Sigmar Gabriel szövetségi környezetvédelmi miniszter jól érzékeltette a pártja által kijelölt új irányt, amikor kijelentette: „A múltban túlságosan is figyeltünk a gazdaság modernizálására, és megfeledkeztünk a szociáldemokrata feladatok lényegéről, a szociális biztonságról, a munkavállalók érdekeinek képviseletéről.”
A program eltávolodik a még Gerhard Schröder kancellársága alatt megindított reformpolitikától, amely a szükséges modernizálás folyamatos szorgalmazása miatt elbizonytalanította a polgárokat. „Sok ember úgy érzi, kizárják a gazdasági fellendülés előnyeiből, saját erejéből nincs esélye a szociális felemelkedésre” – hangoztatta Kurt Beck, az SPD elnöke. A párt balszárnyának nyomására – ellentétben az előzetes programmal – éles hangú kritika szerepel a „globális kapitalizmussal” szemben. Nagyobb figyelmet szentelnének a munkakörülmények javításának, emelni kívánják az oktatás és kiképzés színvonalát. Gyakorlati lépésként az SPD máris keményen harcol a törvényesen szabályozott minimális órabér bevezetéséért.
A szociális nagyvonalúság óvatos kritikusai között prominens SPD-politikusokkal is találkozhatunk, így Peer Steinbrück pénzügyminiszterrel és a külügyi tárcát vezető Frank-Walter Steinmeierrel. Mindketten csökkentenék a nyomasztó államadósságot, és kizárólag a költségvetés konszolidálására koncentrálnának.
Az SPD-nek feltétlenül szüksége lenne új mozgatórugókra, hiszen ha most kerülne sor parlamenti választásokra, a választópolgárok mindössze huszonöt százaléka támogatná őket. A tervezet tartalmi változásai – az 1989-ben elfogadott és ma is érvényes SPD-programmal összehasonlítva – magukban rejtik a párton belüli ellentmondásokat, és így a Hamburgban sorra kerülő októberi kongresszuson kemény vitákra lehet számítani.
Lopott autóval kapták el a kamaszt, jogsija sem volt
