idezojelek

Ezzel a furfangos trükkel akarják Orbánt megbuktatni

Ravasz csel, de mi lefüleltük!

Felhévizy Félix avatarja
Felhévizy Félix
Cikk kép: undefined

Felhévizy nem kedveli a nagy meleget, és nincs kibékülve a légkondival, így huzatot próbált előidézni a lakásában. Kevés sikerrel. Azonban a politikában nincs uborkaszezon, így Félix élénken követi a közéleti eseményeket. 

Gyurcsány Ferenc az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának volt a vendége, ahol keményen kiosztotta azokat, akik a lemondását követelték, köztük Lendvai Ildikót is. Elmondta, hogy természetesen marad, mert rá nagy szüksége van Magyarországnak és a demokráciának. Szerinte a DK az egyetlen baloldali párt, amely az európai értékek mellett kiáll. Kapott a baloldal új figurája, Magyar Péter is tőle, de azért nem zárta ki, hogy együtt tudna vele működni, ha úgy hozza a sors 2026-ban. De ekkor jött a csel, a megszokott gyurcsányi rafinéria. Rónai megkérdezte tőle, hogy milyen változások várhatók a párt politikájában. Erre Gyurcsány kitérő választ adott, azonban egy dolgot elárult. Úgy fogalmazott, hogy át kell értékelni, mérlegelni kell a pártjának azt, hogy a magyar szavazók nem rezonálnak kellőképpen a kisebbségekkel kapcsolatos ügyekre. 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt mondta konkrétan, hogy a magyar szavazók fehér, keresztény, heteroszexuális emberek többségében, ezért az ő problémájukat kell a DK politikájának fókuszába helyezni. Ez a kijelentés annak fényében több mint érdekes, hogy a párt VII. kerületi polgármestere, Niedermüller Péter pont ezeket a csoportokat nevezte korábban rémisztő képződménynek. 

Mindenesetre úgy tűnik, hogy újraterveztek a DK-nál, és arra jutottak, hogy bizony el kell kezdeni az emberek valós problémájával foglalkozni. De ne legyünk naivak, ebben a beszélgetésben egyedül a Momentumot simogatta meg Gyurcsány. Ez nem véletlen. Láthattuk a pride-on, miként táncol az egyik kamion platóján önfeledten Donáth Anna, aki viszont látványosan a keblére ölelte a pride szellemiségét. Szóval ravaszkodni próbál Gyurcsány. Le akarja osztani a szerepeket. Ők foglalkoznak látszólag a többség problémáival és a Momentum pedig megkapja a kisebbségek védelmét. Ismerjük ezt már a múltból, MSZP–SZDSZ-koalíció újratöltve.

– Szóval nagy meleg ide, foci Eb oda, zajlik az élet a hazai politikai élet baloldalán. Van, aki a pride-on táncol, van, aki egy diszkóban bulizva bujkál fiatal lányok lába között. Van azonban olyan szereplő, jelesül Gyurcsány, aki mindeközben ravasz, furfangos cselre készült, de mi lefüleltük – gondolta magában Felhévizy, és mielőtt leült a kedvenc foteljába, bekapcsolta a légkondit, annak ellenére, hogy nem igazán rajong érte.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Képernyőkép)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Sírni akarva, akaratlanul

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Trumpra vár a világ – és mi is

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

A szeretett iszlamisták

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.