Erdélybe látogat a dalai láma
Az elfogadott meghívás örömét a Kőrösi Csoma Sándor emlékére szervezett ünnepségen jelentette be Tőkés László aki nemrég találkozott Őszentségével a dalai lámával.
Az elfogadott meghívás örömét a Kőrösi Csoma Sándor emlékére szervezett ünnepségen jelentette be Tőkés László aki nemrég találkozott Őszentségével a dalai lámával.
A Tages-Anzeiger arról tudósít, mind többen túlzásnak tartják, hogy Svájc még fenntartja a repülési tilalmat. A Die Presse beszámol arról, milyen nyelvi hiányosságokkal küzd azt ausztriai fiatalok jelentős része.
Philippe Gilbert saját és csapata első győzelmét szerezte idén a holland klasszikus, az Amstel Gold Race megnyerésével. A Lotto belga kerekese a verseny kultikus emelkedőjén, a Caubergen brutális, hosszú hajrával nyert, esélyt nem hagyva ellenfeleinek.

Bugár Béla, a Híd elnöke nem zárta ki teljesen, hogy a Híd tárgyalhat a Smerrel a parlamenti választások után. A SME napilapnak adott interjújában úgy vélte, Fico számára az a legfontosabb, hogy továbbra is kormányozzon, így ha nem lesz más választása, ma

Hétfőn kezdődik a Magyar Reklámszövetség által ötödik alkalommal megrendezett Reklámhét, amely a válság miatt kialakult piaci helyzet miatt az idén kiemelt jelentőséggel bír a szervezet szerint.

Bár vezetett, végül mégis kikapott az Arsenal és a Milan az angol, illetve az olasz bajnokság hét végi fordulójában, ezzel pedig elvesztette reális esélyét annak, hogy bajnokként zárja a szezont. Így a szig

Kétszer is vezetett a dunaszerdahelyi DAC az erdőháti Szenyicán, de a mérkőzés második félidejének befejezése előtt tíz perccel Novota Jani egy szabadrúgásból kapitulált, így 2:2-es döntetlenre változott az eredmény.

A vártnál előbb olajhiány köszönthet a világra, az Egyesült Államoknak is ezzel kell számolnia – állapította meg az amerikai védelmi minisztérium egy friss tanulmánya, amelyet a hét végén ismertetett a Defence Talk katonai hírportál.

Hétfő reggel a forint 262,45/euró volt vételi oldalon, jobb a péntek késői 263,45/eurónál.

Hétfő estig meghosszabbították a légtér zárlatát Németországban – jelentette be kora reggel a langeni repülésbiztonsági hatóság szóvivője.• Izlandi vulkánhamu: hétfőn a járatok fele már járhat

A holland Philips elektronikai vállalat 201 millió euró adózott eredményt ért el az első negyedévben az egy évvel korábbi, 59 milliós veszteség helyett, de alulmúlta a tavalyi utolsó negyedévi 260 millió eurót.

Az egyik kormányközeli napilap értesülése szerint Lendvai Ildikó lemond a második forduló után. A lap szerint újragondolhatják az MSZP nevét, „brandjét” is.

Idén már 50 bankot zártak be az Egyesült Államokban; a szövetségi pénzügyi hatóságok legutóbb néhány napja nyolc csődbe ment pénzintézetre tettek lakatot: 3 Floridában, 2 Kaliforniában, 1-1 Massachusetts, Michigan és Washington államban szüntette be működ

A HM több cégénél, például a HM EI Zrt.-nél és a HM Rekreációs Kht.-nál is kenőpénzeket osztottak vissza az alvállalkozók egy-egy vaskos állami megrendelésért – vallotta a honvédelmi tárcánál nemrég kitört korrupciós botrány egyik főszereplője a katonai ü

Eső, napsütés, szél, a hőmérséklet nem éri el a 20 fokot – erre kell számítani az elkövetkező két napban.

Weöres Sándor gondolata

Európai Uniós alapjog lehet a turistáskodás. A Brüsszelben készülő tervezet szerint az EU nyugdíjasok, diákok, és szerényebb anyagi helyzetűek utazását támogatná a kulturális sokszínűség és a turistaszezonon kívüli kirándulások fellendítése érdekében.

Németh Krisztián két gólpasszal segítette az AEK Athént az Aszterasz Tripolisz ellen 2-0-ra megnyert mérkőzésen a görög bajnokság 30., záró fordulójában.

Gyurcsány Ferenc és Hagyó Miklós is részt vett az idei Élet menetén. A több ezres tömeg a Szent István parkból a vizafogói mártíremlékműig vonult fel a holokauszt magyarországi emléknapján.• A

Többszörös csalót fogtak a székesfehérvári rendőrök. A férfi bolti eladónak, biztonsági őrnek adta ki magát az üzlet reményében.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

A visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább.

ŐRZŐK LÁZADÁSA – Egyszerre van jelen minden és mindennek az ellenkezője is az agymosásban.

Ukrajna szerint a létesítmény hozzájárul a harcoló orosz csapatok finanszírozásához és utánpótlásához.

Napi összefoglaló.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.