idezojelek

Márki-Zay maga a Messiás

Londoni beszédének elején tett kijelentése nehezen értelmezhető másképp.

Cikk kép: undefined

Szerdán este a londoni magyarokhoz szólva a már jól megszokott mantra és hazugságözön mellett egy új elem is került Márki-Zay Péter agresszív és elszabadult beszédébe. Vallásos, pontosabban „majdnem vallásos” élménynek nevezte azt, hogy szájkosara, Péterfi Judit – aki most inkább fáradt volt, mint éber – mindent eldobott és csatlakozott hozzá. Márki-Zay szerint ez biblikus dolog, hiszen az apostolok is mindent maguk mögött hagytak és követték a Mestert.

Az egyelőre még nem világos, Péterfi Juditra Pálként, esetleg Péterként vagy éppen Júdásként tekint-e, de egyértelműnek tűnik, hogy ebben a londoni magyarokat kábító „tanításban” ő maga nem lehet más, mint Jézus!

Márpedig, ha már a biblikus elemeknél tartunk, és Márki-Zay Péter a Fiú, az Atya bizonyára Gyurcsány Ferenc.

Várjuk a balliberális Messiás következő megnyilvánulását, mert abból kiderülhet, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint Péterfin kívül ugyan kikbe bújik majd még a Szentlélek.

Borítókép: Márki Zay Péter kampánybeszéde az angliai magyarok előtt. (Fotó: Kurucz Árpád)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Uniformizált, szervetlen épületek árasztották el a világot

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.