– Nagyapja, Suha B. József zeneszerző és cigányprímás 1974-ben hunyt el, személyesen nem ismerte, mégis nagy hatással volt a munkásságára. Az ő amerikai álma miért nem teljesült?

– A családomban mindenki zenész, tőlem sem kérdezték meg, szeretnék-e játszani, csak azt, hogy melyik hangszeren. A hegedűt választottam. Öt-hat évesen nem sokat tudtam nagyapámról, később viszont az idén 105 éves nagymamám folyamatosan mesélt róla, milyen kiváló zenész volt, egy zseni, akit a hite miatt elnyomott a kommunista rendszer, és ezért nem teljesülhetett az amerikai karrierről szóló álma. Olyan, mintha ismertem volna. Régen eldöntöttem, hogy ha kijutok az Egyesült Államokba, az ő szerzeményeit fogom játszani. Nagypapa bejárta a világot, de a legnagyobb vágya mindig is Amerika volt. Amikor összeállt a turné, a szakszervezetben kellett felvennie az útlevelét. Ott nem köszöntötte az elvtársat, mélyen hívő emberként azt mondta: egy urat ismer, aki odafent van. Válaszul elvették az útlevelét, törölték az összes külföldi turnéját és az rádiófelvételét. Onnantól kezdve csak kis kocsmákban és sörözőkben játszhatott, így szinte semmi nem maradt fent utána. Egyetlen magnókazettám van tőle, amit Svájcban titokban rögzítettek, a hegedűt alig hallani a lassan hatvanéves felvételen. Szeretném híressé tenni, de a Carnegie Hall-beli zenei világpremier is nagy célkitűzés volt. Ezért költöztem Amerikába. Nagymamám minden koncert után megkérdezte: „Lányom, milyen volt?” Amikor azt válaszoltam neki, hogy jól sikerült, állva tapsoltak, az volt a reakciója: „Még jó, hogy jó volt! Nagyapád ott volt veled.” Ezért akartam a koncertet még az ő életében megvalósítani. Nagypapa után mindössze az a 10-12 szám maradt fent, amelyeket korábban kaptam a 2020-ban váratlanul elhunyt nagybátyámtól.
– Hogyan sikerült bejutni a Carnegie Hallba? Milyen volt a felkészülés?
– Gyakran kérdezték korábban, hogy kilencven ország után hol szeretnék még fellépni, mindig azt válaszoltam: a Carnegie Hallban. Egy nap viszont elgondolkodtam, hogy valójában semmit nem teszek ezért. Írtam egy levelet, amire számos kérdéssel válaszoltak, majd 2022 december végén jelezték, hogy hamarosan lesz szabad időpont, mire azt gondoltam, bizonyára pár év múlva. Közben szilveszterkor megszületett a kisfiam. Két hét múlva egy októberi dátumról kaptam e-mailt. Kétségbeestem, hogy még soha nem játszott számokat szeretnék előadni, és nagyapám zenéje nem könnyű, de segítség nélkül hogyan tudnám a baba mellett megtanulni. Végül elfogadtam az időpontot, de nagyon nehéz volt, főként az állandó bűntudat miatt, hogy a kisfiammal legyek vagy gyakoroljak. A koncert végén férjemnek mondtam először köszönetet, aki folyamatosan hegedülni küldött, majd a felkészítő tanáromnak, Nyári Tamásnak.