Utazás az időben: St. Petrus Vini + képgaléria

A Komáromszentpéter külterületén található éterremben a hagyományos ízeket az újkori gasztronómiai trendekkel társítják.

Borbély Zsolt Attila
2021. 04. 18. 17:16
null
A komáromszentpéteri St Petrus Vini Forrás: Borbély Zsolt Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kárpát medencét keresztül-kasul bebarangolva arra a következtetésre juthatunk, hogy az anyaországi dinamikus, szinte robbanásszerű fejlődés hasonló változás a vendéglátás felső szegmensében a nagyobb elcsatolt országrészek közül a Felvidéken és Erdély néhány kiemelt pontján zajlott le. Van mozgás a Délvidéken és Kárpátalján is, de az sokkal lassúbb. A prímet a nagyvárosok viszik, Pozsony és Kassa, de ahogy Erdélyben is akadnak aprócska kulináris éden-szigetek (pl. a Bálványos Resort, ahol három csúcsétterem is működik a cseppnyi üdülőfaluban), úgy a Felvidéken is akad pár gyöngyszem, mely apró településeken működik. Ezek egyike a Komáromszentpéteren életre hívott pincészet-vendégfogadó-tanya-étterem, a St. Petrus Vini. Szentpéter Komáromtól 15 kilométerre északkeletre fekszik, a legutóbbi népszámláláson 2734 lakosából 1870 magyarnak vallotta magát.

A pincészetet is magában foglaló épületkomplexum egy domboldalra épült, ahonnan szemet gyönyörködtető a kilátás. Az épület mellett karám, benne szürkemarhák. A beltér nagypolgári, a berendezés hangulatos, elegáns, vendégmarasztaló. Az étteremlátogatót is örömmel körbeviszik a pincészetben, a pazar eleganciájú szobákat is megmutatják. Hivalkodásmentes pompázatosság – ez lenne talán a legrövidebb összefoglalója annak a hangulatnak, amit eme álomszerű vállalkozás magából áraszt. Egy bő évszázadot repülünk vissza az időben, itt nemcsak az atmoszféra hitelesen magyar, hanem a felszolgáló, és a konyha is, mely közkedvelt ételeinket nemzetközi gasztronómia fogásokkal színesíti.

Az étlap dicséretesen átgondolt, nem túl széles, de tisztes választékot kínál. A honlapról megtudhatjuk, hogy alapanyagválasztásnál igyekeznek a regionális termékekre támaszkodni, azon belül is szezonban bio-zöldségekkel dolgoznak. A sertés és mangalica helyi beszállítóktól való, grillezendő bárány és kecskegida saját tenyésztésű, akárcsak a disznótoros készítményekhez nevelt sertés. Itt minden arra utal, hogy a „farm to table” itt nem jelszó, marketing-szöveg, hanem megélt valóság.

Mint bemutatkozó soraikban leszögezik a „modern” gasztronómia számukra azt jelenti, hogy a hagyományos ízeket az újkori gasztronómiai trendekkel társítják.

Kínálnak többek között „zsírjában konfitált, tépett kakukkfüves kacsacombot édes céklakrémmel, savanyított hagymával és házi péksüteménnyel” vagy „grillezett sertésszűzpecsenyét zöldfűszeres vajjal, spenótkrémes rizottóval, fehérboron resztelt erdei gombával”. Vonzó ajánlat a 6 euro alatt kínált borkorcsolyaválaszték is. Jó választás lehet a szarvasgombás sóval, póréhagymával, szárzeller és pékáruval „körített” libazsír, vagy a sült hagymával és extra szűz olívaolajjal „toppingolt” csicseriborsós humusz is.

Egy bő évszázadot repülünk vissza az időben, ha betérünk a komáromszentpéteri St Petrus Vinibe
Fotó: Borbély Zsolt Attila

Az árak a színvonalhoz képest kifejezetten barátinak mondhatóak. Levesek, előételek ára 2,5 és 7,9, főételek 9,5 és 14,9 euro között mozog, a két desszert 3,9 illetve 4,9 euroba kerül.

Előételképpen „baby gem” (kisméretű római saláta) salátát kértünk, amit chilis fürjtojással, szárított paradicsommal kevertek össze, szardellás dresszinggel és parmezánnal ízesítettek, sült zöldségchipsszel díszítettek. Szépen tálalt, ízletes saláta volt ez, de azért maradt némi hiányérzetünk. A halászlé homogén, jó ízű volt, benne a filézett ponty és fogas jó tartású. Főételünk leírása az étlapon: „rózsaszínre sütött, szójamártásban, chilis narancslében pácolt kacsamell petrezselyempürével, resztelt szárzellerrel és pörkölt földimogyoróval tálalva”. Ehhez csak annyit tehetünk hozzá: jó koncepció, remekül elkészítve. Egy meggyőző, komplex, ízletes hústányért kaptunk. Desszertünk sült sajttorta volt, narancshéjjal és kardamómmal ízesítve, málnás mentás öntettel. Az absztrakt festészet szellemében tálalt, látványos, jól sikerült desszert méltó zárásnak bizonyult.

A kiszolgálás kiváló. Pincérünk motivált, lelkes, udvarias, tartásos, kommunikatív, az ember munkaadóként és vendégként egyaránt szinte csak álmodhat hasonlót.

Az értő kézzel összeállított borlap a saját borok mellett más, nem kis részben magyar pincészetek nedűit is tartalmazza. A sörök nagyipariak, a tömények között akad néhány izgalmas tétel.

Összességében a St. Petrus Vini maradandó, elragadó élmény testnek és léleknek egyaránt. Ha visszatér a világ a normális kerékvágásba és ismét szabadon közlekedhetünk a száz éves rablóbéke jegyében meghúzott határokon át, csak javasolni tudom minden kulináris kalandokra vágyó magyarnak, hogy vegye célba Komáromszentpétert.

A St. Petrus Vini elérhetőségei:

Helyszín:

Komáromszentpéter, külterület

N 47°50´49.8„ E 18°16´41.0”

47.847173, 18.277987

Telefonszám: + 421 949 152 811

Honlap: http://www.stpetrusvini.sk/hu/

E-mail-cím: [email protected]

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.