- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Röviden
Jótékony célra fordítják a bevételt

Röviden

Jótékony célra fordítják a bevételt

Mégis érdeklődik a brit befektető

Őrző-védők vérfürdője
Az iraki kormány kiutasította az országból azt az amerikai őrző-védő céget, amelyik a hét végén egy külügyminisztériumi konvojt kísérve, támadásra reagálva vérfürdőt rendezett iraki civilek között Bagdadban. A végső döntés a megszállók kezében van, ám a s

Csődbe jutott a garéi szennyező
Bár az adófizetők pénzéből már eddig is milliárdokat költöttek a Budapesti Vegyiművek baranyai környezetszennyezéseinek felszámolására, most úgy tűnik, továbbra sem alhatnak nyugodtan Garé és Hidas lakói. A vállalat a csőd szélére került – már kezde

Eredményessé teheti vállalkozását
Magyarországon a statisztikák ez idő szerint csaknem 935 ezer kis-, illetve középvállalkozást jeleznek. A valóság azonban más: működő cég jó 200 ezerrel kevesebb van. E kétszázezer a szakértők szerint igenis aktiválható, és a hétszázezernyi működő is még

Első kör: lőfegyver volt Vadásznál
Az első körben kirendelt igazságügyi fegyverszakértő vizsgálata szerint lőfegyver volt Vadász János volt szocialista politikusnál, amikor nyáron egy kerékpárossal konfliktusba keveredett – értesült a Magyar Nemzet. Információnkkal kapcsolatban a BRF

Szimbolikus „diadal” a vörös gróf felett

Szépségtapasz a határon túliaknak
Létezik egy kis csapat, amely némileg meglepő módon már a negyedik kormánytól kap megbízást a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozójának a megszervezésére. Azóta ennek már „altáborait” is működteti több Kárpát-

Szembesítés orvosokkal

Kidolgozatlan a dugódíj ötlete
Demszky Gábor pálfordulásról tett tanúbizonyságot, amikor az európai mobilitási hét megnyitóján bejelentette, hogy 2010-től dugódíjat lehetne szedni a fővárosba behajtó autósoktól. A főpolgármester korábban nemcsak a dugódíjat ellenezte, de éveken át a m

KSH: Tovább csökken az építőipari termelés
Csaknem hat százalékkal csökkent az építőipari termelés 2007 első hét hónapjában az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A Fidesz szerint a helyzet kiábrándító és kilátástalan, mivel az építésügynek ninc

Megbukott a kamikaze akció

A kisvállalatokat terheli az összevonás
A kis adók összevonása egyes adózók számára többletterhet jelenthet – ismerte el a kormány. Az adóemelkedés elsősorban a kis- és középvállalatokat érintheti, amit a kormány ígérete szerint kompenzálni fognak, így kerülve el a terhek növekedését. A c

Az NHH nem tud percdíjdrágulásról

Korrupciógyanú két rendőrrel szemben

Raúl, Van Nistelrooy: gól, gólpassz
Többnyire a papírformának megfelelő eredmények születtek a labdarúgó Bajnokok Ligája 1. fordulójában, a tegnapi mérkőzéseken. Nyert a címvédő Milan, a Real Madrid, a Liverpool is elégedett lehet a portói 1-1-gyel, a Chelsea már kevésbé a Rosenborg ellen u

Demográfiai mélypont Romániában

Irányt váltó német szociáldemokraták
Új, a „globális kapitalizmus” nevében végrehajtott reformoknak ellentmondó irányt vesz Németországban a baloldal. Az átalakított programtervezettel a nyilvánosság elé lépő SPD a „demokratikus szocializmussal” válaszolná meg azokat

Fontos híreink
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa

Meglepő kijelentést tett az iráni elnök

Elítélte az Afrikai Unió, hogy Izrael független államként ismerte el Szomáliföldet

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: A jászkunságiak jól járnak velünk
Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

Lezárták a 32-es főutat baleset miatt
A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja
A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

Konzultációt kezd az önkormányzati rendszer módosításáról a kormány + videó
A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.
Külföldi híreink

Fontos bejelentésre vár Izrael
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Hezbollah-kiképzőbázisokra és fegyverraktárakra mért csapást Izrael
Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

Kanada 2,5 milliárd dollárt ad Ukrajnának
A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nigéria évek óta küzd a szélsőséges csoportok ellen, akiknek kiemelt célpontjává vált a keresztény közösség
Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

Florian Wirtz az ász, a vele pózoló Kerkez Milost viszont igencsak leszólták
A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Így bünteti Kína Amerikát
Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
