Hitchcocknak valóságos rögeszméje volt Freud, filmjeit telezsúfolta szimbólumokkal, fóbiákkal. A nézőket ráhangolta a félelemre, a feszültség fenntartása érdekében új látószögeket és kameramozgásokat talált ki, bonyolult vágásokat, sejtelmes filmzenét, meglepő hanghatásokat alkalmazott. A negyvenes évektől minden filmjében feltűnt egy pillanatra, a bennfentesek sokszor csak azután tudtak a cselekményre figyelni, hogy „kiszúrták” jellegzetes alakját járókelőként, újságcímlapon, postásként. Többször szerepeltette feleségét és lányát is.
A népszerű „Hitch” filmes ars poeticája az volt: „El kell érni, hogy a néző a lehető legjobban szenvedjen”. Filmjei összesen több tucat Oscar-jelölést kaptak, őt magát öt alkalommal jelölték a rendezői Oscar-díjra, de mindannyiszor üres kézzel távozott. Az Amerikai Filmakadémia végül 1968-ban az Irving G. Thalbergről elnevezett életműdíjjal „kárpótolta”. 1979-ben megkapta az Amerikai Filmintézet életműdíját, a következő évben II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte. A Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) örökös tagsággal járó életműdíjjal tüntette ki, szintén életműdíjat kapott az amerikai Lincoln Centertől, valamint az Amerikai Rendezők Céhétől (DGA). Egy Golden Globe-díja mellett kitüntették a Cecil B. DeMille életműdíjjal, csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát. A Madarak 2016-ban – nyolcadik alkotásaként – az amerikai filmörökség része lett. Érdekesség, hogy a magyar születésű Rózsa Miklós három Oscar-díja közül az elsőt Hitchcock-film (Elbűvölve, 1945) zenéjéért nyerte. Hitchcock 1956-os Az ember, aki túl sokat tudott című alkotásából a Que sera sera című betétdal Oscar-díjat kapott és világsláger lett Doris Day előadásában.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!