégis kvázi legálisan tudtak lobbizni Oroszország érdekében – tette hozzá.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!