Putri és kultúrfölény

Százhetvenöt éve, 1846. április 18-án hunyt el Jankovich Miklós könyv-, régiség- és műgyűjtő, bibliográfus, történész.

Jankovich Miklós a Nemzeti Múzeum mecénása Pesky József festményén Forrás: Pesky József - Magyar Elektronikus Könyvtár, Közkincs/wikimedia.org/w/index.php?curid=6317098

Százötven évvel ezelőtt alapozta meg Jankovich Miklós a benepusztai lelet mintaszerű közzétételével honfoglalás kori régészetünk tudományos kutatását. […] Wadassi Jankovich Miklós (1773–1846) fiatal korában a bécsi magyar udvari kamarának volt titoknoka, azonban csakhamar visszavonult birtokára és műgyűjtői szenvedélyének élt. Kifinomult ízléssel, megalapozott hozzáértéssel csodás gyűjteményt hozott létre, ez ma a Nemzeti Múzeum és a Szépművészeti Múzeum kincse.

[…] Jankovich szövegében azonban sokkal több van, mint a sírleírás és a lelethez tűzött sok becses megjegyzés. Íme: „diadalmas hódításáról és köntöseik’ mívbeli ékességeiről nyilván emlékeznek: holott ellenben a’ későbbi történetíróknak balvélekedései (szerénységből-e, vagy inkább irigységből? megkülönböztetni nem kívánom) ezeket tagadják, ’s Európába költözött eleinket természeti vadságokban maradott, műveletlen, s ’embertársaikat dúló vad csoportoknak, sőt, illetlenül még állati hordáknak is vétkesen állítják”.

[…] Még egy igen fontos megállapítást tesz, amelynek úgyszólván napjainkban Vayay Szabolcs adott ismét hangot. Nevezetesen azt írja, hogy a „gúnyolódó balvélekedések rágalmai”-val szemben „Arnulf és Berengár császároktól segítségül hívott és jutalmazott segédseregek” voltak azok, akiket utóbb – s néha a mai napig is – „kalandozóknak és rabló hadaknak” nevezett történetírásunk. Újból és újból visszatér krónikáinkra, amelyek „őseinket az önkényes dúlás és rablás vétkével igazságtalanul gyalázni merészelték”. Bonfinival és Heltai­val szemben Székely István világkrónikájára hivatkozik mint ellenérvre.

Jankovich Miklós a Nemzeti Múzeum mecénása Pesky József festményén
Fotó: Pesky József – Magyar Elektronikus Könyvtár, Közkincs/wikimedia.org/w/index.php?curid=6317098

[…] Emlékezésünk közben olyan rémkép is felmerült bennem, mintha a nemzeti érzés teljesen kiveszett volna régészeinkből, mintha megmosolyognivaló, tudományhoz nem illő, ósdi hagyomány lenne. Mintha régészeti munkánk csak azért folyna, mert máshol is csinálják, ám csináljuk mi is személytelenül, pusztán a tárgyak viselkedésére figyelve és az önmagáért való tudományoskodás jegyében ki-ki annál nagyobb tudós, minél több külföldi „hatást” mutat ki emlékanyagunkban. Isten ments, hogy valami nacionalista öntudat felduzzasztását kérném számon régészeinktől, csak annyit, hogy tudják, a magyar föld és a magyar nép múltját kutatják, becsületét kérik számon, de nem idegenként, hanem mint sajátjukét! Ellenpélda: Jól emlékszem például, hogy az egyik vidéki egyetemünk professzora milyen diadalmas gúnnyal mutatott rá faluásatásaink putrijaira: íme, a magyar kultúrfölény! Nem tudván azt, hogy a földházak – putrik – elterjedése nem fedi a magyarság vándorlásának és letelepedésének területét!

Az ilyen gyökértelen állampolgárokkal szemben áll mellénk Jankovich Miklós nemes humanizmusa és tiszta lelkű hazafisága. Hallgassuk meg ismét tanítását: „legyünk igazak másokhoz és minden nemzetekhez”.

(László Gyula: 150 éves a honfoglaláskorunk régészete. Népszava, 1985. április 6.)

*

Hazafiúi lélekkel fűtött gyűjtőszenvedélyét, sokoldalúságát alig lehet egy ilyen cikk keretén belül megvilágítani. Hatalmas levelezéséből kitűnik, hogy az ország különböző részein ismerték egyéniségét, s ha barátai valami régi emlékre akadtak, azonnal értesítették. Amikor József császár idejében feloszlatták a nevezetes kolostorokat, rengeteg írott emlékünk kallódott el. Ha Jankovich meghallotta egy-egy kolostor elszéledését, elment a halálraítélt falak közé s megmentett mindent, amit elérhetett. Saját pénzén vásárolta fel a régi írásokat, nagy szekrényeket rakott meg velük s hátrahagyott kézirataiból látjuk, hogy komoly tudományos készséggel forgatta gyűjteményének egyes darabjait. Csodálatraméltó, mennyire érdekelte minden. Elkészítette a római kori pénzeknek katalógusát, ő volt az első bibliográfus, a könyvnyomtatástól koráig megjelent s általa felkutatott könyveket, nyomtatásokat szakszerűen és pontosan leírta. Nagy előszeretettel s komoly szakértelemmel foglalkozott archeológiával, nyelvészettel, ezen az úton került később szoros barátságba Kazinczyval. Egyháztörténeti tanulmányokkal is foglalkozott. Írásainak egy része megjelent a hazai és külföldi folyóiratokban, legtöbbje azonban kiadatlan, fekete betűinek ezrei várják a feltámadást. Mint műfordító is jelentős munkát végzett.

(Nemzeti Ujság, 1943. április 30. Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)

Százhetvenöt éve, 1846. április 18-án hunyt el Jankovich Miklós könyv-, régiség- és műgyűjtő, bibliográfus, történész, nevéhez fűződik az első megbízható honfoglalás kori leletközlés.