- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
„Furcsa lenne a nagykoalíció”
A kormányzati hatalom kérdésénél sokkal fontosabb a mindennapi életünkre kiható szociális és gazdasági válság megoldása, ezért számomra a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj ügyében kiírandó népszavazás sikere a lényeg – mondta lapunknak adott interjú
Röviden

„Furcsa lenne a nagykoalíció”
A kormányzati hatalom kérdésénél sokkal fontosabb a mindennapi életünkre kiható szociális és gazdasági válság megoldása, ezért számomra a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj ügyében kiírandó népszavazás sikere a lényeg – mondta lapunknak adott interjú

Röviden

Pusztító vihar

Végső jeladás
Összesen 1300 olyan sírt talált egy temetőkutató Csongrád megyében, amely sürgősen állami vagy önkormányzati védelemre szorulna. A katonák, színészek, festők, egyetemi professzorok, építészek, sportolók sírjai pusztán azért állnak

Röviden

A jó hatalom működése

Utolsó fűszálig
A Budapesttől pár kilométerre lévő Maglód határában papírfecnit és téglaport hord a szél, ott pedig, ahová a helyiek piknikezni jártak, most több ezer köbméter építési törmelék várja a sorsát. Magyarországon egyre többször találkozni azzal a t

Grúzia: vége a rendkívüli állapotnak

Röviden

Economist: Kockázatossá vált hazánk

A Vörös polipot nem igazítják helyre
Hiábavaló lehet Juhászné Lévai Katalin (MSZP) feljelentése, amellyel a Vörös polip – Politika, hatalom, korrupció című könyv szerzője, Dalmi Sándor és társa ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt kezdeményezett vizsgálatot. A Sz

Letarolt rétek

Olvasóinktól

Háború

Röviden

Kis bolt, nagy gond

Brown meggyőzte kétkedő miniszterét
Nagy-Britanniában ismét a közélet egyik legfontosabb és legtöbbet vitatott kérdése lett, hogy meddig mehet el egy demokratikus ország kormánya a szabadság korlátozásában a lakosság biztonságának védelme érdekében.

Wass Albert-emlékév kezdődött
Sorakozzunk fel díszszemleként az erdélyi íróóriás ötven évig eltitkolt munkássága mellett mindannyian – kérte a Wass Albert-emlékévet megnyitó Turcsány Péter a közelgő születési centenárium alkalmából tegnap.

Bénító vasutassztrájk
Megbénította Németországot a vasutassztrájk, amelyet tegnap kiterjesztettek a személyszállításra is. Tizenötmillió utast érint a leállított forgalom, a gazdasági élet napi vesztesége aggasztó méreteket ölt, az egymással szemben álló felek részéről pedig s

Fontos híreink
A gyűrött ingű garázda

Észak és Európa meghódítására készülnek a magyar kézilabdázók a sportág csúcseseményén

Nemzetközi támogatás Orbán Viktornak: a világ számos pontjáról érkeztek üzenetek vezető politikusoktól + videók

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Frakcióülés, évértékelő, csúcsra járatott kampány – sűrű időszak előtt a kormánypártok
Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Újraválasztották a hivatali visszaéléssel gyanúsított polgármestert
Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Így énekelte az egész csarnok a magyar himnuszt + videó
Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

Orbán Viktor: Megint jól nézünk ki + videó
A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.
Külföldi híreink

Maduro bukása után új korszak jöhet Venezuelában
Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Kényszersorozás és erőszak: civilek állják útját Zelenszkij emberrablóinak + videó
Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Robbanások rázták meg Kijevet és Harkivot, Szumiban visszavonulásra kényszerültek az ukrán erők
Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Magyar szempontból játékostemetőbe csábítják a Fradi tehetségét
Várhidi Péter óva int minden magyar futballistát, aki az olasz labdarúgásban vágyik karrierre.

Elvis, Marilyn és egy titkos szerelmi viszony, ahogy még sosem láttuk
Nem művészek, hanem túlélők képei költöztek be a Capa Központba.

Olaj a tűzre
Módfelett elgondolkodtató a legnagyobb olajtartalékokkal rendelkező országok sorrendje és részesedése, mert ezek a mintázatok alapvetően határozhatják meg a jövő század világhatalmi mozgásait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

