„Mégis, szembe sorssal”: Dsida Jenő, a törékeny költőóriás

„Mások/minél nagyobb tornyot emelnek,/annál mélyebbre ások” – írta Mélyre ások című versében a ma 114 éve, 1907. május 17-én, Szatmárnémetiben született költő, irodalmunk kiemelkedő alakja, Dsida Jenő. Talán még mindig nem kezelik értékének megfelelően sziporkázó verseit, hatalmas mennyiségű irodalmi hagyatékát, melyet korai halálát követően az általa mindig hűen szolgált egységes, egyetemes magyarságra hagyott.

Dsida Jenő Forrás: cultura.hu

Elek apó biztatására

Dsida Jenő kora ifjúságától kezdve költőnek készült. Benedek Elek fedezte föl és indította el költői pályáján. 1923 augusztusától 1927 márciusáig – tizenhattól húszéves koráig – a Cimbora című folyóiratban jelent meg a legtöbb verse és műfordítása. „Elek nagyapó” unokáknak kijáró szeretettel és felelősségtudattal segítette a pályakezdő költőt az önmagára találásban, tehetsége kibontakoztatásában.

A Cimbora összesen 62 verset, 10 műfordítást és 3 mesét közölt Dsida Jenőtől (1923–1928 között), Benedek Elek döntő hatással volt a pályakezdő költőre: hazaszeretetet, „erdélyiséget”, az itt élő népek tiszteletét és megbecsülését tanulta az ősz mestertől, akit lenyűgözött műfordítói képességeivel. „Elek apó” biztatására a román és a német mellett Dsida Jenő kiválóan megtanult latinul, franciául, olaszul, angolul, oroszul. „Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben” – olvashatjuk Psalmus Hungaricus című versében.

A fiatal költő szerepet vállalt a nemzetiségi irodalom mozgalmaiban: tagja volt a helikoni íróközösségnek, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak 1929-től, titkára az Erdélyi Katolikus Akadémiának, a PEN Club romániai magyar tagozatának tagja, az Erdélyi Szépmíves Céh lektora.

Az erdélyi Olympos: a marosvécsi Helikon köreiben

Az irodalmi köztudatunkból máig gondosan kitörölt emlékű, utcanév-tábláinkon ma is ritkán megjelenő, elképesztő szellemi kvalitásokat felvonultató Helikoni közösség híres marosvécsi összejövetelei báró Kemény János kastélyában 1926-tól szerveződtek, melyhez Dsida Jenő is csatlakozott. A társaság tagjai voltak többek között: Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tompa László, Bartalis János, Kós Károly, Bánffy Miklós, Kuncz Aladár, Makkai Sándor, Molter Károly, Karácsony Benő, Tabéry Géza, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Kacsó Sándor, Wass Albert.

Dsida Jenő
Fotó: cultura.hu

A közösség gondozta a magyar könyvkiadásban a mai napig fogalom-számba menő Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadó köteteit.

Dsida Jenő 1929-től kezdve vett részt rendszeresen a Helikon munkájában. Rajta kívül Szemlér Ferenc, Kiss Jenő, Asztalos István és Balázs Ferenc tartoztak a fiatalabb nemzedékbe.

Dsida rendkívül finom szerelmi lírájával, elégikus hangvételű, máskor friss és szellemes lírájával újította meg a két háború közötti, erdélyi magyar irodalmat. Így búcsúzik például ifjúkorától Már hiába nézed című versében: „Dudolj, dudolj, szál gyertya mellett./Nem férfi, kinek könny csurog az állán./Dudolj, dudolj, dudolva gyászolj,/fütyörésszél az ifjúság halálán./Teste testedben mállik el,/míg babrálja a lágy enyészet, –/fényes nagy lelke száll magasra, száll, száll/s eltűnik. Már hiába nézed„.

A római zarándok

A költő másik meghatározó élménye volt a katolikus vallásosság, amely részben gondolkodását, életvitelét, részben jótékonysági, egyesületi tevékenységét is befolyásolta.

Dsida a magyar irodalomban egyedülálló hitelességgel és mindaddig – s tán elmondhatjuk, hogy azóta is – példátlan átéléssel jelenítette meg már említett Nagycsütörtök című versében a vonatra várakozó, hétköznapi ember megrázó Krisztus-élményét: „Péter aludt, János aludt, Jakab/aludt, Máté aludt és mind aludtak.../Kövér csöppek indultak homlokomról/s végigcsurogtak gyűrött arcomon.”

Jézus sorsszerű szerepvállalása meghatározó elemként tér vissza Dsida költészetében: „Reszkető, enyhe fény sugárzik./Egy felhő lassudan megyen./A lélek fáj, a fény sugárzik./Valaki ballag a hegyen,/hűs homlokáról fény sugárzik/s szemét lehúnyja: – úgy legyen!” (Út a Kálváriára).

Római zarándoklatáról „irodalmi útirajzot“ írt (Magyar karaván Itálián keresztül címmel, 1933). Nem magányosan indult el: egy nagyváradiakból és nagybányaiakból álló csoporttal keltek útnak. A jó hangulatú, nagy számú csoport indulása sajtóesemény volt Erdélyben. Dsida tudósította az Erdélyi Lapokat a zarándoklatról. Útirajza oldott hangulatú, számos művészettörténeti érdekességet is tartalmaz. Megragadó erővel ábrázolja, amint XI. Piusz audencián fogadja csoportjukat. A pápa e kérdéseket teszi fel: „Hogyan áll nálatok az Actio Catholica ügye? Milyen Erdélyben a katolikus iskolák helyzete? Milyen az iparosfiatalság lelki élete?”. Majd egy szokatlanul hosszú, húszperces beszédet intéz hozzájuk. Többek között ez is elhangzik: „Ez az esztendő nem közönséges esztendő és nem közönséges a jubileumok sorában sem. Éppen ezért nagy eredményeket és nagy kegyelmeket várunk ettől az esztendőtől. Programját maga a Megváltó adta meg, mikor azt mondotta: „Elmegyek, hogy megfeszíttessem és életet adjak nektek„. Ne feledjük: ez Hitler hatalomra jutásának esztendeje. A pápa pedig halálig hadakozott a Olaszországban az antiszemita fasizmus, Németországban az iskolai vallásoktatást eltörlő nemzeti szocializmus ellen. Dsida nem titkolt idegenkedéssel számol be mind tudósításában, mind úti jegyzetében az olasz fasiszta propagandakiállításról.

A magyar irodalom nagyjai között talán Dsida volt az egyetlen, aki elzarándokolt Rómába. Az első időszakban nyílt, majd körmönfontabb módszerekkel 1945-től 1980-as évek második feléig folytatott magyarországi vallásüldözés időszakában ez a tény, valamint mély, harcosan felvállalt magyarsága olyan értékeket mutatott fel, mely kifejezetten irritálta a diktatúra Aczél György által fémjelzett, szűk látókörű kultúrpolitikájának korifeusait.

Ez lehet az oka, hogy – bár Dsida Jenő irodalomtörténészek szerint a magyar irodalom élvonalába tartozik – neve a régi megrögzöttségek okán a mai napig nem került méltó helyére sem az oktatásban, sem az irodalmi köztudatban.

Annak ellenére, hogy költészetét Babits Mihály és Kosztolányi Dezső is nagyra értékelte, stílusjegyei többször József Attilára emlékeztetnek, (például Légy már legenda című versében: „Szólni szeretnél –/ ne fáraszd már magad, szépen feledd el,/légy már legenda/szelíd, világító, okos fejeddel”), munkásságát a Helikon más nagy szerzőihez hasonlóan az agyonhallgatás övezi.

1925-ben, szülei akaratát követve a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, tanulmányait nem fejezte be. 1936-ban jegyezte el nagy szerelmét Imbery Melindát, 1937-ben összeházasodtak.

Nemcsak versei, hanem levelezésük is méltó emléke kapcsolatuknak. Dsida Jenő szívbetegségben szenvedett. Esti teázás című verse már a halálból visszatérő költő látomását vetíti elő: „– Én is teázom, kedvesem... –/mondom lágyan és kedvesen./A húnyt parázsnak lángja támad./És felakasztom csendesen/kék sapkád mellé a fogasra/fénylő, mennyei glóriámat„.

1938-ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni. 1938. június 7-én csendben meghalt. A Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános, „a székely emberkatedrális” végezte.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!