Rodin egyiptomi gyűjteményében a szobrász párizsi múzeumában gyönyörködhetünk

Auguste Rodin (1840–1917) ókori egyiptomi műtárgygyűjteményéből nyílt kiállítás a Rodin Múzeumban. Az Egyiptomi Álom című tárlat 2023. március 5-ig tekinthető meg a szobrász műtermének egykor otthont adó párizsi Biron-palotában.

2022. 10. 26. 14:52
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárlaton a neves szobrász élete utolsó húsz évében összegyűjtött és több késői művére hatást gyakorló egyiptomi műkincsek közül mintegy háromszáz látható.

A legszebb darabok, amelyeket évek óta őriznek és tanulmányoznak a múzeum raktárában, most első ízben kerülnek a nagyközönség elé a szobrász alkotásaival összefüggésben

– mondta az AFP francia hírügynökségnek Bénédicte Garnier kurátor.

– Ez a retrospektív szemlélet új szempontból világítja meg Rodin művészetét és kutatásait, így a szobrász által magáévá tett láthatatlan ókori tudást, Egyiptomét – tette hozzá a kurátor.

Rodin a negyvenes éveiben, amikor már voltak megrendelései és némi pénze, esztétikai ambíciói kielégítésére kezdett el műgyűjtéssel foglalkozni – mondta Garnier asszony.

A szobrász hatalmas ókori gyűjteményt vallhatott magáénak, elsősorban római és görög műkincseket. 1917-ben bekövetkezett halálakor a kollekciónak 6500 darabja volt, közöttük több mint ezer egyiptomi.

A kurátor szerint Rodin eleinte csak kisebb tárgyakat vásárolt párizsi antikváriusoknál, majd 1910-től ásatásokból származó jelentősebb, minőségibb és számosabb műkincsre is szert tett.

Korának más művészei is gazdagították „Egyiptom-mániáját”, így Rainer Maria Rilke német költő és a felesége, Clara Westhoff szobrász, illetve Isadora Duncan amerikai színésznő, aki a társulatával együtt látható meghökkentő fotókon egy egyiptomi szfinx előtt.

Egyiptomban működő régiségkereskedőktől is vásárolt, úgy, hogy nem is látta a tárgyakat. Múzeumot tervezett létrehozni az utókor számára és a fiatal művészek oktatására 1912-től a Biron-palotában – mondta el a kurátor.

A kiállítás feltárja, hogy a művészt, aki sosem járt Egyiptomban, mennyire elbűvölték a leegyszerűsített vonalak és formák, a kontúrok művészete, az egyiptomi szobrászat monumentalitása és hieratikus (hagyományosan megszabott, vallási) jellege.

Erről tanúskodik a maga korában botrányt okozó, Balzacról készített szobra, amelyet a modern művészet első szobraként is szoktak emlegetni.

Az egyik Luxorból származó kolosszus fényképével szemben kiállított Balzac-szobor hátának formája megegyezik az egyiptomi szarkofágokéval. Rodin annak idején „Franciaország szfinxének” nevezte a szobrot.

Borítókép: Auguste Rodin szobrai a párizsi Rodin Múzeumban rendezett Picasso – Rodin című kiállítás sajtóbemutatóján 2021. március 11-én (Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.