Rettenetes vihar, közel száz halott + Képek
Közel száz embert megölt, 50 ezer vályogházat lerombolt a Kelet-Indiában tomboló vihar.
Közel száz embert megölt, 50 ezer vályogházat lerombolt a Kelet-Indiában tomboló vihar.
Újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Sziebert Györgyöt, a BKV és Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport (BA) volt jogi igazgatóját a nyomozók – tudta meg a Magyar Nemzet.
Stendhal gondolata
Közel száz embert megölt, 50 ezer vályogházat lerombolt a Kelet-Indiában tomboló vihar.

Újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Sziebert Györgyöt, a BKV és Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport (BA) volt jogi igazgatóját a nyomozók – tudta meg a Magyar Nemzet.

Stendhal gondolata

Liftaknába esett és meghalt egy diáklány Kolozsváron, a baleset a Hasdeu (Kőkert) utcai 16-os diákbentlakásban történt.

A délelőtti edzésen összeszedett izomsérülése miatt már biztosan nem léphet pályára a szezon hátralévő részében Sebastian Giovinco, a Juventus középpályása.

Megemlékeztek szerdán az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában a lengyel kormánygép szombati szerencsétlenségének 97 halálos áldozatáról.• Lengyel tragédia: Budapesten és Miskolcon is me

Az alkotmánybíróságon támadja meg a Görögországnak nyújtandó, 30 milliárd eurós segélycsomagot egy német közgazdász – jelentette szerdán a Reinische Post.• Fizessenek a külföldiek!

Erősödött a forint szerda este a délutáni, és a kedd késő esti euróárfolyamhoz viszonyítva a londoni bankközi devizapiacon.

Az intézményi kultúrpolitika átalakítását és az eddigiekhez képest más hozzáállást szorgalmazott Halász János, az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes alelnöke az Új idők jönnek? – kultúra, politika, nyilvánosság címmel szerdán a fővárosban rend

Jól teljesített a Magyar Televízió a választás napján – mondta Balogh László, az MTV-t felügyelő közalapítvány kuratóriumának KDNP által delegált tagja, a testület alelnöke, a kuratórium szerdai ülése után. Kozák Márton, az SZDSZ delegáltja viszont úgy ny

Az elmúlt öt évben 52 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a Balatonnál, ahol az idén további visszaesésre semmiképpen, inkább kisebb fellendülésre lehet számítani – mondta Üsztöke Botond, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke szerdán Balatonlellén, ahol részt

Idén is a tavalyihoz hasonló feltételekkel lehet igénybe venni a termeléstől elválasztott nemzeti kiegészítő, az állattenyésztéshez kötődő támogatásokat, így kizárólag a földterülettel rendelkező állattenyésztők kaphatják meg ezeket – tájékoztatott Sopron

A Manchester City és egyben Roberto Mancini kívánságlistája élén áll a 26 éves, paraguayi Oscar Cardozo, aki jelenleg a Benfica gólfelelős csatára – írja a Mirrorfootball.co.uk.

Valószínűnek tűnik a Fidesz kétharmados parlamenti többsége a Political Capital és a Nézőpont Intézet elemzője szerint is. A két politológus abban is egyetértett, hogy ennek esélyét az esetleges visszalépések sem csökkentik érdemben, s az MSZP célja, hogy

Noha fizetni még nem lehet vele, díszcsomagolásba már előjegyezhető a „kékfrank” soproni pénzhelyettesítő – olvasható a kékfrankot bemutató honlapon.

Egy motoros ütközött egy személyautóval eddig tisztázatlan körülmények között Budapesten, a Gellért térnél; a balesetben a motoros sérült meg, de sérülésének fokáról egyelőre nincs információ – közölte a BRFK sajtóügyeletese szerda este az MTI-vel.

A szegénység problémájának kezelése nélkül nem lehetséges jobb Európát építeni – hangoztatta szerdán Brüsszelben Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és a társadalmi összetartozásért felelős tagja.

Számos településen okozott károkat és védekezni kell, illetve kellett szerdán a nagy mennyiségű csapadék miatt Borsod-Abaúj-Zemplénben – mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek.

Simicskó István, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint nincs értelme vitatkozni az „országot tönkretevő, saját korrupciós ügyeinek súlya alatt összeomló MSZP-vel”.

A Főtáv Zrt. a fűtési időszak vége, április 15-e után május 15-éig csak szerződés szerint, vagy egyedi megrendelés alapján fűt – közölte a társaság szerdán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

A 30 év alatti édesanyák adómentessége is jövő év elejétől lép életbe.

A Tv2 évzáró interjúja már a miniszterelnök YouTube-csatornáján is megnézhető.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.

Mindent megtesznek az ellátásbiztonság érdekében, a tárgyalást nem cáfolták.

Karácsonykor még az is belakmározik édességekből, aki egyébként nem édesszájú. Különösen ott, ahol családi hagyomány a 7-8-9-féle süteményből összeálló tál, beleértve persze a kihagyhatatlan slágert, a beiglit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.