Az Ausztrál Tengertudományi Intézet a sokévi tapasztalatok alapján elsősorban akkor minősít egészségesnek egy korallzátonyt, ha a nagyértékű, kemény – mészkővázzal rendelkező – korallok aránya meghaladja a 30 százalékot.
A Nagy-korallzátony északi régiójában 2022-ben átlagosan 36 százalékot tett ki a kemény korallok hányada, szemben a 2017-es 13 százalékos mélyponttal, a középső régióban pedig 33 százalékot a 2019-es 12 százalékos mélyponttal. Az általában nagyobb keménykorall-hányadú déli régióban ugyanakkor 34 százalékra csökkent a mészkővázas korallok aránya a tavalyi 38 százalékról.
A korallzátony hét év alatt négy tömeges korallfehéredésen esett át, az ausztrál kutatóintézet szerint azonban 2020-as és a 2022-es esemény – bár nagy kiterjedésű volt – nem okozott olyan súlyos pusztulást, mint a 2016-os és a 2017-es fehéredés.
A megfigyelések kezdete óta nem fordult elő, hogy ilyen sűrűn kövessék egymást a fehéredési események, amelyek során a korallokban élő és azok színét adó, a korallok energiafelhasználásának túlnyomó többségét biztosító algák elpusztulnak a tengervíz felmelegedése miatt. 2016 előtt mindössze két tömeges korallfehéredést figyeltek meg az ausztrál kutatók. Az AIMS 1985 óta monitorozza a korallzátony állapotát.
A Nagy-korallzátony déli régiójában pusztulást okozó töviskoronás tengericsillag a korallok legnagyobb természetes ellensége; ahol tömegesen felbukkan, ott egész szirteket tehet tönkre.
Táplálékát kemény, szirtlakó korallokon élő puhatestű korallpolipok alkotják. Étkezés közben az állat gyomrával ráhelyezkedik a koralltelepre, emésztőnedvei pedig feloldják a korallpolipokat, így csak csupasz vázuk marad hátra.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)
