Maratoni futás az űrállomáson
Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják a román hatóságok Pászkány Árpád Zoltán kolozsvári üzletembert, aki ellen korábban zsarolásra való felbujtás és bűnszervezet támogatása miatt indítottak eljárást. Az immár okirat-hamisítással is hírbe hozott dúsgazdag vá
Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják a román hatóságok Pászkány Árpád Zoltán kolozsvári üzletembert, aki ellen korábban zsarolásra való felbujtás és bűnszervezet támogatása miatt indítottak eljárást. Az immár okirat-hamisítással is hírbe hozott dúsgazdag vá
Drágább lesz a távhő, járulékot kell fizetniük a háztartásbelieknek, egyes főutakon is csak matricával közlekedhetnek a kamionok, valamint a vendéglátósoknak tévéhasználati díjat kell fizetniük – csak néhány a tegnap életbe lépett rendelkezések közü
Külföldiek birtokolják a hazai tőzsdei részvények több mint kétharmadát, amivel a legrosszabb a helyezésünk Európában. Az Európai Értéktőzsdék Szövetségének napokban közölt listája szerint a kontinensen nálunk a legnagyobb, közel 78 százalékos a külhoni b
A Nemzetbiztonsági Hivatal embereinek akkor van a legtöbb feladatuk, amikor izraeli vagy muzulmán védett személyek jelennek meg magyarországi rendezvényeken. A nemzetbiztonsági védelem költségei titkosak.
A magyar tőzsdén birtokolják a legtöbb részvényt a külföldi befektetők a kontinensen – derül ki az Európai Értéktőzsdék Szövetségének felméréséből, amely szerint nálunk 78 százalékos a külföldi részvényesek aránya. A 26 országból álló listát Olaszor
Az Egyesült Államok az olajért ment Irakba – állítják sokan az ottani megszállás igazi okaként. Bár erre nincs konkrét bizonyíték, a termékeny félhold fekete aranya szinte eltűnt a sivatag homokjában, ahelyett, hogy gazdagságot adna az ott élőknek.
Előre eltervezett időpontban, Puskás Ferenc nyolcvanadik születésnapján hivatalosan is megnyitotta kapuit a róla elnevezett labdarúgó-akadémia Felcsúton. Az ünnepélyes eseményt a névadó már nem érhette meg, ami az ő részéről „művészi” sors, a
Rendbontások és atrocitások, illetve konkrét eredmény nélkül ért véget szombat este Kijev központjában a hatalmi koalíció és az ellenzék többezres tiltakozó megmozdulása. Az ellenzéket legfeljebb az vigasztalhatja, hogy legalább háromszor-négyszer nagyobb
A korábbi elnököt, Kolompár Orbánt választották újra az Országos Cigány Önkormányzat élére szombaton. A Magyar Cigány Fórum jelöltjét a megismételt alakuló ülésen hirdették ki hivatalos győztesként, miután az első tanácskozáson több törvénysértés is törté
Tegnap óta jogilag csak a miénk a tokaji, ugyanis életbe lépett az ezzel kapcsolatos uniós rendelkezés. A szabályt az európai közösségen belül csak az olaszok támadják, ők viszont kitartóan. A vitában a luxemburgi közösségi bíróság a napokban két esetben
Az állam több adót szed be, mint a skandináv országok, és ezért egyre kevesebbet nyújt – egyebek mellett ez is elhangzott a Fidesz–KDNP Jövőnk vitasorozatának harmadik konferenciáján. A közszolgáltatásokat és az állam szerepét taglaló tanácsko
Módosítást kezdeményez több önkormányzat, mert nem értenek egyet a kormánnyal, mely egy decemberi rendeletével megvonta a jegyzőktől az első fokú építéshatósági feladatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
A miniszter szerint a terv drágább, kiszámíthatatlan forrásokra kényszerítené az országot.
Az Indiana Pacers számára a legnagyobb csapást az egyik legjobbjuk formán kívüli játéka jelentette.
Senkit sem érdekel a klub-világbajnokság? Itt a cáfolat: a Palmeiras szurkolói.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.