A legfurcsább tárgyak, amiket űrhajósok csempésztek ki az űrbe

Pucér lányoktól kezdve a sonkás szendvicsig, minden járt már az űrben, hála a humoros szakembereknek.

Forrás: Pexels

Amióta az ember kijutott az űrbe, azóta visz magával – sokszor titokban – különböző tárgyakat, emlékeket. Ezek között egészen elképesztő dolgok is helyet kapnak: sonkás szendvics, fénykard és pénzérme is megfordult már a kozmoszban, de akadtak Holdon golfozó és erotikus modelleken szórakozó űrhajósok is.

Sonkás szendvics

Az űrhajózás kezdeti éveiben az űrételek még aligha voltak étvágygerjesztőek. A műanyag zacskóba préselt poroknak csak a színük különbözött. Az űrhajósnak nem kellett mást tennie, mint a zacskó szelepes nyílásán keresztül vizet – jobb esetben meleg vizet – nyomni a belsejébe. Miután a por feloldódott, ugyanazon a nyíláson keresztül ki lehetett szívogatni az ebédet vagy vacsorát.

Nem csoda, hogy John Youngnak kedve támadt valami komolyabb ételre. Így aztán (a beavatott technikusok segítségével) eldugott egy marhahúsos szendvicset a szkafandere zsebébe, amelyet odafent útitársa, Gus Grissom legnagyobb megrökönyödésére előhúzott a zsebéből, és jóízűen elfogyasztott. Becsületére legyen mondva, a dugi kaját megfelezte Grissommal.

Mindez még tényleg a hőskorban, 1965 márciusában történt, amikor Young és Grissom a Gemini–3 fedélzetén indult a világűrbe. Az apró stikli nem törte derékba Young űrhajós karrierjét, a NASA egyik legtapasztaltabb szakembere lett.

Fotó: Pexels

A szendvicses kaland utáni évben a Gemini–10 parancsnoka volt. Az Apollo–10-zel körberepülte a Holdat, majd az Apollo–16 parancsnokaként le is szállt égi kísérőnkre. 1981-ben ő volt az űrrepülőgép első repülésének parancsnoka, majd később még egy űrrepülőgépes küldetést is irányíthatott.

A szendvics fogyasztása a súlytalanságban mindamellett kockázatos vállalkozás volt. A leváló és a súlytalanságban szanaszét repkedő morzsákat az űrhajós véletlenül akár be is lélegezheti, ami súlyos következményekkel járhat. (Youngnak egyenként kellett összeszedegetnie a morzsákat). Éppen ezért kenyeret egyáltalán nem visznek fel az űrbe.

Mint a kanadai Chris Hadfield, az Egy űrhajós tanácsai a földi élethez című könyvében leírja, rengeteg ragacsos állagú étel van, például a zabkása, a puding és a főtt spenót, amelyeket azért készítenek ilyenre, hogy egyszerűbb legyen a kanálra és azzal a szájukba tenni, elkerülve, hogy az étel darabjai szanaszét röpködjenek.

AZ ERŐ VELÜK VOLT

A Discovery hét űrhajósa 2007-ben a Csillagok háborúja című filmsorozatban használt fénykard markolatát vitte magával az űrbe. Ezúttal szó sem volt titokról, olyannyira, hogy a filmbeli eszközt maga a rendező, George Lucas bocsátotta a NASA rendelkezésére, persze csak kölcsön. A NASA ezzel tisztelgett a filmsorozat első része bemutatásának 30. évfordulója előtt.

Az űrhajósok azonban a fedélzeten nem játszottak Luke Skywalker fegyverével, hiszen a küldetés során két fontos elemet kellett a Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolniuk, de azért rámutattak a sci-fi és az űrrepülés valósága közötti fontos párhuzamokra, kapcsolatokra. A különös eszköz két hét alatt közel tízmillió kilométert tett meg a föld körül.

Fotó: Pexels

A föld alól az űrbe

Ugyancsak hivatalos megemlékezésként járt az űrben egy régészeti lelet. A mai USA területén 1607-ben alapították az angol telepesek Jamestownt. Az első állandó angol telep a XVII. században Virginia fővárosa volt. A terület régészeti feltárása 1994-ben kezdődött. Az ólomból készült kis táblácska az ásatások eredményeképpen – sok ezer további lelettel együtt – 2006-ban egy kút fenekéről került elő.

Valószínűleg a hajó rakományán az úti célt jelölhette a „Yames Towne„ felirat, az Anglia és a gyarmat között már a kezdet kezdetén élénk kereskedelmi forgalom jeleként. A táblácskát – két, az eseményre kiadott emlékérem társaságában – Jamestown alapításának 400. évfordulója alkalmából az Atlantis vitte magával 2007 márciusában. A világűrt is megjárt történelmi emlék ma a Jamestown múltját bemutató múzeum becses darabja.

Fotó: Pexels

Jó, ha van nálad egy kis apró

Gus Grissom olyan nagyon nem lepődhetett meg az űrbe csempészett szendvicsen, mert ő is megérte a pénzét. Az aprópénzét.

Amikor az USA második űrhajósaként 1961 nyarán a Liberty Bell 7 kabinban negyedórás szuborbitális repülést (űrugrást) hajtott végre, ott csörgött a zsebében egy kis apró. Ötven darab tízcentes érme. Biztos, ami biztos, ha az űrben nem lenne alkalom elkölteni, akkor talán a hazaérkezés után a tíz cent sokszorosát éri majd egy-egy darab.

Terve azonban kudarcba fulladt. miután az űrkabin leérkezett az atlanti-óceánra, idő előtt kinyílt a zárófedél – vélhetően műszaki hiba miatt. A kabinba beömlött a víz, az űrhajóst az utolsó pillanatban sikerült kimenekíteni, az űrhajó azonban elsüllyedt – a tízcentesekkel együtt.

Fotó: Pexels

Csaknem négy évtizedig pihent 4,5 kilométer mélyen az óceán fenekén, 1999-ben emelte ki egy expedíció. Az űrhajó és az érmék ma a Kansas Cosmosphere and Space Center kiállításán tekinthetők meg.

A sors iróniája, hogy Grissom ezt már nem érhette meg. Az Apollo–1 tragédiájában, amikor 1967 januárjában az indítóállványon álló űrhajóban gyakorlatozás közben tűz ütött ki, hősi halált halt.

Golf a Holdon

Nem kevés előkészületet igényelhetett Alan Shepard akciója. Az Apollo–14 űrhajósa 1971 februárjában három napot töltött a Holdon, Edgar D. Mitchell társaságában. Shepard egy 6-os méretű vas golfütő-fejet és két golflabdát csempészett a Holdra. Az ütő szárát nem kellett magával vinnie – az amúgy is túl feltűnő lett volna –. mert a fejek „véletlenül” pontosan ráilleszthetők voltak a holdkőzetek gyűjtéséhez használt egyik eszköz nyelére.

Több ütést is végzett, persze csak egy kézzel, a szabályos ütésre a szkafander merevsége miatt nem is gondolhatott. Végül teljes erővel ellőtte az egyik labdát. Érzése és a felvétel tanúsága szerint a labda „mérföldekre és mérföldekre„ repült. Ez azonban erős túlzásnak bizonyult, későbbi becslések szerint a labda 200–400 méter távolban eshetett le.

Fotó: Pexels

Az űrhajóst az téveszthette meg, hogy a labda útja a földihez képest szokatlanul sokáig tartott. Később kiszámították, hogy ha az űrruha nem akadályozná a golfjátékost, akkor a csekélyebb holdi gravitációban egy jól irányzott, erős ütéssel valóban el lehetne 2,5 mérföld (4 km) távolságig ütni a labdát, miközben az nem kevesebb mint 70 másodpercet töltene a magasban.

Pucér lányok a Holdon

Az 1969-es Apollo-12 küldetés során léphetett az ember másodszor a Holdra, ám a résztvevőknek vélhetően nem pusztán emiatt maradt emlékezetes a misszió.

Az űrhajósok szkafanderük csuklójára erősítve magukkal vitték az elvégzendő feladatok listáját is, ám a lapokat böngészve egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy az instrukciókat csábos Playboy-nyuszikkal illusztrálták.

A tréfa áldozatai Charles Conrad és Alan Bean voltak, akik a meztelen képeket és az alájuk írt pajzán szövegeket (pl. „Látsz érdekes dombokat és völgyeket?”) megpillantva nem bírták visszafogni röhögésüket. A dolog pikantériája az volt, hogy közben minden rezdülésüket kamerák rögzítették, így a nézők azt hihették, az asztronauták részegek, ezért nevetnek.

Fotó: Pexels

Mivel nem akarták, hogy úgy tűnjön, a kiemelten fontos küldetés helyett aktfotók nézegetésével töltik az idejüket, Conrad és Bean hosszú ideig nem beszélt a történtekről, csak egy 1994-es interjú alkalmával árulták el az igazságot.

Az is kiderült, hogy a csínyt az Apollo-12 tartalékos parancsnoka, Dave Scott találta ki, aki egy csomó Playboy magazint felvásárolt, majd a legjobb képeket a NASA által használt speciális papírra másolta. A lapokat végül az űrhajósok jegyzetfüzetébe csempészte, így a két „áldozat” nem tudott semmit az egész akcióról.

Az űrügynökség egyébként már nem szégyelli az esetet, sőt, archívumából le lehet tölteni a Holdat megjárt erotikus képeket.

Fotó: NASA