Hölgyeim és uraim! A történelem ismétli önmagát. Itt az ideje megint berezelni. Gyurcsány és Fekete-Győr ugyanis világosan megmondta, ha (vissza)fordul a világ Magyarországon – amit ők nagyon szeretnének –, akkor akár a gulyáskommunizmus kezdetén, ismét előkerül a Kádár-kolbász, a lámpavas, a vízágyú, a fekete Pobjeda (győzelem), meg a vagyonelkobzás, röviden általános lesz a földönfutás. Jaj nekünk, keresztény nemzetieknek Orbánostul, Káslerestül, Szijjártóstul, Vidnyánszkystul, azaz mindenestül. Ami nem vicces? Ha módjukban állna, meg is tennék!
Gyurcsány már a jelszót is kiadta, amikor Vidnyánszkynak megüzente: „Készülni kell! Vidnyánszky és társai addig maradnak, míg Orbán. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.” Néhány nappal később Fekete-Győr, aki pár éve még Gyurcsányt is vállalhatatlannak tartotta, most szorosan felzárkózott mögé, és egy lapinterjúban az árvízi hős, Wesselényi Miklós testalkatát „kikölcsönözve”, duzzadó izmokat mutatva, azt ígérte: „Hatalomra kerülésünk esetén senki sem fog lámpavason lógni, de lesznek büntetőügyek, mert kell, hogy legyen következménye az elmúlt évtizedeknek.” Úgy megsuhogtatta fölöttünk lámpavasat, mint annak idején Biszku Béla fakabátja (rendőre) a Kádár-kolbászt. Jó lesz félnetek! Mármint nekünk.
Erre mondom kedves mindenki, hogy itt az ideje megint berezelni, mert ezek az innen-onnan „kimásolt” hazafiak és hazahölgyek nem kukoricáznak és, mint elődeik odacsapnak, akár a vasököl. Na jó, ha először nem is az árnyékszék felé vesszük az irányt, de legalább izzadjunk bele a pizsamánkba.
Nekem pizsama nélkül is sikerült, mert volt egy különös álmom. Láttam. amint a momentumos érzékenyítő plakátokon feszítő, bajszos teherbe esett férfiak életre kelnek, azután egyesülve a fekete bőrkabátos, bajszos összekötőtisztekkel, lefüggönyözött autókba pattannak, és kisvártatva vigyorogva állítják elő Vidnyánszkyt. Vele együtt pedig haló poraiból Mezei Máriát, Páger Antalt, Őze Lajost, Sinkovits Imrét, Latabár Kálmánt, Latinovits Zoltánt, Raksányi Gellértet és sok más igaz magyar művészt, akik fölött Major Tamás, Gobbi Hilda, Keres Emil, Kazimir Károly, Komlós János, Székely Ferenc, Hegedűs D. Géza és mások hoznak majd „aczélos” ítéleteket.