Hiába a kétszeri kétharmad, hiába a folyamatos centralizáció, az állam fideszesítése: a kormány továbbra is úgy tesz, mintha defenzívában lenne. Ellenállóvá stilizálja magát, képzelt ellenségekkel vív, és döbbent sértettséggel kéri ki magának azt is, ha egy sajtótermék nem az ő felügyelete alá tartozik. Józsefváros fideszes polgármestere, Kocsis Máté például nemrég a Hír TV kamerájának fakadt ki: Simicska Lajos szégyellje magát a csatorna elrablásáért. Ehhez képest tény: sem a csatorna, sem a nyolcvanéves Magyar Nemzet nem váltott tulajdonost, így azt nem is rabolhatta el senki. (Főként nem a Fidesztől, amely előtte sem volt a tulajdonosa.) A kormányt viszont láthatóan zavarja, hogy létezik jobboldali, de a hatalommal szemben kritikus sajtó is.
A Fidesz–KDNP kormányzására jellemző, hogy másokat vádol azzal, amit maga tesz. Ilyen a menekültek beengedése, a szélsőjobboldali retorikára való rájátszás, de a média zsákmányként való kezelése is. Az elmúlt nyolc évet tekintve látható, hogy míg a bezáratás, illetve az átnevezés-átfazonírozás is használt módszer volt, addig a legkedveltebb megoldás továbbra is a propaganda szolgálatába való állítás. Hosszú a sor a TV2-től és az Origótól a Figyelőn, illetve a Világgazdaságon át egészen a teljes vidéki sajtóig ezt illetően. Polyák Gábor médiajogásznak, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójának segítségével néztük át, az elmúlt nyolc évben hogyan tarolta le a kormányoldal a hazai médiapiacot.
Kiindulólépésként érdemes szemügyre vennünk, hogyan lehetetlenítették el a 2010-es kormányváltás után az Axel Springer és a Ringier magyarországi leányvállalatainak fúzióját. A médiatanács akkori elnöke, Szalai Annamária nem engedélyezte a lépést, mondván, az alapjában rossz irányba tolná a nyomtatott sajtó szerkezetét. A Ringier-nek meg kellett szabadulnia a Népszabadságtól, a Nemzeti Sporttól, a Világgazdaságtól és nyolc megyei napilaptól, hogy az egyesülés lehetővé váljon. Igaz, a Népszabadság lepasszolásában megvolt a maga felelőssége a kiadóval folyton hadakozó, kisebbségi tulajdonos MSZP-alapítványnak is.
– Később már nem volt ennyire érzékeny a Médiatanács, amikor Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és nagyvállalkozó terjeszkedéséről volt szó. Vagy épp arról, hogy a TV2 tulajdonosa, Andy Vajna, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos fölépít egy országos rádióhálózatot, és ugyanazokon a területeken helyi lapokat is vásárol – jegyzi meg Polyák Gábor. Valóban: a hatóság ezeket a lépéseket már indoklás nélkül jóváhagyta, a túlzott piaci befolyásszerzéstől nem tartott.
A szakember szerint a Médiatanács kifejezetten azért kapott erős hatáskört, hogy a már folyamatban lévő fúziót – visszamenőleges hatállyal – befolyásolni lehessen vele. A Ringier-től a bécsi Vienna Capital Partnershez kerültek az említett lapok, a cég pedig 2014-ben létre is hozta magyarországi kiadóját, a Mediaworksöt. Utóbbi két éve gond nélkül vándorolt Mészáros Lőrinc tulajdonába. A Népszabadságot egyik napról a másikra, a munkatársakat félrevezetve bezáratták, a Mediaworks-lapokat pedig ugyanaz a kör vette át, amelyik egy ideje már a Magyar Időket (a Spéder Zoltántól megszerzett korábbi Napi Gazdaságot) is menedzselte. – Heinrich Pecinával megbízható kézbe került ez a rendkívül értékes konstrukció, így lehetett rá számítani, hogy szükség esetén megfelelő irányba állítják a teljes portfóliót – mondja a médiajogász. Nem maradt azért magyarországi tulajdon nélkül a tavaly Ausztriában hűtlen kezelésért és sikkasztásért elítélt Pecina. A Media Development Managementen keresztül tavaly megvásárolta a Russmediát, így övé lett többek közt a Kelet-Magyarország és a Hajdú-bihari Napló.
Azt persze valószínűleg 2010-ben még senki nem gondolta, hogy hat évvel később bezáratják majd a Népszabadságot, a gyengítés viszont egyértelműen ekkor indult.
Az elmúlt nyolc év médiavásárlásai esetében egyébként az általános recept ez volt. Ahogy Polyák Gábor is mondja, miközben a Fidesz többnyire nem válogat az eszközökben, „ostor helyett sokszor inkább a mézesmadzagot használja”. Legalábbis akinél látja, hogy ennek van értelme. Így például amikor a Deutsche Telekom eladta az Origót, egyszer csak az került be a hírekbe, hogy a mobilfrekvenciák pályázata számára kedvező módon zárult le, a digitális nagy sávszélességű hálózatfejlesztésben pedig főszereplővé vált. – Eközben a médiapiacon csak annyit érzékelt, hogy megszabadult egy számára anyagilag veszteséges, politikailag teljesen zűrös terméktől – értékelte az ügyet a szakember. És hát mi lenne nyerő üzlet a Deutsche Telekom számára, ha nem ez? Még azt is mondhatta a cég, hogy nem tudta, amit rajta kívül mindenki más: hogy a New Wave lapcsoport a Matolcsy családhoz kötődik.
Azóta már nem is óvatoskodnak, az Origo egyenesen a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám tulajdonába került. Bár ő tavaly nyáron „konzervatív-polgári értékrendet” ígért, azóta csak migránstámadásos zuhanyhíradóra és „meghalt Hadházy áldozata” jellegű propagandára futotta. Ahogy az előbb a Pro7Sat1-ből kivásárolt, majd később Andy Vajnához került TV2-n is a „Soros György megölte volna az anyját” típusú híradások szaporodtak el, miközben a Tényektől sorra álltak fel a még megmaradt szakemberek. Voltak persze, akik másként döntöttek. – Fel kell fognom, hogy új helyzet van, és ehhez alkalmazkodnom kell – osztotta meg az Origóval tavaly februárban a gondolatait Marsi Anikó, a Tények műsorvezetője.
Nem csak neki kellett új helyzethez szoknia: Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója vette meg az addig független Figyelőt, míg a helyi lapok vagy a felcsúti polgármesterhez, vagy Andy Vajnához vándoroltak. A Mediaworks aztán bekebelezte a Pannon Lapok Társaságát is, másfél éve pedig már közel kétszáz lap volt Mészáros Lőrinc birtokában. Ebbe persze nem csak politikai lapok tartoznak bele: az állítása szerint nem Orbán Viktor miniszterelnök strómanjaként dolgozó polgármesteré a Bravo magazin és a MindMegette.hu is.
A változás a helyi lapok esetében a szerkesztői szabadság teljes felfüggesztésével járt, ami olyan botrányokhoz is vezetett, mint a 2016. karácsonyi Orbán-interjú meghackelése. Ismert: a központból küldött szövegbe a Fejér Megyei Hírlapnál valaki belejavított, ilyen mondatokat elhelyezve benne: „A korrupciós vád mint politikai lejáratóeszköz teljes mértékben megszokottá vált. Mi is használjuk.” A hazugságvizsgálót is felvonultató rendőrségi vizsgálat, illetve a gyors ütemben megejtett elbocsátások szintén mutatták aztán, mennyire szívügyként tekintenek a propaganda megingathatatlanságára.
Szintén zajos körülmények között került Schmidt Mária tulajdonába a Figyelő. Az ott dolgozók tavaly az Átlátszónak arról számoltak be: a Terror Háza főigazgatója emelt hangon veszekedett szerkesztőkkel, újságírókkal, sőt, még a Mol Nyrt.-t is számon kérte, amiért a Figyelő mellett az Index is dolgozhatott Világi Oszkár felvidéki üzletembernek, a Mol vezetőségi tagjának portréján. Idővel aztán nem volt szükség számonkérésekre: a kormánypárti elemző, Lánczi Tamás került a főszerkesztői székbe, a lapba pedig azóta olyanok írnak, mint Kiszelly Zoltán politológus vagy Jeszenszky Zsolt, a DJ-szövetség elnöke.
Eközben, ahogy tavaly nyáron is megírtuk, baráti, 240 milliós áron kerülhetett a Schmidt Mária családi vállalkozása által üzemeltetett kiadóhoz a hetilap. A korábbi tulajdonos MediaCity ügyvezetője, Varga Miklós szerint egy másik ajánlattevő még többet is adott volna, mint az üzletasszony. Hiába, az eladásról már döntött a felszámolóbiztos, miután a cég egy kisebb tartozás miatt felszámolás alá került. Felvetésünkre, hogy például ennek a nyomott árú eladásnak lehet-e következménye, Polyák Gábor visszakérdez: de kin és mit kérnének számon? Hiszen nem közbeszerzésről beszélünk.
Közben viszont egy-egy tulajdonos azt kockáztatja, hogy ha nem adja át a megfelelő embernek a lapját, akkor többi termékét, vállalkozását is tönkretehetik. – Ha megjelenik Schmidt Mária vevőként, az teljesen világos politikai üzenet. Ha valaki ezek után nem neki adja el a termékét, akkor politizál, és vállalja annak következményét, hogy többi piaci pozíciója is veszélybe kerül. És miért lenne pont ő a hős? – teszi föl a kérdést a médiajogász.
A kormány iránti hűségét folyamatosan bizonyítani igyekvő Schmidt Mária épp így vetett szemet az Indexre is, miután az FHB-vezér Spéder Zoltán kegyvesztetté vált, lejáratókampány indult ellene, és idővel meg kellett szabadulnia médiaérdekeltségeitől is. Végül a portál a Magyar Nemzetben is érdekeltséggel bíró Pro-Ráta Holding Zrt.-n keresztül egy kormányfüggetlen alapítvány tulajdonába került. A lap mellett az RTL Klub megszerzésével is próbálkoznak időről időre, eddig sikertelenül. Arról lapunk tulajdonosa, Simicska Lajos számolt be korábban, hogy a miniszterelnök nem félt volna a Roszatomot is bevetni a legnagyobb kereskedelmi csatorna foglyul ejtése érdekében. „Ki kell énekelnünk a németek kezéből az RTL Klubot” – jelentette ki egy kormányzati forrás a Heti Válasz februári cikke szerint. Ha pedig nem is megy azonnal, módszerek az ellehetetlenítésére akadnak még – jegyzi meg lapunknak Polyák Gábor. Amint lejár például az RTL szerződése az állami tulajdonú Antenna Hungáriával a földfelszíni digitális sugárzásra, lehet újratárgyalni, és nem kizárt, hogy itt már a TV2-nek kedveznek majd.
Egyébként a Heti Válasz forrásai szerint a kormányzati kommunikáció irányítói beleszerettek a politikai bulvárba, mintaként pedig a brit sajtóra és a The Sunra tekintenek. Ennek jegyében az elmúlt években felpörgött a kormánybulvár is: a rejtélyes Faktor hírportál sikertelensége után az ott dolgozók egy részét átirányították a Riposthoz, ami Ómolnár Miklós felügyelete alatt vált ügyeletes Jobbik-figyelővé. Ez a lap közölte diadalmasan például, hogy a párt logójában egy félholdra bukkant. Eközben hiába, hogy a lap ellen sorra nyerik a pereket, Ómolnárék törvények fölött állónak érzik magukat, és a helyreigazításokat sem közlik. Az állami hirdetésekkel kibélelt lapnak éppúgy bőven akad pénze perköltségekre és sérelemdíjra, mint a kormánymédia más képviselőinek is.
Idesorolhatók az időközben létrejött Modern Media Group (MMG) termékei is. Habony Árpád, a miniszterelnök informális tanácsadója addig ismételgette, hogy nem közszereplő, mígnem egy egész médiaportfólió vándorolt a zsebébe. A 888.hu mellett övé lehetett az a Lokál is, aminek feladata a lapunk tulajdonosához tartozó Metropol piacról történő kiszorítása volt. Ahogy más esetekben, itt is láthattuk, hogy közintézmények – ezúttal a Budapesti Közlekedési Központ – asszisztáltak a kormány médiapolitikai szándékaihoz.
Persze nem érdemes azt hinni, hogy ez Habony vagy Schmidt önálló sikere volna. Nehogy azt gondoljuk például, hogy Habony Árpád dönti el, meddig van neki MMG-je – jegyzi meg a szakember. Szerinte az elmúlt évek médiatarolásainál megfigyelhettük: akinek nyernie kell, az szinte bármilyen hibát megengedhet magának. Akit viszont ki akarnak szorítani, azt árgus szemekkel figyelik. Így történhetett, hogy miután ellehetetlenítették a Class FM-et, és pályázatot írtak ki a frekvenciára, a Class-tulajdonos Advenio Zrt. beadványát formai okokra hivatkozva dobták vissza. Nem véletlen, hiszen itt az Andy Vajnához kötődő Hold Reklám Kft.-t szerették volna győztesnek kihozni. Vajna rádiós terjeszkedését éppúgy nem gátolhatnák meg nemhogy formai okok, de komoly hiányosságok sem, ahogy Mészáros Lőrinc is gond nélkül zsebelhette be a teljes vidéki médiát.
Kérdés, kormányváltás esetén számon kérhető lehet-e a történtek miatt a Médiatanács. Polyák Gábor nem túl bizakodó. Hiába vetődhet föl a közvagyonnal történő nem optimális gazdálkodás gyanúja, a piaci szereplők tulajdoni viszonyai feltehetőleg nem változnának egyik napról a másikra. A Médiatanács 2019-ig megválasztott tagjai helyére kétharmaddal lehetne csak újakat kinevezni, a 80 milliárdból működő állami médián túl pedig a többi kormánylapnál nehéz lehetne változást elérni. Igaz, már a kormánypropagandává silányított közmédia átalakítása, illetve az állami reklámköltésekkel történő hatékonyabb gazdálkodás fontos változásokkal járhatna. A zsákmányszerzésre kondicionált jelenlegi kormánypárt védekezésbe szorulna, így a megmaradt, tőle független média is nagyobb biztonságba kerülhetne. Nem kellene már a dédelgetett kormánytervtől, a Szöllősi György-féle sajtókamarától sem tartani, aminek fő célja a kormánykritikusok további ellehetetlenítése volna.
