időjárás -3°C Andor, András 2021. November 30.
logo

Belehazudott a CNN-be Péter

Nagy Árpád
2021.10.21. 16:01
Belehazudott a CNN-be Péter

Sok mindent, mi valótlan, állított Péter, de ragadjunk ki csak egyet, mert találta volt mondani az Amerikából jött ember a CNN riporterének szerda este, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, majd megismételte, hogy szerinte „a sajtó szabadsága nem adott”.

Kőkemény hazugság. Mert mondhatta volna azt is, hogy a baloldali Gyurcsány-féle cirkusz részeként, amelyben látszólag egymással hadakoztak, másról sem értekezett a magyarországi média, mint az egymásnak üzengetésükről. Feleleveníthette volna Péter, hogy tévévitákat, interjúk tucatjait közvetítették a legnézettebb televíziók és portálok. Állíthatta volna az államférfivá cseperedett zöldfülű politikus azt is, hogy az online hírportálok háromnegyede jelen pillanatban is baloldali, ahol kizárólag a balliberális narratívát tolják.

Nem tette.

Mondhatott volna igazat is a CNN nyilván iszonyatosan független és félelmetesen objektív, de „tájékozatlan” riporterének, mégsem tette. Ő pedig nem kérdezett vissza, hisz tudja, ez is csak a vetítés része.

Alig néhány napja a baloldal kormányfőjelöltje Péter, máris hazudott éjjel, most pedig tette ugyanezt este. Főnökének erre több időre volt szüksége. Ferenc már beismerte, hogy hazudott reggel, éjjel meg este, Márki-Zay, úgy tűnik, szélsebesen közelít a gyehenna gyurcsányi mélységei felé.

Hogy behozza lemaradását, már csak reggel kell egyet hazudnia...

Borítókép: Képernyőfotó/CNN