Letarolt rétek

Fáy Zoltán
2007. 11. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

November 19-én véget ér II. András király nyolcszáz éve született világhíres leányának, Szent Erzsébetnek a tiszteletére szentelt jubileumi esztendő. A sokféle nehézség miatt nálunk csöndes év volt ez, legalábbis a szentre való emlékezés szempontjából. Alighanem befejeződni is halkan, szinte észrevétlenül fog. Illik a viszszafogottság a szegényeket sokféle formában, sokszor titokban, családja akarata ellenére is támogató Erzsébethez, aki királyi származása dacára a legkiszolgáltatottabb, leginkább elesett emberekkel vállalt közösséget.
A sors különös fintora, hogy épp az a 2007-es esztendő volt a szegényeket pártfogoló Árpád-házi királylány születésének emlékéve, amelyik a sokféle megszorítás, infláció és áremelés miatt családok ezreit juttatta kritikus helyzetbe Magyarországon anélkül, hogy a társadalmi szolidaritás akár csak csekély mértékben is enyhíteni tudott volna a mind több embert érintő megélhetési nehézségen. Épp abban az esztendőben zártak be, és adtak el egy sereg kórházat, vezettek be vizit- és dobozdíjat, amelyikben a nagy kórházalapító szentet ünnepelte a világ, aki maga is gyakran ápolt súlyosan beteg, haldokló embereket, természetesen teljesen ingyen, pusztán szeretetből. Épp abban az évben emlékeztünk a boldog házasságban élő, három gyermeket nevelő királylányra, amikor Magyarországon az előző évhez képest ismét mintegy tíz százalékkal csökkent a házasságkötések száma, újból kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban, viszont többen haltak meg, mint ahányan születtek.
Így ünnepeltünk mi, erre tellett, ezek a lesújtó adatok emlékeztethettek Szent Erzsébetre. Valami miatt ugyanis sem a kulturális tárca, sem a Nemzeti Kulturális Alap nem tartotta fontosnak, hogy látványos és korszerű kiállítások létrehozását ösztönözze, amelyeken a Sárospatakon született Erzsébet életét és korát jelenítik meg; nem rendeztek különösebb visszhangot kiváltó nemzetközi konferenciákat, nem készült játékfilm, színdarab az életéről, amelyet aztán külföldön is bemutathattunk volna. A nagy fővárosi múzeumokban volt ehelyett sok egyéb, Dzsingisz kántól Kandinszkijig, dél-amerikai dinoszaurusz-csontmásolatoktól Hundertwasserig számtalan értékes dolog. Szent Erzsébet viszont nem volt.
Azaz mégis. Az ország, tudomásul véve a regnáló hatalom prioritásait, úgy ünnepelt a letarolt költségvetés mellett, ahogy tudott. Szívszorítóan egyszerű, csaknem szegényes, házi kivitelű fotókiállítások utaztak az országban, a templomok közszemlére tették Szent Erzsébet ereklyéit, volt számtalan megemlékezés, előadás, gyermekrajzpályázat, képzőművészeti pályázat hat–tizennyolc éveseknek, szónokverseny; készült püspökkari és pápai levél. És nem utolsósorban számos település döntött úgy, hogy utcát, teret nevez el Szent Erzsébetről, lecserélve a még mindig meglepően nagy számban található Kun Béla és Szamuely Tibor utakat.
Most ilyen időket élünk. Szabadabban ünnepelhettünk, mint 1982-ben, de az ország vezetése mintha még mindig inkább ellenséget, klerikális reakciót, elhallgatandó jelenséget látna a legismertebb magyar születésű ember kultuszában. Talán egyszer majd megváltozik ez is, és az őszi borongás örömre válik, ahogyan Juhász Gyula írta több mint száz évvel ezelőtt: „Letarolt rétek, szomorú tájék, / A hervadás ma örömre váljék, / Ki égből óva néz a magyarra: / Ma van nevenapja.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.