Kína kiáll Görögország mellett
Kína szilárdan támogatja az euróövezetet és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) abban, hogy Görögországot kisegítsék a válságból – közölte a kínai kereskedelmi miniszter.
Kína szilárdan támogatja az euróövezetet és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) abban, hogy Görögországot kisegítsék a válságból – közölte a kínai kereskedelmi miniszter.
Hófehérkeszerű betörés történt Új-Zélandon: egy nő evett, ivott, majd befeküdt a ház gazdájának ágyába.
Szent Ferencről nevezik el Hatvanban a helyi katolikus templom előtti teret, a tér keresztelőjét a tervek szerint augusztus 20-án tartják – tájékoztatta a Ferences Sajtóközpont szóvivője kedden az MTI-t.
Kína szilárdan támogatja az euróövezetet és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) abban, hogy Görögországot kisegítsék a válságból – közölte a kínai kereskedelmi miniszter.

Hófehérkeszerű betörés történt Új-Zélandon: egy nő evett, ivott, majd befeküdt a ház gazdájának ágyába.

Szent Ferencről nevezik el Hatvanban a helyi katolikus templom előtti teret, a tér keresztelőjét a tervek szerint augusztus 20-án tartják – tájékoztatta a Ferences Sajtóközpont szóvivője kedden az MTI-t.

Elaludt betörés közben egy bicskei férfi, és amikor többórás pihenés után felébredt, minden mozdíthatót magával vitt a házból. Bűnügyi őrizetbe vették – közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.

Az ITV-nél a jelek szerint nem viccelnek a szabályzattal, legalábbis erre utal az, hogy az angol csatorna felfüggesztette állásából egyik legismertebb szpíkerét, Robbie Earle-t. A sportriporter beismerte, hogy számos jegyet is piacra dobott azok közül, am

A svájciak fölött aratott 1-0-s győzelmet követően több ezren ünnepeltek a chilei fővárosban. Az ünnepség később összecsapásokba torkollott, amelyben a rendőrség könnygázt és vízágyút is bevetett. A rendzavarás miatt a rendőrség 70 embert tartóztatott le.

Több mint egy kilogramm kokaint próbált az országba becsempészni egy Ecuadorból érkező szerb férfi Ferihegyen, a 74-es főút vasvári szakaszán pedig egy kilogramm amfetamint találtak a vámosok egy magyar férfi autójában – tájékoztatta a vám- és pénzügyőrsé

Várhatóan már a jövő héten módosulhat a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszer korábbi feltételrendszere, mivel az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága keddi ülésén a képviselők egyhangúlag jóváhagyták az erről szóló törvénymódosítás tárgysorozatba vételét

Kedden éjszaka helyenként délen valószínű még eső, zápor, de hajnalban északnyugaton már felszakadozik a felhőzet. Szerdán az ország legnagyobb részén több órára kisüt a nap, legfeljebb egy-egy jelentéktelen zápor lehet. Az északi szél a Dunántúlon és ész

Két brazíliai szövetségi államban okoztak katasztrofális állapotokat a medrükből kilépett folyók az ország északkeleti részén. Az áradások következtében 1000 ember eltűnt, s 100 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát. Az eddigi adatok szerint legalább 3

Minden hatodik európai uniós lakos állandó nehézségekkel küzd a háztartási számlák kifizetésekor, és az uniós polgárok háromnegyede úgy gondolja, hogy országukban az előző évben nőtt a szegénység – derül ki egy Brüsszelben kedden nyilvánosságra hozott uni

Egyes hírügynökségi jelentések szerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök már rendelkezett a Nyugat-Európa felé orosz gázt szállító vezetékek lezárásáról.

Kitépték a táskát egy 83 éves nő kezéből, és elfutottak vele június 18-án kora délután Pécs-Szabolcsfaluban. A buszra váró tanúk szerint két 16-17 év körüli fiú szaladt el a néni táskájával, aki az ijedtség miatt nem tudta megfigyelni a tolvajokat.

A rendőrség által elfogott S. Péter is megjelent a Fővárosi Bíróság keddi, a „fekete sereg” néven elhíresült csoport ügyében megtartott ülésén. A férfi azt vallotta, rosszulléte miatt nem tudott eleget tenni a csütörtöki idézésnek.

Több ezer embert telepítettek ki a dél-kínai Csianghszi tartományban a heves esőzések miatt. Az áradások a hatóságok szerint 145 ezer embert fenyegetnek. A hatalmas esőzések miatt 200 ember vesztette életét és száz embert nyilvánítottak eltűntnek. Az előr

Lakossági bejelentés alapján sikerült elfogni azokat a tetteseket, akik a napokban egy kazincbarcikai óvodából loptak gyermekjátékokat.

Meghalt egy 13 éves lány Egerben; a rendőrség rendkívüli haláleset miatt indított közigazgatási eljárást – tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-t.

Változatlanul, 8 százalékon hagyta irányadó kamatát kedden a szerb jegybank, miután az elmúlt három hónapban összesen 1,5 százalékpontos (150 bázispont) csökkentést hajtott végre.

A helyszínen meghalt egy 21 éves férfi, aki személygépkocsijával frontálisan összeütközött egy kamionnal kedden az 54-es úton Kecskemét határában – közölte a rendőrség az MTI-vel.

A válságból való kilábalás kapcsán a legfontosabb feladat a foglalkoztatás növelése – olvasható a Lifelong Learning Magyarország Alapítvány közleményében. A szervezet június 25-én a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjában Tudástőke Konfere




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.

A főpolgármester a saját mulasztásait igyekszik a kormányra fogni, miközben az ismét több milliárd forintos fejlesztést biztosít Budapest számára.

A Tisza-közeli közgazdász a Tisza megszorítócsomagjában foglaltakat erősítette meg.

Rutte ismét háborúba vinné Európát.

Lindsey Graham Tomahawk cirkálórakétákat is küldene Ukrajnának.

Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője kemény üzenetet küldött.

This is our plan: peaceful nation-building instead of the destructive war plan of Brussels, the prime minister says.

Varga Zsolt kifejezetten biztatónak látja, hogy ilyen mélyek a merítési lehetőségei.

Érdemes megnézni a számokat, több intézkedés segíti az életkörülmények javítását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.