Robbantás egy bagdadi mecsetnél
Petőfi Sándor gondolata
Ünnepélyes ceremónia keretében nyílt meg a Művészetek Palotája hétfőn Budapesten, a Milleniumi Városközpontban – tudósít a Magyar Rádió.
Gyurcsány Ferenc mai kijelentéseinek hatására óriási felháborodás tört ki a gazdák között – jelentette ki az MNO-nak nyilatkozva Budai Gyula, a a Magosz jogi szakértője, a demonstrációs bizottság tagja. A gazdák egy része arra is kész, hogy visszaté
2002. januárjától 2005. március 11-ig 500185 személy nyújtotta be magyar igazolvány iránti kérelmét. Ezzel párhuzamosan 38920 diákigazolvány, 7990 pedagógus-igazolvány és 563 oktatói kártya igénylést regisztráltak a tájékoztató irodákban - tudatja az RMDS
Tűz és robbanások a lőtéren Több robbanást is lehetett hallani, miután tűz ütött ki egy faépületben az encsi lőtéren - értesült a HavariaPress. A tűzoltóságra hétfőn este, kevéssel hét óra előtt jelentették, hogy ég egy faház a Borsod-Abaúj-Zem
Az élhetőbb Magyarország mellett érvelt március 15-i ünnepi beszédében Dávid Ibolya, az MDF elnöke - írja a radio.hu.
Bekiabálások, kifütyülések zajában volt kénytelen felolvasni Láng Judit, a pozsonyi magyar nagykövetség beosztottja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levelét a március-15-i megemlékezésen – számol be a Pátria Rádió.
Ifjúsági koncert lesz hétfő este a Kossuth téren – értesült a MobilPress.
Lefejezett ember holttestére bukkantak London északi részén. A rendőrség szerint a hatvan éves férfival baltával végeztek. A londoni hatóságok egy embert a helyszínen letartóztattak - írja a radio.hu.
Az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetősége a szezon végéig kitiltott két szurkolót az együttes mérkőzéseiről, aki a Fehérvár FC ellen 3-0-ra megnyert szombati mérkőzésen randalírozott.
Az egyik producer öngyilkossága és a sorozatos áramszünetek miatt végleg abbamaradt Tarr Béla új filmjének, a Georges Simenon francia krimiszerző egyik regényén alapuló Londoni férfinak a forgatása, amely három hete kezdődött a korzikai Bastia kikötőjében
Március 14-től, hétfőtől Kárpátalja összes járási központjában tömeges tüntetésekre lehet számítani. A tömeges megmozdulások kezdeményezői és szervezői a megye szociáldemokratái lesznek – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Kárpátinfo.
A Videoton elleni bajnoki mérkőzésen szurkolói rendbontás történt a Szusza Ferenc Stadionban: a 3-0-s Újpest-győzelemmel véget ért találkozó közben a lila-fehér drukkerek többször petárdát és egyéb pirotechnikai eszközt dobáltak a játéktérre.
Sorozatos sérülései miatt befejezi pályafutását Gabriel Batistuta, a rendkívül népszerű argentin támadó, aki 2003 nyara óta a katari al-Arabi játékosa volt. Szerződését szombaton bontotta fel a klub az egészségi problémák miatt. Első idényét követően a 78
Ralf Rangnick óvatosságra int. A Schalke labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint szó sincs arról, hogy a gelsenkircheni együttes nagy lépést tett volna a bajnoki cím felé a Bayern München elleni, vasárnapi 1-0-s győzelemmel.
Kijelölte a svéd és a magyar együttes elleni világbajnoki selejtezőkre készülő 23 fős keretét Hriszto Sztoicskov, a bolgár labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Az orosz hírszerzés Ukrajnába irányuló fegyverszállításokkal vádolta meg Szerbiát.
Sok kamera, trükkös forgalomszervezés, kevés benzinkút és meglepő autókavalkád fogadott minket a hatalmas országban.
Ejtőernyőzés közben ötvenméteres magasságból lezuhant.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.