idezojelek

Hazudott Péter éjjel

Ki állhat a háttérben?

Cikk kép: undefined
Márki-Zay Péterhazugság 2021. 10. 18. 10:26
Fotó: Mirkó István

Ellenzéket váltottak, hazudta Márki-Zay, mögötte, mellette, kéz a kézben Gyurcsány sötét, sánta lovával, Karácsonnyal. Pedig igazat is mondhatott volna. Azt hazudta, leváltották azokat, akik üzleteltek a hatalommal, Ő, aki éppen „élete üzletét” készül megkötni azzal az ellenzékkel, amelynek keresztapja feleségén keresztül üzente meg, továbbra is ott lesz a háttérben.

És Péter ismét hazudott egy nagyot, azt, hogy „Ma belépni a Fideszbe olyan, mint ’89-ben a Munkásőrségbe”. Apró Antal unokájának gratulációjával a mellényzsebében követte el ezt, akivel közösen mennek tovább, miközben Orosz Csaba egykori KISZ BME egyetemi bizottsági titkárának NOlimpiás lányát, Orosz Annát szintén a keblére öleli.

Hazudott éjjel Márki-Zay felsorakoztatott gyermekei előtt, holott mondhatott volna igazat is, hisz nem kényszerítette senki.

Hazudott most éjjel, figyeljük, mit hazudik majd reggel, meg este…

Borítókép: Mirkó István

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Ukrajna virtuális háborúja

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Hogyan írjunk újságot ma?

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Magyar Péter varázstalanítja magát

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Szeretetország eljő érted!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.