Istennek legyen hála, hogy a tömegek életét fenyegető játszmában most nyertek a terrorelhárítók: V. Kendét, az iszlamizált magyar gyereket elkapták, mielőtt egy másik társával együtt felrobbantották volna magukat. Hogy megfogták őket, az elképesztő luxus, ilyet nálunk nagyobb arzenállal és több anyagi forrással rendelkező országok sem tudnak mindig. És lehet, hogy nekünk sem sikerül, ha nincs a füles a külföldi titkosszolgálatoktól – pedig ugye Magyarország elszigetelődött, mint közismert.
Ez nem csorbítja a TEK-esek eredményeit, hiszen nem voltak restek azonnal cselekedni és felszámolni a fenyegetést. Nem voltak felesleges körök, s nem vártak addig, amíg a tett megvalósul. Az ő érdemük, hogy egyelőre még nem strigulázhatunk egyszer sem a „magyarországi iszlamista terrortámadások” sorában. De meddig lesz ez így? Pánikolni persze nem kell, hiszen Budapest egyelőre még nem Marseille, azért itt még ritkák a Mohamed látomásaitól megtébolyodott elmék. Csakhogy Reginam occidere. Mikor 2017-ben a mozgalommal (Identitás Generáció) igyekeztünk felhívni a figyelmet az alig lekövethető budapesti iszlamizációra, sokan nevettek. És nem jó érzés most mégis azt mondani, hogy „látjátok, igazunk volt”.
Akkoriban még Európában inkább a tömegeket lemészároló terrortámadások voltak jellemzőek, mára ez átalakult, s inkább egy-egy ámokfutó van, aki nekirohan késsel bárkinek, aki szembe jön vele az utcán, amíg ólommérgezés miatt fel nem hagy tevékenységével. A terror már csak ritkán érkezik több fővel, gépkarabéllyal, megszervezett akciókkal. Ehelyett egyszerű embereket radikalizálnak a mecsetekben, akik otthon a konyhapultról levett nagykéssel próbálnak érvényt szerezni az iszlám tanításainak a hitetlenek között. Nyugaton azért mindig kiderül szerencsére, hogy ez csak egy „egyedi eset” volt és amúgy is, az elkövető „súlyos mentális gondokkal küzdött”. A kérdés csak az, hogy ha minden iszlamista terrorista tébolyult, akkor az már feltételez vice-versa egyet s mást, de ebbe bele se menjünk, mert eltérnénk a tárgytól.
