- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Kitüntetések: Sólyom mérlegelhet
Az államfő megtagadhatja a kormányfő által javasolt személyek kitüntetését, ha az elismerés sérti az államszervezet demokratikus működését. Értesülésünk szerint ez a lényege az Alkotmánybíróság nemsokára nyilvánosságra kerülő állásfoglalásának.
(mi a konzervatív…)

Kitüntetések: Sólyom mérlegelhet
Az államfő megtagadhatja a kormányfő által javasolt személyek kitüntetését, ha az elismerés sérti az államszervezet demokratikus működését. Értesülésünk szerint ez a lényege az Alkotmánybíróság nemsokára nyilvánosságra kerülő állásfoglalásának.

(mi a konzervatív…)

Önkritikusan módosított MNB-törvény

Szavazási dömpinggel zárt a Ház
Belső feszültséget okozott az MSZP-ben Gyurcsány Ferenc hét végi bejelentése az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról.

Útközben megint eltévedt Gyurcsány
Gyurcsány Ferenc az egészségügy átalakításával kapcsolatban arról beszélt a parlamentben tegnap: a hálapénz fizetésének igazságtalanságairól kellene népszavazást kezdeményezni, nem alkotmányos válsággal riogatni. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője

Wimbledon: kezdésnek esőszünet

Több állami vagyon verhető dobra
A korábbi, koalíción belüli konfliktusok után most fennakadás nélkül fogadták el tegnap a parlamentben az új vagyongazdálkodási jogszabályt és az új villamosenergia-törvényt. Információink szerint a vasárnapi kormánypárti egyeztetések biztosították a korm

Bizonytalanság a benzinpiacon

Naggyá tett ország

Morvaiék a teljes jelentést kérik
Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsmanhoz fordult a Civil Jogász Bizottság az őszi emberi jogi jogsértésekről szóló eddig titkos rendőrségi jelentés nyilvánosságra hozatala érdekében. A rendőrség csak a dokumentum szerkesztett változatát tárná a nyilváno

Kinek kell tartania az olajügytől?
Gyurcsány Ferenc felszólította a Fideszt és az MDF-et, hogy ne használja fel politikai célokra a hét végén megvert Kármán Irén tényfeltáró újságíró ügyét, mert szerinte ez a két párt mindent megtett azért, hogy az olajszőkítési botrány felderítése elakadj

Bérfelzárkóztatás helyett reálbércsökkenés

Röviden
Büntetett trükkök A fogyasztók megtévesztése miatt szabott ki bírságot a Gazdasági Versenyhivatal két műszakicikk-kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozásra. Az Elektro Computer 50 millió, az Euronics 5 millió forint bírságot kapott. Az ok: h

Adok-kapok suba alatt
A szocialisták Kóka János gazdasági miniszterrel szemben érzett ellenszenve miatt hiúsult meg majdnem a parlamentben az elektronikus útdíjfizetési rendszer bevezetéséhez kapcsolódó közbeszerzési eljárás megindításához szükséges országgyűlési határozatterv

Vadásznak a gyilkos medvére
Hajtóvadászatot folytatnak a román hatóságok az után az anyamedve után, amely a hét végén megölt egy amerikai turistanőt a Déli-Kárpátokban. Szakértők szerint a medve ritkán támad emberre, a turistáknak ajánlott hangoskodva kirándulni a vad által látogato

Fiúk a Főtérről

Marion Jones csődje

Bozóttűz pusztít Kaliforniában
Szükségállapotot rendeltek el Kaliforniában, miután az amerikai szövetségi állam keleti felében bozóttüzek pusztítanak. A lángok hétszázötven hektáron eddig százhatvanöt lakóházat emésztettek fel. A természeti csapás okát nem ismerik a tűzoltók, de gyanít

Csökkenő lakossági fogyasztás

Fontos híreink
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók

Új repülőgép-hordozót épít Franciaország

Trump tárgyalna, Zelenszkij feltételt szab, Ausztrália és Németország az iszlamista erőszak áldozataira emlékezik

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Ilyen az igazi csapatmunka! + videó
Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Kitereléses ellenőrzéseken is tettenéri a NÚSZ a külföldi bliccelőket
Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Magyar Péter kétségbeesetten kapálózik, újabb balhékra készül az állami intézményekben
Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Lezárták az M1-est, súlyos baleset történt az M3-ason is
Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.
Külföldi híreink

Rekordmennyiségű kokaint foglalt le a kolumbiai haditengerészet
Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

Orbán Balázs: Az európai elit egyre mélyebbre süllyed a háborúba + videó
„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

Amerikában a fiatalok kétezer éves választ találtak a modern káoszra
A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Jichák Hercog: Közösen kell küzdeni az antiszemitizmus ellen + videó
„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Ismét magyar a fitnesz királynője, de látja a hiányosságait is + videó
Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

Felvette a harcot az olasz kormány a szélsőbaloldali szervezetekkel
A tüntetéseket a rendőrség leverte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

