- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Drágább kenyeret hoz a szeptember
Veszélyben a Kálvin téri templom
Szívszorító a budapesti Kálvin téri református műemlék templom látványa. Az épület homlokzati oszlopsora fagerendákkal aládúcolva, a lezárt főbejárattól egy–három méterre szakadék: a 4-es metró állomásának munkagödre. A nyomvonal –

Drágább kenyeret hoz a szeptember

Veszélyben a Kálvin téri templom
Szívszorító a budapesti Kálvin téri református műemlék templom látványa. Az épület homlokzati oszlopsora fagerendákkal aládúcolva, a lezárt főbejárattól egy–három méterre szakadék: a 4-es metró állomásának munkagödre. A nyomvonal –

Pártfinanszírozási patthelyzet
Az SZDSZ szerint a Fidesz hátrált ki a párt- és kampányfinanszírozás szabályozásáról szóló egyeztetésekből, míg az ellenzéki párt úgy véli: a tárgyalásokat éppen a koalíciós pártok hagyták abba, vélhetőleg azért, mert a Fidesz javaslatai között szerepelt

Horváth a pincében kereste az igazát
Négy esetben is jogsértőnek minősítette a közigazgatási hivatal az V. kerületi polgármesteri határozatokat – jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca épülete előtt. A parkolásra használt közterületekről folyó jogi vita több mint 10,5 milliárd

Nem okozott nagy meglepetést az OTP

Röviden

Szakemberek szerint nincs veszély

Előzetesben a börtönőr
Elrendelte a bíróság annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit barátnője meggyilkolásával gyanúsítanak. A korábban a szegedi Csillagban dolgozó férfit Kecskeméten tartják fogva.

Nyáridő

Valóban független szakértői vizsgálat?
A Fidesz szerint nem nevezhető függetlennek a kormány Gripen vadászrepülőgépek beszerzését vizsgáló bizottsága, pedig Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár tegnap éppen azzal indokolta a testület fölállításának egy hónapos késését, hogy nehéz volt „val

Harc a bodrogi SZTK-ért
Regionális járóbeteg-ellátó centrum épülne másfél milliárd forint ráfordítással a zempléni Bodrogközben, s bár a városi rangú Cigánd a központja a 17 települést magába foglaló kistérségnek, mégis harc dúl amiatt, hogy az 1600 lelkes Ricsére vagy Cigándra

Kósa: Demszky presztízsét mentik
Rossz döntés a kormányzat részéről, hogy a közlekedésfejlesztésre rendelkezésre álló európai források harminc százalékát egyetlen projektre, a 4-es metró építésére kívánja fordítani – jelentette ki Kósa Lajos debreceni polgármester a Közlekedési ope

Ismét külföldre készülnek a mohácsi cigányok
Egy mohácsi roma fiatalember szerint fél órán keresztül ütlegelték szolgálaton kívüli rendőrök, akik azonban tagadják a vádakat. A múlt héten történt eset bejárta a sajtót, azóta a pécsi ügyészség nyomoz az ügyben. A helyi kisebbségi önkormányzat vezetője

Végleg „rendezik” a Kossuth teret
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Demszky Gábor főpolgármester és Rogán Antal, a Belváros első embere tegnap méltatta a Parlament környékének parkosítását célzó pályaművet. – El lehet takarítani a föld színéről olyan szimbolikus tereket, amelye

Építőipari cég a médiafigyelő
Egyértelműen megállapítható, hogy a gazdasági tárca állami feladatot végeztetett külsős cégekkel – jelentette ki tegnap Cser-Palkovics András, miután megtekintett 21 olyan szerződést, amelyet a tárca ötmillió forint alatti értékben kötött magántársa

A zajvédő fal mégis ér valamit
Régóta tart a polémia, vajon mennyit érnek a forgalmasabb utak mellé épített zajvédő falak. A nagytétényiek most saját bőrükön érzik, milyen az, amikor nincs zajcsillapító a sztráda mellett. Július eleje óta már zárt ablakok mellett sem tudnak aludni, nap

Kész a vádjavaslat Kosziék ügyében
Vádjavaslattal zárta le a nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a diósdi kettős gyilkosság és más ügyekben meggyanúsított több mint két tucat érintettel szemben. A rendőrség szerint sikerült bebizonyítani, hogy a Koszi testvérekként elhíresült Sz.

Az UCK háborút vár

Megszűnő iskolák és óvodák sokasága
Több mint félezer közoktatási intézmény szűnik meg szeptembertől – derül ki a lapunk birtokába került, még mindig nem a végleges adatokat tartalmazó dokumentumból. Az irat szerint 423 intézmény bezár, további 104 pedig ugyan tovább működik, de nem k

Fontos híreink
XIV. Leó pápa: Megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Kocsis Máté klasszikus ételt készít karácsonykor + videó

Kapu Tibor: A csapat szíve én voltam

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Öngyilkosságot akadályoztak meg szenteste a rendőrök
Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Fagyos hajnal, derültebb idő várható pénteken
A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

Orbán Viktor elárulta, mákos vagy diós-e a bejgli
A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.

Szemerei János: Karácsony csodája az, hogy maga Isten nyújtja a kezét felénk, hogy megbékéljünk
Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.
Külföldi híreink

Amerikai zöld lámpa: eladhatja orosz tulajdonrészét a szerb olajcég
A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Putyin karácsonyi üdvözletet küldött Trumpnak
Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Borulhat a boszniai szerb voksolás eredménye
A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„Nyugodj békében, Robbo…”, Robertson halála miatt gyászol a futballvilág + videó
A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

Meghalt Vera Valentyinovna Alentova, a szovjet–orosz filmművészet egyik utolsó nagy klasszisa
A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

