Oscar-díjat sem kapott a rendezőlegenda

Negyven éve, 1980. április 29-én halt meg Alfred Hitchcock angol rendező, a borzongatás nagymestere, aki hat évtizedes pályafutása alatt olyan klasszikus filmeket forgatott, mint a Psycho, A Manderley-ház asszonya, a Hátsó ablak, a Szédülés vagy a Madarak. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

1899. augusztus 13-án született egy londoni zöldségkereskedő harmadik gyermekeként. Mérnöknek tanult, a filmmel feliratok tervezésén keresztül került kapcsolatba, s kitanulta a szakma rejtelmeit, első befejezett filmje az 1925-ös, Münchenben forgatott A gyönyörök kertje volt. Gyorsan rátalált a feszültség fokozásán alapuló, borzongató thriller műfajára, ihletet gyakran a gyilkossági ügyek bírósági tárgyalásaiból merített. Ő maga az 1927-es A titokzatos lakót tekintette az első igazi filmjének, amelyben már fellelhetők későbbi alkotásainak jellegzetességei. Ő készítette az első sikeres angol hangosfilmet (Zsarolás, 1929), majd olyan, mára legendássá vált alkotásokat forgatott, mint Az ember, aki túl sokat tudott, a 39 lépcsőfok vagy a Londoni randevú.

1939-ben Hollywoodba hívták, az amerikai állampolgárságot 1955-ben kapta meg. Legelső tengerentúli munkája, A Manderley-ház asszonya 1940-ben elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. De, ami saját bevallása szerint nem is „Hitchcock-film”. Sőt, rendezőként soha nem kapta meg életében a legrangosabb filmes elismerést.

Hitchcock mintegy félszáz filmje három fő téma köré rendeződött. Az első: egy ártatlanul megvádolt embernek a megmeneküléséhez meg kell találnia a valódi tettest (39 lépcsőfok, Idegenek a vonaton, Őrület, Észak-északnyugat). A második: a férfit egy bűnös asszony elcsábítja, majd tönkreteszi vagy megmenti (Zsarolás, A Manderley-ház asszonya, Szédülés). A harmadikban a gyakran pszichopata gyilkos személyére csak a cselekmény kibontakozása során, lassan derül fény (A gyanú árnyékában – ezt nevezte kedvenc filmjének, Hátsó ablak, Psycho). A sorból kilóg a Madarak, az ismeretlen okokból az emberre támadó állatok motívuma később sokak fantáziáját ihlette meg. A női főszerepre előszeretettel választott szőke színésznőket (Tippi Hedren, Grace Kelly, Kim Novak), mert úgy tartotta: „a szőkék a legjobb áldozatok, olyanok, mint a frissen hullott hó, amelyben látszanak a véres lábnyomok”.

Életművéből a legtöbben a Psycho zuhanyozós jelenetére emlékeznek, amelyben Janet Leigh-re újra meg újra lesújt az Anthony Perkins által megformált gyilkos kése. A mindössze három percig tartó hátborzongató jelenetet egy hétig forgatták, és ötven vágás szerepel benne, a legtöbb rendkívül közeli kép, de a gyilkos fegyver nem is érinti az áldozat testét. (A legenda szerint azért, hogy a sikolyok élethűek legyenek, a színésznőre hideg vizet eresztettek...) A filmtörténet első olyan filmjére, amelyben a főszereplőt már az első félóra után kegyetlen módon megölik, a korlátozott költségvetés miatt – Hitchcock maga volt a producer is – nem nagynevű sztárokat szerződtetett. A fekete-fehér alkotást 1998-ban Gus Van Sant neves szereplőgárdával, színesben kockáról kockára újraforgatta, de ennek népszerűsége meg sem közelítette az eredetiét.

Hitchcocknak valóságos rögeszméje volt Freud, filmjeit telezsúfolta szimbólumokkal, fóbiákkal. A nézőket ráhangolta a félelemre, a feszültség fenntartása érdekében új látószögeket és kameramozgásokat talált ki, bonyolult vágásokat, sejtelmes filmzenét, meglepő hanghatásokat alkalmazott. A negyvenes évektől minden filmjében feltűnt egy pillanatra, a bennfentesek sokszor csak azután tudtak a cselekményre figyelni, hogy „kiszúrták” jellegzetes alakját járókelőként, újságcímlapon, postásként. Többször szerepeltette feleségét és lányát is.

A népszerű „Hitch” filmes ars poeticája az volt: „El kell érni, hogy a néző a lehető legjobban szenvedjen”. Filmjei összesen több tucat Oscar-jelölést kaptak, őt magát öt alkalommal jelölték a rendezői Oscar-díjra, de mindannyiszor üres kézzel távozott. Az Amerikai Filmakadémia végül 1968-ban az Irving G. Thalbergről elnevezett életműdíjjal „kárpótolta”. 1979-ben megkapta az Amerikai Filmintézet életműdíját, a következő évben II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte. A Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) örökös tagsággal járó életműdíjjal tüntette ki, szintén életműdíjat kapott az amerikai Lincoln Centertől, valamint az Amerikai Rendezők Céhétől (DGA). Egy Golden Globe-díja mellett kitüntették a Cecil B. DeMille életműdíjjal, csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát. A Madarak 2016-ban – nyolcadik alkotásaként – az amerikai filmörökség része lett. Érdekesség, hogy a magyar születésű Rózsa Miklós három Oscar-díja közül az elsőt Hitchcock-film (Elbűvölve, 1945) zenéjéért nyerte. Hitchcock 1956-os Az ember, aki túl sokat tudott című alkotásából a Que sera sera című betétdal Oscar-díjat kapott és világsláger lett Doris Day előadásában.

Sir Alfred Hitchcock 1980. április 29-én halt meg Los Angelesben. Halála után három évtizeddel a Brit Filmintézet kampányt indított filmjei „örökbefogadására”, hogy pénzt gyűjtsenek kilenc némafilmjének digitális restaurálására. A legkorábbinak vélt, The White Shadow című filmjét 2011-ben mutatták be, a többi némafilm felújított változatát a 2012-es londoni ötkarikás játékokat kísérő kulturális olimpián, zenei aláfestéssel vetítették. 2012-ben életrajzi filmet forgattak róla, a legendás rendezőt Anthony Hopkins, feleségét Helen Mirren formálta meg, arcképe bélyegen is megjelent. Egykori londoni lakóháza falán az English Heritage brit örökségvédelmi szervezet kék táblája (blue plaque) látható, amelyet olyan hírességek tiszteletére szoktak elhelyezni, akiknek tevékenységét az utókor kiemelkedőnek ítéli.